Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Na­gyon ne­héz idő­sza­kot él át Ma­gyar­or­szág, sze­re­tett ha­zánk. Ben­nün­ket az sem vi­gasz­tal, hogy a gaz­da­sá­gi vál­ság – ál­lí­tó­lag – vi­lág­je­len­ség. Mér­ték­adó köz­gaz­dá­szok sze­rint – saj­nos – ná­lunk a leg­rosszabb a hely­zet. Kü­lö­nö­sen ak­kor lát­szik ez, ha a szlo­vák vagy a hor­vát gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­gek­kel ha­son­lít­juk össze a ma­gun­kéit, de a ko­ráb­ban na­gyon le­ma­radt ro­mán test­vé­re­ink is be­ér­tek ben­nün­ket. Gyo­pá­ro­si szu­per­mo­dern stran­dunk par­ko­ló­já­ban több a ro­mán rend­szá­mú au­tó, mint a ma­gyar. Ne­kik job­ban te­lik er­re a lu­xus­ra.

Kü­lö­nö­sen mu­lat­sá­gos a ha­zai mé­dia erő­fe­szí­té­se, hogy né­met, an­gol, ame­ri­kai vi­szo­nyo­kat úgy ál­lít­sa­nak be, mint­ha az ot­ta­ni la­ko­sok ugyan­olyan gon­dok­kal küz­de­né­nek, mint mi. Ezt csak azok­kal le­het el­hi­tet­ni, akik még so­ha­sem jár­tak ha­tá­ra­in­kon kí­vül, akik még nem ta­pasz­tal­ták meg, hogy mennyi­vel ma­ga­sabb szin­ten él az oszt­rák vagy a né­met nyug­dí­jas, mint a ti­zen­har­ma­dik ha­vi nyug­díj­tól is meg­fosz­tott ma­gyar. S ha olyan rossz len­ne Ang­li­á­ban vagy Ame­ri­ká­ban, mint aho­gyan azt a ha­zai kor­mány­pár­ti pro­pa­gan­da ál­lít­ja, ak­kor itt­hon­ról egyet­len fi­a­tal sem tö­re­ked­ne oda, eset­leg egye­te­mi dip­lo­má­val, ét­te­rem­ben fel­szol­gá­ló­ként dol­goz­ni. Bár­csak ná­lunk len­ne olyan vál­ság, mint ami ott van! Job­ban ki­bír­ha­tó len­ne az itt­ho­ni gond.

Na­gyon ne­héz idő­sza­kot él át Ma­gyar­or­szág, sze­re­tett ha­zánk. Tönk­re­tett egész­ség­ügy, sa­rok­ba szo­rí­tott ok­ta­tás, le­pusz­tult me­ző­gaz­da­ság, fo­gyat­ko­zó la­kos­ság, fo­ko­zó­dó rossz­kedv, rom­ló egész­sé­gi ál­la­pot, mind­egyik két­ség­be­ej­tő és tra­gi­kus hely­zet je­le. Er­köl­csi ká­osz, tönk­re­ment csa­lá­dok, ár­va és fél­ár­va gye­re­kek, ön­ma­gukkal kez­de­ni mit sem tu­dó sze­gény fi­a­ta­lok ön­sors­ron­tá­sa, ön­pusz­tí­tá­sa – tisz­te­let a ki­vé­tel­nek!

Na­gyon ne­héz idő­sza­kot él át Ma­gyar­or­szág, sze­re­tett ha­zánk. Van-e ki­út eb­ből? Kell len­nie! A re­mény­sé­get nem sza­bad fel­ad­nunk, hogy egy­szer még­is­csak be­kö­vet­ke­zik egy olyan for­du­lat, vál­to­zás, amely – az ed­di­gi­ek­hez ké­pest egy tel­je­sen más po­li­ti­kai gya­kor­la­tot és gaz­da­ság­fi­lo­zó­fi­át al­kal­maz­va – meg­ta­lál­ja an­nak le­he­tő­sé­gét, hogy ki­ver­gőd­jünk eb­ből a te­me­tői han­gu­la­tú árok­ból, és új­ra fel­emel­hes­sük a fe­jün­ket. Kell len­nie jö­vő­nek! Mert ahogy a je­ge­nyék sem nő­nek az égig, a rom­lás sem vég­te­le­nít­he­tő. Kell len­nie re­mény­ség­nek!

Egy ne­ves ha­zai lé­lek­gyó­gyász sze­rint ha­zai krí­zi­sünk egyik leg­főbb je­len­sé­ge az em­be­rek kö­zöt­ti „bi­zal­mi tő­ke” hi­á­nya. Em­ber az em­ber­ben nem bí­zik. Mi en­nek az oka? Úgy jár­tunk, mint az a pók, ame­lyet csin­ta­lan gye­re­kek meg­tré­fál­tak. A há­ló­já­ra me­rő­le­ges tar­tó­szá­lat – bio­ló­gi­ai kí­sér­let­ként – el­vág­ták. Döb­be­ne­tes lát­vány volt, ahogy a pók ezután be­le­te­ke­re­dett a sa­ját há­ló­já­ba. Vesz­tét okoz­ta a tar­tó­szál el­sza­kí­tá­sa. Így járt az em­ber is. Az Is­ten­hez fű­ző tar­tó­szá­lat el­vág­tuk, és be­le­bo­nyo­lód­tunk éle­tünk há­ló­já­ba, és ez a tar­tó­szál­nél­kü­li­ség lett a ka­taszt­ró­fánk.

Is­ten nél­kül nem megy az éle­tünk. Leg­fel­jebb egy rö­vid ide­ig, ahogy a tő­ké­ről le­vá­gott sző­lő­vessző­ben is van még egy ide­ig élet. De a köz­pon­ti kap­cso­lat nél­kül el­szá­rad a vessző. Is­ten nél­kül el­fonnyad az em­ber.

Nem­csak az egyén, ha­nem az egész tár­sa­da­lom meg­szen­ve­di az is­ten­nél­kü­li­sé­get. Ahol nincs meg a szü­lők tisz­te­le­te, ahol nem tisz­te­lik a má­sik éle­tét, va­gyo­nát, jó hí­rét, há­zas­tár­sát, ott az egész tár­sa­da­lom meg­szen­ve­di ezt a lel­ki nyo­mort.

Nem pró­fé­tai szó­ként, mert ar­ra nem kap­tunk fel­ha­tal­ma­zást, de szív­bé­li meg­győ­ző­dés­sel ál­lít­juk – so­kak­kal együtt –, hogy a leg­ked­ve­zőbb po­li­ti­kai for­du­lat sem fog­ja meg­hoz­ni a po­zi­tív gaz­da­sá­gi vál­to­zást mind­ad­dig, amíg vissza nem té­rünk Him­nu­szunk ta­ní­tá­sá­hoz, amíg új­ra nem ka­pasz­ko­dunk Is­ten sza­vá­ba, amíg meg nem té­rünk, és meg nem bán­juk azt a szé­gyent, hogy év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül hi­va­ta­lo­san és esz­te­le­nül ta­gad­tuk Is­tent, és ki­zár­tuk az éle­tünk­ből. Is­ten pe­dig ud­va­ri­a­san fél­re­állt, és meg­en­ged­te, hogy sa­ját fe­jünk után men­ve te­gyük tönk­re a há­zas­sá­ga­in­kat, az egész­sé­gün­ket, hogy té­koz­ló fi­ú­ként szét­zi­lál­juk ma­gán­éle­tün­ket és sze­gény ma­gyar va­ló­sá­gun­kat.

A té­koz­ló fiú aty­ja pe­dig tü­re­lem­mel és sze­re­tet­tel vá­ra­ko­zik!

Mi a tit­ka en­nek a lel­ki kép­let­nek? A vá­lasz egy­sze­rű: az a tit­ka, hogy ha nem té­rünk vissza Is­ten­hez, sza­vá­hoz, szent rend­jé­hez, ak­kor nem szá­mít­ha­tunk Is­ten ál­dá­sá­ra. Ál­dás nél­kül pe­dig ál­dat­lan a hely­zet. Ha nem bo­ru­lunk le hit­tel és bi­za­lom­mal Is­te­nünk szí­ne előtt, ak­kor a holt­pont­ja­ink­ról to­va­se­gí­tő is­te­ni ál­dás­ban sem lesz ré­szünk. Ezért a vég­ső tra­gi­kus kö­vet­kez­te­tés, hogy Is­ten nél­kül nem megy, az ő ál­dá­sa nél­kül nem ju­tunk elő­re a gaz­da­sá­gi élet te­rü­le­tén sem.

Ha ezt mi, ma­gya­rok itt a Kár­pát-me­den­cé­ben nem ért­jük meg, nem szív­lel­jük meg, ak­kor a hír­hedt (né­met) Her­der ba­rát­ság­ta­lan jós­la­tá­nak va­ló­ra vá­lá­sa a ma­gyar nem­zet ha­lá­lá­ról s nyel­vünk ki­ve­szé­sé­ről nem fog el­ke­rül­ni ben­nün­ket.

A her­de­ri jós­lat de­mog­rá­fi­ai alap­ja drá­ma­i­an adott. Itt van az ide­je, hogy a nem­zet job­bik ré­szé­ben fel­éb­red­jen vég­re a fe­le­lős­ség. Az Is­ten szí­ne előt­ti fe­le­lős­ség!

A té­koz­ló fiú aty­ja vég­te­len tü­re­lem­mel és sze­re­tet­tel vá­ra­ko­zik!

Ri­bár Já­nos

::Nyomtatható változat::