e-világ

A la­kos­ság nem akart el­sza­kad­ni

Hozzászólás a cikkhez

Ki­lenc­ven­éves Bra­tis­la­va, az a vá­ros, amely Po­zsony né­ven Ma­gyar­or­szág ré­gi fő­vá­ro­sa volt. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után a vá­rost a meg­szál­ló cseh ka­to­nák pél­dát­lan ke­gyet­len­ség­gel fog­lal­ták el. A la­kos­ság ugyan­is nem akart ide­gen­be sza­kad­ni, vé­le­mé­nyük­nek pe­dig tö­meg­tün­te­té­sen ad­tak han­got. A cseh ka­to­nák azon­ban vér­be foj­tot­ták a meg­moz­du­lást.

Bra­tis­la­va te­hát ki­lenc­ven­éves, Po­zsony azon­ban ezer, mert­hogy a vá­ros Szent Ist­ván ki­rá­lyunk egyik de­rék ka­to­ná­já­ról, Po­son vi­téz­ről kap­ta a ne­vét, aki az erős­ség el­ső vár­is­pán­ja volt.

ADe ho­gyan lett Po­zsony­ból Bra­tis­la­va? És ho­gyan szü­le­tett ez a név? A kér­dés azért is he­lyén­va­ló, mert a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­gon Po­zsonyt a szlo­vá­kok Pres­po­rok­nak hív­ták, amely a né­met Press­burg szláv vál­to­za­ta. A szlo­vá­kok te­hát Bra­tis­la­vá­nak 1919 előtt so­sem nevezték.

Ab­ban az év­ben vet­ték elő a ma­gya­rul is ki­vá­ló­an be­szé­lő J. Ša­fá­rik szlo­vák tör­té­nész 1837-ben meg­al­ko­tott té­zi­sét, amely sze­rint a vá­ros a ma­gya­rok hon­fog­la­lá­sa előtt a Nagy­mor­va Bi­ro­da­lom­hoz tar­to­zott, an­nak pe­dig Vra­tis­lav volt a fe­je­del­me. Egyéb­ként csak egy haj­szá­lon mú­lott, hogy er­re a név­re cse­rél­jék le a vá­ros ré­gi, vagy­is ma­gyar ne­vét, hi­szen az ak­ko­ri ame­ri­kai el­nök irán­ti tisz­tel­gé­sül a Wil­son­ovo vagy Wil­son­ovo mes­to el­ne­ve­zés is fel­me­rült (1918-ban szá­mos prá­gai hi­va­ta­los pa­pí­ron így em­le­get­ték Po­zsonyt). Wood­row Wil­son ugyan­is a vi­lág­há­bo­rú alatt ki­állt a nem­ze­tek ön­ren­del­ke­zé­si jo­ga mel­lett, és há­lá­ból kí­ván­ták az ő ne­vé­vel il­let­ni a vá­rost.

Ami­kor Po­zsony né­met és ma­gyar la­kos­sá­ga meg­tud­ta, hogy a prá­gai kor­mány igényt tart a vá­ros­ra, a né­pek ön­ren­del­ke­zé­sé­ről szó­ló wil­so­ni el­vek­ben bíz­va 1918-ban nem­ze­ti ta­ná­csot ho­ztak lét­re, és hi­tet tet­tek Ma­gyar­or­szág mel­lett.

A Cseh­szlo­vák Lé­gió el­ső íz­ben 1918. ok­tó­ber 31-én in­té­zett tá­ma­dást a vá­ros el­len, de a 16–17 éves had­ap­ród­ta­non­cok he­ves har­cok árán – ak­kor még – vissza­ver­ték őket. Az olasz Ri­car­do Ba­recca ez­re­des ál­tal ve­ze­tett lé­gió azon­ban ja­nu­ár el­se­jén új­ra tá­ma­dott. Elő­ször a kör­nye­ző te­le­pü­lé­se­ket és a kül­vá­rost fog­lal­ta el, majd né­hány na­pon be­lül az egész vá­rost meg­száll­ta.

Mind­ezt ak­kor a vá­ros pol­gá­rai csak ide­ig­le­nes­nek gon­dol­ták. Feb­ru­ár 4-én vi­szont a Fel­vi­dék­ből nagy hir­te­len Szlo­vá­ki­á­vá át­ved­lett táj­egy­ség igaz­ga­tá­sá­val meg­bí­zott meg­szál­ló erők pa­rancs­nok­sá­ga, va­la­mint az ál­ta­luk tá­mo­ga­tott kor­mány Zsol­ná­ról Po­zsony­ba tet­te át a szék­he­lyét, ami már a város lakossága számára is egy­ér­tel­mű­vé tet­te, hogy Po­zsony vég­ér­vé­nye­sen el­sza­kadt. Rá­adá­sul Zsol­ná­ról meg­üzen­ték, hogy a kor­mány fo­ga­dá­sá­ra a vá­ros költ­sé­gén pon­to­san oda épít­se­nek egy dísz­ka­put, ahol I. Fe­renc Jó­zsef ma­gyar ki­rály 1909-es po­zso­nyi lá­to­ga­tá­sa­kor is ál­lott. Annyi volt csak a ki­té­tel, hogy most na­gyobb és dí­sze­sebb le­gyen.

A vá­ros pol­gá­rai új ura­i­kat nem fo­gad­ták lel­ke­sen, nem kí­ván­tak be­le­nyu­god­ni az im­pé­ri­um­vál­tás­ba. A né­met és ma­gyar anya­nyel­vű la­kos­ság (41 szá­za­lék né­met, 40 szá­za­lék ma­gyar, 15 szá­za­lék szlo­vák) a há­za­i­ba hú­zó­dott, a mun­kás­ság és a köz­al­kal­ma­zot­tak pe­dig ál­ta­lá­nos sztrájk­ba kezd­tek. Min­den zár­va volt.

A kor­mány be­vo­nu­lá­sát egye­dül a vá­rost meg­szál­ló Cseh­szlo­vák Lé­gió ka­to­nái fi­gyel­ték lel­ke­sen, ők áll­tak a Vá­sár­té­ren dísz­sor­fa­lat, majd a kör­nye­ző he­gyek­ben to­bor­zott szlo­vák ka­to­nák tet­tek es­küt Cseh­szlo­vá­ki­á­ra.

Feb­ru­ár 12-én vi­szont az egész vá­ros ki­vo­nult ugyan­er­re a tér­re, hogy hi­tet te­gye­nek Ma­gyar­or­szág mel­lett, és til­ta­koz­za­nak a meg­szál­lás mi­att. A mint­egy tíz­ez­res tö­meg­re – Ric­ar­do Ba­recca tud­ta nél­kül – a cseh ka­to­nák a tér több pont­já­ról is tü­zet nyi­tot­tak, majd szu­rony­ro­ha­mot in­téz­tek a ré­mül­ten me­ne­kü­lő em­be­rek el­len. Ami­kor az olasz ez­re­des ér­te­sült a tör­tén­tek­ről, a hely­szín­re si­e­tett, hogy le­ál­lít­sa a vé­reng­zést, őt azon­ban egyik ka­to­ná­ja pus­ka­tus­sal le­ütöt­te.

A hi­va­ta­los je­len­tés ké­sőbb úgy fo­gal­ma­zott, hogy a ka­to­na­ság azért volt „kény­te­len” fegy­vert ra­gad­ni, mert a tö­meg hó­go­lyó­val meg­do­bál­ta őket.

A sor­tűz és az azt kö­ve­tő szu­rony­ro­ham kö­vet­kez­mé­nye­képp ki­lenc tün­te­tő éle­tét vesz­tet­te, leg­alább hu­szon­hár­man pe­dig sú­lyo­san meg­se­be­sül­tek. A ki­sebb sé­rül­tek szá­ma meg­kö­ze­lí­tet­te a szá­zat.

Az ál­do­za­to­kat a Csa­lo­gány­völ­gyi te­me­tő­ben te­met­ték el. Ma is meg le­het ta­lál­ni sír­ju­kat, nem messze Ale­xan­der Dub­­ček sír­já­tól. Amúgy a ter­ror még so­ká­ig foly­ta­tó­dott, ami­re jó pél­da, hogy a ti­zen­négy éves Hu­bert Ká­rolyt az ál­do­za­tok te­me­té­se nap­ján ­lőt­ték le. A fi­a­tal­em­ber „bű­ne” az volt, hogy le­ha­jolt, mert ki­kö­tő­dött a ci­pőfűző­je. A meg­szál­ló had­se­reg egyik cseh ka­to­ná­ja pe­dig azt hit­te, hogy a di­ák a fe­ne­két mu­tat­ja. Ezért kel­lett meg­hal­nia.

A vá­rost – Pres­po­rok (Po­zsony) né­ven! – még eb­ben az év­ben, vagy­is 1919-ben Szlo­vá­kia fő­vá­ro­sá­vá nyil­vá­ní­tot­ták. (A Bra­tis­la­va ne­vet csak ezt kö­ve­tő­en ag­gat­ták rá.) Ugyan­eb­ben az év­ben szűnt meg az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia, 1921-ben pe­dig az Er­zsé­bet Tu­do­mány­egye­tem.

Azért akad még ma­gyar em­lék bő­ven. A mai szlo­vák köz­tár­sa­sá­gi el­nök re­zi­den­ci­á­ja pél­dá­ul az egyik ma­gyar fő­ne­mes­nek Má­ria Te­ré­zia éle­té­ben épí­tett pa­lo­tá­já­ban ta­lál­ha­tó, a kor­mány szék­há­za pe­dig az esz­ter­go­mi ér­sek nyá­ri pa­lo­tá­já­nak épült ugyan­ek­kor. A szlo­vák Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la a Pál­ffy-pa­lo­tá­ban, a Köz­élel­me­zé­si Ku­ta­tó­in­té­zet az Es­ter­há­zy-pa­lo­tá­ban, a Szlo­vák Kép­ző­mű­vé­szek Szö­vet­sé­gé­nek szék­há­za Mir­bach Já­nos pa­lo­tá­já­ban ta­lál­ha­tó. Az egy­ko­ri Ma­gyar Ki­rá­lyi Épí­té­sze­ti Ka­ma­ra szék­há­za most a Szlo­vák Egye­te­mi Könyv­tár­nak ad ott­hont, a Gras­sal­ko­vich-pa­lo­ta pe­dig if­jú­sá­gi köz­pont­ként mű­kö­dik.

De hogy a ma­gyar em­lé­ke­ket to­vább so­rol­juk, Po­zsony mint­egy há­rom­száz éven ke­resz­tül ha­zánk fő­vá­ro­sa volt, hi­szen Bu­da 1541-ben tör­tént el­fog­la­lá­sa után a ma­gyar ki­rá­lyok ko­ro­ná­zó­vá­ro­sa, 1848-ig pe­dig szá­mos or­szág­gyű­lés hely­szí­ne volt. Rá­adá­sul 1572 és 1784 kö­zött – te­hát több mint két­száz éven át – szin­te meg­sza­kí­tás nél­kül a po­zso­nyi vár dél­nyu­ga­ti ka­pu­tor­nyá­ban őriz­ték a ma­gyar Szent Ko­ro­nát és a ko­ro­ná­zá­si jel­vé­nye­ket.

Je­zsó Ákos

::Nyomtatható változat::