Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ál­dott le­gyen Is­ten, mert nem uta­sí­tot­ta el imád­sá­go­mat, sze­re­te­tét nem von­ta meg tő­lem. (Zsolt 66,20)

Hús­vét ün­ne­pe után az 5. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi kér­nek: Ro­gate! „Szün­te­le­nül imád­koz­za­tok!” (1Thessz 5,17) Én „ki­ál­tok a ma­gas­sá­gos Is­ten­hez, ő mel­lém áll min­den­kor” (GyLK 712). Is­ten Krisz­tu­sért meg­hall­gat: imád­koz­za­tok! „Min­den jó ado­mány és tö­ké­le­tes aján­dék fe­lül­ről, a vi­lá­gos­ság Aty­já­tól száll alá…” (Jak 1,17; LK) Jé­zus Urunk az imád­ság meg­hall­ga­tá­sát ígé­ri: „…amit csak kér­tek az Atyá­tól az én ne­vem­ben, meg­ad­ja nek­tek. (…) kér­je­tek, és meg­kap­já­tok, hogy örö­mö­tök tel­jes le­gyen.” (Jn 16,23–24) Pál pe­dig ezt ké­ri: „…tart­sa­tok kö­nyör­gé­se­ket, imád­sá­go­kat, ese­de­zé­se­ket és há­la­adá­so­kat min­den em­be­rért”, mert Is­ten „azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és el­jus­son az igaz­ság meg­is­me­ré­sé­re” (1Tim 2,1.4). Lu­ther úgy vé­li, hogy „nyo­mo­rú­sá­gos do­log a Krisz­tu­son kí­vül len­ni; s mert az imád­ság egyes-egye­dül a hit mű­ve, ezért imád­koz­ni csak a ke­resz­tyén em­ber tud, Jé­zus ne­vé­ben. Ezért az­tán bi­zo­nyos is ab­ban, hogy imád­sá­ga Is­ten tet­szé­sé­re van.” Sa­la­mon e ké­ré­se tet­szett az Úr­nak: „Adj azért szol­gád­nak en­ge­del­mes szí­vet, hogy tud­ja kor­má­nyoz­ni né­pe­det”, s így tel­je­sí­tet­te: „…olyan bölcs és ér­tel­mes szí­vet adok ne­ked, hogy hoz­zád fog­ha­tó nem volt előt­ted, és nem tá­mad utá­nad sem.” (1Kir 3,9.12) Mó­zes kül­ső tá­ma­dók el­le­ni győ­ze­le­mért kö­nyör­gött áll­va, föl­emelt, üres ke­zek­kel; de ke­zei el­fá­rad­tak. „Ezért fog­tak egy kö­vet, és ő rá­ült. Áron és Húr pe­dig tar­tot­ta a ke­zét, úgy­hogy két ke­ze föl­emel­ve ma­radt nap­le­men­tig. Így győz­te le Jó­zsué Amá­lé­kot és an­nak ha­dát.” (2Móz 17,12–13) Mi is kér­het­jük Jé­zus­tól: „Uram, ta­níts min­ket imád­koz­ni…” (lásd Lk 11,1–4) Menny­be­me­ne­tel ün­ne­pén az Úr­ra né­ző gyü­le­ke­zet­nek ígé­ri Jé­zus: „…ha fel­emel­te­tem a föld­ről, ma­gam­hoz von­zok min­de­ne­ket.” (Jn 12,32) El­ső köny­vét Lu­kács így zár­ja: Jé­zus „fel­emel­te a ke­zét, és meg­ál­dot­ta őket; el­tá­vo­lo­dott tő­lük, és fel­vi­te­tett a menny­be. Ek­kor le­bo­rul­va imád­ták őt…” (Lk 24,50–52) S a má­so­dik­ban foly­tat­ja: „…és fel­hő ta­kar­ta el őt a sze­mük elől.” Rö­vid üze­ne­tet kap­tak: „Ez a Jé­zus (…) úgy jön el, aho­gyan lát­tá­tok őt fel­men­ni a menny­be.” (Ap­Csel 1,9.11) „Is­ten ural­ko­dik a né­pe­ken, ott ül Is­ten szent­sé­gé­nek tró­nu­sán.” (GyLK 708,6) Jé­zus, az Is­ten jobb­já­ra ült: köz­ben­jár egy­há­zá­ért. De ő nem csak a zsi­dók Ki­rá­lya; ezt elő­re meg­mond­ta Pi­lá­tus­nak: „Az én or­szá­gom nem e vi­lág­ból va­ló.” „Én azért jöt­tem a vi­lág­ba, hogy bi­zony­sá­got te­gyek az igaz­ság­ról: min­den­ki, aki az igaz­ság­ból va­ló, hall­gat az én sza­vam­ra.” (Jn 18,36.37) De mi tud­juk-e, ki is az út, az igaz­ság és az élet? Hin­nünk is kell ben­ne, és sze­ret­nünk őt! „A ke­gye­lem le­gyen mind­azok­kal, akik el nem mú­ló sze­re­tet­tel sze­re­tik a mi Urun­kat, Jé­zus Krisz­tust.” Ál­dá­sa előtt Pál, pün­kösd böjt­jé­ben, ezt is ké­ri: „Min­den imád­sá­go­tok­ban és kö­nyör­gé­se­tek­ben imád­koz­za­tok min­den­kor a Lé­lek ál­tal.” (Ef 6,24.18) Ma is: „Imád­koz­za­tok…” „Ke­res­se­tek…” „Zör­ges­se­tek…” (EÉ 88,1–3)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::