Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az Eu­ro­ví­zi­ón ke­resz­tül szá­mos or­szá­g te­le­ví­zi­ó­ja köz­ve­tí­tet­te pün­kösd va­sár­nap­ján a gen­fi Szent Pé­ter-szé­kes­egy­ház­ból azt az is­ten­tisz­te­le­tet, ame­lyen a vi­lág re­for­má­tus­sá­ga Kál­vin Já­nos szü­le­té­sé­nek öt­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ról em­lé­ke­zett meg. A pro­tes­táns csa­lád tag­ja­ként az evan­gé­li­ku­sok is öröm­mel kap­cso­lód­hat­tak be – nem egy­sze­rű­en a köz­ve­tí­tés­be, ha­nem az ün­nep­lés­be is. Sze­mé­lye­sen az én ér­dek­lő­dé­se­met az is szí­nez­te, hogy egy jó év­ti­ze­den ke­resz­tül dol­goz­tam a Du­na Te­le­ví­zi­ó­ban, így egye­bek mel­lett sok is­ten­tisz­te­let-köz­ve­tí­té­sért is fe­le­lős vol­tam. Így – a ket­tős ün­nep örö­mén túl – az­zal a szak­mai ér­dek­lő­dés­sel is ül­tem le a kép­er­nyő elé, hogy e gen­fi köz­ve­tí­tés ta­pasz­ta­la­tai ha­ma­ro­san majd a mi mun­kán­kat is gaz­da­gí­ta­ni fog­ják.

A köz­ve­tí­tést öt­let­gaz­dag és per­gő kis­film előz­te meg, amely­ben egy szí­nes ru­hás hölgy szólt mo­so­lyog­va a kál­vi­ni re­for­má­ció je­len­tő­sé­gé­ről. Ha­mis pá­tosz he­lyett ez a de­rű jel­le­mez­te az­tán az egész is­ten­tisz­te­le­tet is.

A ro­mán és gó­ti­kus stí­lus­je­gye­ket őr­ző, bi­zo­nyos ré­sze­i­ben ezer­esz­ten­dős temp­lom fa­la­i­ra füg­gesz­tett sok-sok szí­nes dra­pé­ria de­rűs han­gu­la­tot árasz­tott. Jól­le­het a re­for­má­tor szü­le­té­sé­re em­lé­ke­ző al­kal­mat hir­det­tek, ez bi­zony iga­zi pün­kös­di is­ten­tisz­te­let volt. Ez­zel pe­dig a szer­ve­zők pél­dát ad­ta ar­ra, mi­ként le­het íz­lé­se­sen és hi­te­le­sen meg­em­lé­kez­ni egy em­ber­ről. Kál­vin­hoz, aki hosszú gen­fi szol­gá­la­ta so­rán va­sár­na­pon­ként két­szer is itt pré­di­kált, ez volt mél­tó. Nem egy ha­lan­dó em­ber je­len­tő­sé­gé­nek mél­ta­tá­sa, ha­nem az üd­vös­ség­tör­té­net meg­je­le­ní­té­se tör­té­nik az is­ten­tisz­te­le­ten.

A gyü­le­ke­zet egy Bach-ko­rált éne­kelt, majd sor­ra kö­vet­kez­tek a ná­lunk bi­zony még szo­kat­lan ele­mek. A stú­di­ó­ban ülő fel­ké­szült kom­men­tá­tor ta­lán jog­gal érez­te úgy, hogy a lá­tot­tak és hal­lot­tak ma­gya­rá­zat­ra szo­rul­nak. Előbb azt mond­ta el, hogy a kül­föl­di re­for­má­tu­sok nem a ná­lunk meg­szo­kott pa­lás­tot vi­se­lik, ha­nem az evan­gé­li­kus lel­ké­sze­ké­re em­lé­kez­te­tő öl­tö­ze­tet. Majd ami­kor fi­a­ta­lok rap­stí­lus­ban ad­tak elő egy éne­ket, a gen­fi zsol­tá­rok je­len­tő­sé­gét mél­tat­ta.

Ezt kö­ve­tő­en egy me­zít­lá­bas tán­cos ki­fe­je­ző moz­du­la­tok­kal je­le­ní­tet­te meg – egyet­len fu­vo­la kí­sé­re­té­ben – a fé­le­lem­től a cso­da meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ig ve­ze­tő pün­kös­di tör­té­ne­tet. Az igé­nyes mű­vé­szi áb­rá­zo­lás nem von­ta el a fi­gyel­met az ün­nep lé­nye­gé­ről, el­len­ke­ző­leg: fel­erő­sí­tet­te, és a sze­ku­lá­ris né­ző szá­má­ra is ért­he­tő­vé tet­te.

Meg­le­pe­té­sek­kel szol­gált az ige­hir­de­tés is. An­toine Rey­mond sváj­ci lel­kész a szó­szék­ről Is­ten­ről és az ün­nep­ről kez­dett be­szél­ni, ám pré­di­ká­ci­ó­já­ba va­ló­ság­gal be­le­szólt egy szí­nes bő­rű asszony, va­la­hogy így: „Ta­lán így van, ahogy mond­ja. De mit je­lent mind­ez a gya­kor­lat­ban?” Ez­zel pe­dig kez­de­tét vet­te egy – a re­for­má­ció leg­jobb ha­gyo­má­nya­it is meg­idé­ző – dia­ló­gus-ige­hir­de­tés.

A ma­gas­röp­tű pré­di­ká­ció üze­ne­tét szó sze­rint a föld­re le­ho­zó kon­gói teo­ló­gus­nő, Liz Vi­ba­li Vu­a­di egé­szen konk­ré­tan kí­ván­ta ér­tel­mez­ni az olyan fo­gal­ma­kat, mint egy­ség, vi­gasz, öröm, egy­ség és bé­ke. Köz­ben ilyen me­rész mon­da­to­kat is meg­fo­gal­ma­zott: „Nyis­suk meg temp­lo­ma­in­kat a bán­tal­ma­zott asszo­nyok és a me­ne­kül­tek előtt!”

Et­től az­tán a má­sik lel­kész is meg­bá­to­ro­dott, és „pün­kösd van, ne for­dul­junk hát ma­gunk­ba” sza­vak­kal vit­te to­vább ige­hir­de­tő tár­sa gon­do­la­ta­it. Ele­in­te az egy­más­tól oly tá­vo­li­nak tű­nő el­gon­do­lá­sok mind job­ban kö­ze­led­tek egy­más­hoz, és a vé­ge fe­lé kö­zö­sen fo­gal­maz­ták meg az egy­ház tár­sa­dal­mi kül­de­té­sét, va­la­hogy így: „Mit te­gye­nek az egy­há­zak a köz­élet­ben? Csak­is Krisz­tust kell hir­det­ni­ük, a töb­bit a Szent­lé­lek majd el­vég­zi.” En­nek nyo­mán egy­ér­tel­mű kri­ti­ká­nak ad­tak han­got a glo­ba­li­zá­ci­ó­val, a ha­szon­el­vű­ség­gel és a túl­zott fo­gyasz­tás­sal kap­cso­lat­ban, és szor­gal­maz­ták a gaz­da­sá­gi tu­dás és a szo­ci­á­lis igaz­sá­gos­ság egyen­súly­ba ke­rü­lé­sét.

A tár­sa­da­lom­kri­ti­ka ter­mé­sze­te­s mó­don járt együtt sa­ját egy­há­za­ik bí­rá­la­tá­val is, ami­kor meg­kér­dez­ték: „Mi­ről haj­lan­dó le­mon­da­ni egy-egy egy­ház an­nak ér­de­ké­ben, hogy csak­is Krisz­tus­ban él­jen?” Csu­pa bib­li­kus és re­for­má­to­ri gon­do­lat – ugyan­ak­kor ízig-vé­rig a mai em­bert meg­szó­lít­va. Csak­is ez mél­tó Kál­vin – és per­sze Lu­ther – szel­le­mé­hez. Ma­gá­ról a re­for­má­tor­ról alig esett szó – ta­lán csak egy olyan idé­zet ere­jé­ig, hogy „ahol Is­tent tisz­te­lik, ott az em­be­ri­ség­gel is tö­rőd­nek” –, va­ló­já­ban ép­pen őhoz­zá mél­tó­an hang­zott az erő­tel­jes ket­tős ige­hir­de­tés. Nem Kál­vin­ról be­szél­tek, ha­nem a re­for­má­tort szó­lal­tat­ták meg, ma is ér­vé­nyes mó­don.

Az is­ten­tisz­te­le­ten Eu­ró­pa egyik leg­jobb kó­ru­sa, a Lau­sanne-i En­semb­le Vo­cal éne­kelt.

A köz­ve­tí­tés­sel kap­cso­lat­ban – amo­lyan fog­lal­ko­zá­si ár­ta­lom­ként – két kri­ti­kát azért meg kell fo­gal­maz­nom. Az egyik ép­pen ez­zel a rend­kí­vül szín­vo­na­las elő­adás­sal függ össze. A mű­sor­ve­ze­tő és a kom­men­tá­tor ép­pen ez alatt lát­ta jó­nak, hogy a Re­for­má­tus Vi­lág­szö­vet­ség mű­kö­dé­sé­vel vagy ép­pen a ma­gyar re­for­má­tu­sok egye­sü­lé­sé­vel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ó­kat osszon meg a né­ző­vel. A má­sik, kis­sé za­va­ró je­len­ség az volt, hogy az amúgy ki­tű­nő tol­mács kö­vet­ke­ze­te­sen Ká­ro­li Gás­pár ve­re­tes bib­lia­for­dí­tá­sát hasz­nál­ta, ezért az­tán a sok „va­la”, „és lőn”, va­la­mint a „meg­te­lé­nek mind Szent­lé­lek­kel” for­du­lat meg­le­he­tő­sen anak­ro­nisz­ti­ku­san ha­tott a mo­dern is­ten­tisz­te­let-köz­ve­tí­tés­ben.

Ez­zel együtt öröm jár­ta át az em­ber szí­vét, hogy pün­kösd ün­ne­pén egy ilyen öku­me­ni­kus aján­dék­kal lep­te meg a Ma­gyar Te­le­ví­zió a ha­zai ke­resz­té­nye­ket és min­den ér­dek­lő­dőt. Ahogy an­nak is örül­tünk, hogy az egyik be­fe­je­ző imád­ság ma­gya­rul hang­zott el: Pós­fay György evan­gé­li­kus lel­ké­szünk fe­le­sé­ge kö­nyör­gött anya­nyel­vén a Szent­lé­lek aján­dé­ka­i­ért. Az ora­tio oe­cu­me­ni­cá­nak ez a for­má­ja is meg­ra­ga­dó volt: nyolc-tíz kü­lön­bö­ző nem­ze­ti­sé­gű hí­vő egy­sze­rű­en csak a pad­ban fel­áll­va mon­dott ter­mé­sze­tes sza­vak­kal egy-egy imád­sá­got. Az ezt kö­ve­tő Mi­atyánk pe­dig iga­zi pün­kös­di cso­da­ként ha­tott: ki-ki a ma­ga nyel­vén mond­ta az Úr­tól ta­nult imád­sá­got, amely még­is egyet­len egy­sé­ges kö­nyör­gés­ként szó­lalt meg.

A te­le­ví­zi­ós köz­ve­tí­tés szem­pont­já­ból pél­da­adó volt, hogy az úr­va­cso­ra szer­zé­si igé­i­nek el­hang­zá­sa után egy lel­kész az Úr asz­ta­la elé állt, és ke­re­set­len sza­vak­kal el­kö­szönt a té­vé­né­zők­től. Még annyit ér­zé­kel­tünk, hogy az is­ten­tisz­te­let úr­va­cso­rá­val foly­ta­tó­dik. Pres­bi­te­rek – köz­tük há­ti­zsá­kos, fi­a­tal lá­nyok – az ut­cá­ra, a temp­lom előtt ál­ló hí­vek­hez is ki­vit­ték a ke­nye­ret és a bort. A nyi­tás­nak ez a gesz­tu­sa ugyan­csak pün­kösd lé­nye­gé­hez tar­to­zik.

A gen­fi is­ten­tisz­te­let újó­lag meg­győ­zött ar­ról, hogy a re­for­má­ci­ó­nak ér­vé­nyes üze­ne­te van a 21. szá­zad em­be­ré­hez is: örü­lök, hogy egy min­den szem­pont­ból szí­nes és nyi­tott egy­ház­ban él­he­tek és szol­gál­ha­tok.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::