Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A Hols­tein név­ről min­den­ki­nek más jut eszé­be: az uta­zó­nak Észak-Né­met­or­szág, a gaz­dá­nak a szar­vas­mar­ha, az ínyenc­nek a na­túr bor­da tü­kör­to­jás­sal. A jól in­for­mált tör­té­nész­nek ta­lán rém­lik va­la­mi Bis­marck kül­ügy­mi­nisz­te­ré­ről (az étel egyeb­ként ró­la kap­ta a ne­vét). De el­vét­ve ta­lán az egy­ház­jo­gá­szok kö­zött is ta­lá­lunk olyat, aki­nek rög­tön be­ug­rik az evan­gé­li­kus egy­ház­jog nagy rend­sze­re­ző­je, Gün­ter Hols­tein. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni nagy né­met­or­szá­gi vál­to­zás­hul­lám el­ső le­csen­gé­se után – ami­kor meg­szűnt a tar­to­má­nyi egy­ház­kor­mány­zat, a re­for­má­ció óta elő­ször ve­het­ték az egy­há­zak ke­zük­be sa­ját ügye­ik irá­nyí­tá­sát – meg­al­kot­ta a (né­met) evan­gé­li­kus egy­ház­jog egyik alap­mű­vét (Die Grund­la­gen des evan­gelis­c­hen Kirchen­rech­tes, Tü­bin­gen 1928), amely­ben az ad­di­gi le­író szem­lé­let­tel szem­ben rend­sze­rez­te is a fej­lő­dé­si le­he­tő­sé­ge­ket.

A nagy rend­sze­re­zők ko­ra a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok te­rén más­fél év­század­dal előbb kez­dő­dött, és jó­részt már be is fe­je­ző­dött er­re az idő­re – elég­sé­ges, ha Lin­né vagy Men­gye­le­jev ne­vé­re és rend­sze­ré­re uta­lok. A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyok te­rén a szisz­te­ma­ti­ku­sok egy nem­ze­dék­kel ké­sőbb lép­tek fel – lásd a nyel­vé­sze­ti szem­pont­ból má­ig meg­ke­rül­he­tet­len Grimm fi­vé­re­ket –, és né­hány pél­dá­tól el­te­kint­ve az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ig ter­jedt tény­ke­dé­sük. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti utol­só mo­hi­ká­nok kö­zé tar­to­zott „az egye­tem fu­ra ura” – Hor­ger An­tal sze­ge­di nyel­vész –, de most nem a szláv jö­ve­vény­sza­va­ink­ban ér­vé­nye­sü­lő két nyílt szó­ta­gos ten­den­cia a kér­dés…

Hols­tein az egy­ház­jo­got, il­let­ve az egy­há­za­kat osz­tot­ta ka­te­gó­ri­ák­ba, po­rosz pre­ci­zi­tás­sal. Szá­má­ra a ren­de­ző egye­nes két vég­pont­ja a pres­bi­te­ri és a kon­zisz­to­ri­á­lis szer­ve­zet volt. Az ak­ko­ri Né­met­or­szág te­rü­le­tén lé­vő leg­több egy­há­zat az utób­bi tí­pus­ba tar­to­zó­nak – az­az a fő­ál­lá­sú tiszt­vi­se­lők szűk lét­szá­mú tes­tü­le­te ál­tal irá­nyí­tott kö­zös­ség­nek – te­kin­ti, ke­vés egy­ház ke­rül sze­rin­te a tisz­tán pres­bi­te­ri cso­port­ba. A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­há­zat ide­so­rol­ja, utód­egy­há­za­i­val egye­tem­ben, de hoz­zá­te­szi: „Ez a fej­lő­dé­si for­ma a sváj­ci re­for­má­ció ha­tá­sa­ként ala­kult így.” (Ma­gya­rán re­for­má­tus ha­tás ez, hi­szen a kál­vi­ni egy­ház­fo­ga­lom és egy­ház­kép azok, ame­lyek ezt a re­for­má­ció ko­rá­ban hom­lok­tér­be ál­lí­tot­ták.)

Nyil­ván­va­ló, hogy az egy­ház­szer­ve­ze­tek fej­lő­dé­se so­ha­sem tud­ja füg­get­le­ní­te­ni ma­gát a kor­szel­lem­től, il­let­ve a di­va­tos el­kép­ze­lé­sek­től. Ma­gyar­or­szá­gon a 19. szá­zad vé­gi (1891–93) egy­há­zi al­kot­mány – mint az el­ső, egész or­szág­ra ki­ter­je­dő ha­tá­lyos evan­gé­li­kus sza­bály­rend­szer – hoz­za be a gyü­le­ke­ze­ti pres­bi­té­ri­um in­téz­mé­nyét az ope­ra­tív ve­ze­tés esz­kö­ze­ként, a nagy lét­szá­mú és ezért mér­sé­kelt se­bes­sé­gű köz­gyű­lé­sek he­lyett, il­let­ve az azok kö­zöt­ti idő­szak­ba. Az összes köz­igaz­ga­tá­si szint­re csak negy­ven év­vel ké­sőbb, a kö­vet­ke­ző mű­kö­dő zsi­nat (1934–37) ve­zet­te be. Ezt né­hány év­ti­ze­den ke­resz­tül – je­len­tős kül­ső nyo­más­ra – ha­tal­mas pres­bi­té­ri­u­mi túl­súllyal, for­má­lis, csak há­rom­éven­te egy­be­hí­vott, köz­gyű­lé­sek­kel él­tük meg.

1. óta a ke­rü­le­ti szin­ten meg­szűnt a köz­gyű­lés és a pres­bi­té­ri­um pár­hu­za­mos, va­ló­ban egy­mást is­mét­lő sze­re­pe, egy tes­tü­let­té forrt a ket­tő, or­szá­gos szin­ten pe­dig egy­be­ol­vadt a zsi­nat és a köz­gyű­lés, az új iden­ti­tás még ki­ala­ku­ló­ban van. Eb­ből a szem­pont­ból te­hát má­ra sé­rült a pres­bi­te­ri rend­szer.

Alap­ve­tő kü­lönb­ség az ere­de­ti és a mai kö­zép-eu­ró­pai rend­ben ott ra­gad­ha­tó meg, hogy egy­kor a pres­bi­té­ri­u­mok dön­töt­tek a ma­ga­sabb egy­ház­kor­mány­za­ti vagy csak egy­ház-ko­or­di­ná­ci­ós köz­pon­tok szá­má­ra át­adott, át­en­ge­dett jo­gok­ról és (anya­gi) erő­for­rá­sok­ról. Ez má­ra – fi­no­man fo­gal­maz­va is – át­bil­lent, ma a fent­ről le­osz­tás jel­lem­ző, még ha a le­he­tő­sé­gek vi­szony­lag szű­kö­sek is. Az anya­gi­ak fe­lül­ről va­ló le­osz­tá­sa a Hols­tein-fé­le meg­kö­ze­lí­tés­ben a kon­zisz­to­ri­á­lis rend­szer el­vé­nek fe­lel meg. A re­for­má­ció ko­rá­ban a pres­bi­té­ri­um­nak a dön­té­sei vég­re­haj­tá­sá­ért vi­selt fe­le­lős­sé­ge is más volt, mint ma: elég, ha a min­den gon­dos­ság el­le­né­re fél­re­fu­tott lel­kész­vá­lasz­tá­sok utó­rez­gé­se­i­nek ke­rü­le­ti vagy or­szá­gos szin­ten be­kö­vet­ke­ző kor­rek­ci­ó­já­ra vagy kár­eny­hí­té­sé­re uta­lok.

A nagy ma­gas­sá­gú el­vi szint­ről ér­de­mes ezután föld­kö­ze­li­re vál­ta­ni: a te­ó­ria után a gya­kor­lat­ra te­kin­te­ni. Mit je­lent ma a gyü­le­ke­zet­nek a pres­bi­té­ri­um, mint je­lent sze­mé­lye­sen a pres­bi­te­ri tiszt­ség az adott sze­mély­nek?

Van­nak he­lyek, ahol a pres­bi­té­ri­um tény­le­ge­sen ve­ze­ti a gyü­le­ke­zet ügye­it, eset­le­ge­sen te­szi ezt bi­zott­sá­gok­ba de­le­gál­va a fel­ada­to­kat és jog­kö­rö­ket. Ta­lál­ha­tunk pél­dát a ko­mo­lyan vett és meg­élt őr­ál­lói rend­re, amelyben a pres­bi­te­rek adott te­rü­let – ut­ca vagy te­le­pü­lés­rész – gaz­dái. Szá­mon tart­ják az ott élő­ket, jel­zik a lel­kész­nek azo­kat az ügye­ket, ame­lyek sür­gős vagy azon­na­li lel­ki­pász­to­ri el­lá­tá­st igé­nyel­nek. Van, ahol a pres­bi­té­ri­um ön­kor­mány­zat­nak de­fi­ni­ál­ja ma­gát – ed­dig nem is len­ne baj –, de frak­ci­ók és cso­por­tok meg­je­le­né­sé­vel igen messze ke­rül a „test­vé­ri kö­zös­ség” ré­gi el­kép­ze­lé­sé­től. A má­sik ka­rak­te­res hi­ba a mun­kál­ta­tói hang­vé­tel. Nem csak szab­ni kell a fel­ada­tot a lel­kész­nek – és az eset­le­ges más al­kal­ma­zot­tak­nak –, majd ala­po­san szá­mon kér­ni. A „fog­juk meg és vi­gyé­tek” el­ve nem kell, hogy meg­gyö­ke­rez­zen kö­zöt­tünk. Hi­szen az ügy kö­zös, a mi­enk és nem csak a mi­enk. „Mert Ti­ed az ügy, Mes­te­rünk” – éne­kel­jük időn­ként. De él­jük is?

A pres­bi­te­ri tiszt­ség vál­la­lá­sá­nak kü­lön­bö­ző okai le­het­nek:

– hi­va­tal­ból, adott fel­adat­kör be­töl­tő­je­ként vál­lal­ja va­la­ki;

– apá­ról fi­ú­ra szál­ló meg­tisz­tel­te­tés­ként (Szép do­log a tra­dí­ció, de ha csak ez van, nagy a baj!);

– ten­ni aka­rás­ból;

– pót­cse­lek­vé­si kény­szer­ből – és így to­vább. (Most nem tisz­tem a rend­sze­re­zés, ezért szá­mos meg­kö­ze­lí­tés ki­ma­rad­hat.)

Cse­cset­ka Sá­mu­el 19. szá­zad­ban írt egy­ház­jog­tan­köny­vé­ben (Ma­gyar­ho­ni egy­ház­jog­tan) tesz egy meg­jegy­zést ar­ról, hogy a ko­moly egy­ház­szer­ve­ze­ti elem­zé­sek min­dig rossz­kor szü­let­nek, mert nem sok­kal utá­nuk va­la­mi meg­vál­to­zik. (Ter­mé­sze­te­sen iga­za volt: az ő köny­ve há­rom kö­tet­ben 1888–1892 kö­zött je­lent meg Po­zsony­ban, köz­vet­le­nül az egy­há­zi al­kot­mány ki­adá­sa előtt, Mikler Ká­roly pe­dig a har­min­cas évek­ben előz­te meg mű­vé­vel a zsi­na­tot.) Hols­tein sem járt job­ban, a har­min­cas évek ele­jén a né­met evan­gé­li­kus egy­há­zak egy­más után ve­zet­ték be a püs­pö­ki tiszt­sé­get – en­nek oka­i­nak ki­fej­té­se nem­hogy e cikk, de még a lap­szám adott ke­re­te­it is szét­fe­szí­te­né.

Az ed­di­gi li­ne­á­ris – egy­vo­na­las – be­osz­tás már nem volt hasz­nál­ha­tó, sok­kal in­kább egy sík­idom – mond­juk há­rom­szög – vált al­kal­mas­sá az egy­ház­szer­ve­ze­tek köz­ti szó­rás be­mu­ta­tá­sá­ra a pres­bi­te­ri, a kon­zisz­to­ri­á­lis és az episz­kopá­lis (püs­pö­ki) rend­sze­rek kü­lön­bö­ző fo­kú kom­bi­ná­ci­ó­já­ban. (Ha­son­la­to­san ah­hoz, ahogy a po­li­ti­ká­ban sem le­het ma már egyet­len egye­nes men­tén ren­dez­ni az erő­ket bal­ra vagy jobb­ra.) Ha iga­zán jó rend­szert aka­runk al­kot­ni, le­het, hogy a sík nem is elég, tér­be­li mo­dell kell, mert az ál­lam­tól va­ló füg­gő­ség – lásd a ma is meg­lé­vő ál­lam­egy­há­zi kép­le­te­ket (pél­dá­ul El­zász-Lo­ta­rin­gia és Iz­land) – más for­má­ban már nem len­ne be­mu­tat­ha­tó.

„Mennyi­ben pres­bi­te­ri ma evan­gé­li­kus egy­há­zunk?” – hang­zik is­mét a kér­dés. Eg­zakt vá­laszt nem tu­dok rá ad­ni, aho­gyan két he­te a Lu­ther-szö­vet­ség bu­da­pes­ti vi­ta­est­jén sem tud­tam. Van egy ré­gi örök­sé­günk, ame­lyet le­het meg­be­csül­ni, alá­be­csül­ni, de túl­ér­té­kel­ni is. Az Ágos­tai hit­val­lás egy­ház-meg­ha­tá­ro­zá­sa fe­lől kö­ze­lít­ve – amely sze­rint az egy­ház egy­sé­gé­nek is­mér­vei az evan­gé­li­um tisz­ta hir­de­té­se és a szent­sé­gek he­lyes ki­szol­gál­ta­tá­sa – nincs lé­nye­gi sze­re­pe az egy­há­zi szer­ve­zet­nek, tiszt­sé­gek­nek. Nem üd­vös­ség­kér­dés, csak for­mai. Min­den szer­ke­ze­ti, szer­ve­ze­ti ügy for­má­lis, raj­tunk áll, lesz-e ben­ne élő tar­ta­lom, amely elő­re­vi­szi az evan­gé­li­um ügyét, vagy üres ke­ret csu­pán, amely meg­me­re­ve­dett, s már nem en­ge­di a moz­gást, fej­lő­dést.

Lack­ner Pál

::Nyomtatható változat::