Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Frenkl Ró­bert fel­ügye­lő test­vé­rem az Evan­gé­li­kus Élet 74. év­fo­lya­má­nak 21. szá­má­ban (2009. má­jus 24.) meg­je­lent, Kül­de­tés cí­mű – Szteh­lo Gá­bor­ra em­lé­ke­ző – írá­sá­nak né­hány mon­da­ta in­dí­tott az aláb­bi gon­do­la­tok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra.

Ma­gam is egyet­ér­tek az­zal, amit fel­ügye­lő test­vé­rem ír: Ma­gyar­or­szá­gon elég szé­les kör­ben for­dul elő „a ho­lo­kauszt re­la­ti­vi­zá­lá­sa, a gu­lág, a Don-ka­nyar, az af­ri­kai nép­ir­tá­sok szem­be­ál­lí­tá­sa Ausch­witz gáz­kam­rá­i­val”. So­kan van­nak, akik va­ló­ban szem­be­ál­lít­ják egy­más­sal a nép­ir­tá­sok bor­zal­ma­it, akik va­ló­ban pusz­tán a ho­lo­kauszt ret­te­ne­té­nek ki­seb­bí­té­se okán em­le­ge­tik a gu­lág, a ho­lo­do­mor (az uk­rán nép el­len mes­ter­sé­ges éh­ín­ség ál­tal el­kö­ve­tett sztá­li­ni nép­ir­tás) és más rém­tet­tek ir­tó­za­tát.

Frenkl Ró­bert ír­ja: „Ausch­witz után már bűn a re­la­ti­vi­zá­lás, a bor­zal­mak eny­hí­té­se más tra­gé­di­ák em­lí­té­sé­vel.”

A köl­csö­nös és má­ra oly­kor ir­ra­ci­o­ná­lis­sá vá­ló, mind­két ol­da­li ér­zé­keny­ség (és ha­rag) mi­att (ma­ga az is bot­rány, hogy ily tra­gé­di­ák kap­csán két ol­dal­ról szó le­het!) va­ló­ban cél­sze­rű, hogy mi­kor Ausch­witz­ról em­lé­ke­zünk, ak­kor szól­junk ar­ról; s mi­kor a gu­lág­ról, ak­kor ne ke­res­sünk vi­szo­nyí­tá­si pon­to­kat a ho­lo­kauszt­tal.

Ugyan­ak­kor – s eb­ben vi­tat­ko­zom fel­ügye­lő test­vé­rem­mel – ön­ma­gá­ban sem­mi­kép­pen nem tar­tom sem re­la­ti­vi­zá­lás­nak, sem bűn­nek, ha va­la­ki a ho­lo­kauszt­tal pár­hu­za­mo­san a zsi­dó nép szen­ve­dé­sei mel­lett más né­pek szen­ve­dé­se­i­ről is gon­do­la­to­kat fo­gal­maz meg. És kö­nyör­göm, az Is­ten sze­rel­mé­re: va­ló­ban nem a ho­lo­kauszt­tal szem­ben, ha­nem az­zal pár­hu­za­mo­san, s nem re­la­ti­vi­zál­va egyi­ket sem, ha­nem ép­pen ab­szo­lu­ti­zál­va mind­egyi­ket!

Tud­ni­il­lik: ha csak a ho­lo­kausz­tot nem sza­bad re­la­ti­vi­zál­ni, ak­kor a soa (a zsi­dó­ság vész­kor­sza­ka) szük­ség­sze­rű­en ab­szo­lú­tum­má vá­lik, és min­den más nép szen­ve­dé­se pusz­tán re­la­tív­vá. A re­la­tív­vá mi­nő­sí­tés pe­dig bár­mely nem­zet ál­do­za­ta­i­nak és az ál­do­za­tok hoz­zá­tar­to­zó­i­nak, utó­da­i­nak fáj, és meg­alá­zó.

Meg­mon­dom, mi­re gon­do­lok: édes­apám alig ti­zen­nyolc éve­sen – jól­le­het ka­to­na sem volt, fegy­vert sem fo­gott – húsz hó­na­pot volt rab­szol­ga a Dony­ec-me­den­ce bá­nyá­i­ban sok ezer sors­tár­sá­val együtt. Sze­ren­csé­je volt: ő csak húsz hó­na­pig. Az éhe­zés és a be­teg­sé­gek kö­vet­kez­té­ben csont­tá so­vá­nyod­va, ide­ge­i­ben meg­rop­pan­va, egész tes­té­ben re­meg­ve ér­ke­zett ha­za szü­lő­fa­lu­já­ba, ahol az atyai ház­ban már ide­ge­nek lak­tak, mert – jól­le­het nem vol­tak volks­bun­dis­ták – nagy­apá­mé­kat s oly sok ro­ko­nun­kat ad­dig­ra már el­ül­döz­ték ott­ho­na­ik­ból. Édes­apám nagy­báty­ja – apai nagy­anyám test­vé­re – az éhe­ző és le­gyen­gült em­be­rek szá­má­ra ke­gyet­le­nül ne­héz mun­ka és a be­teg­sé­gek kö­vet­kez­té­ben halt meg sok-sok rab­tár­sá­val együtt ab­ban a rab­szol­ga­tá­bor­ban a Dony­ec-me­den­cé­ben, ahol édes­apám is szen­ve­dett.

Nagy­anyám szá­má­ra test­vér­báty­já­nak ha­lá­la és fi­á­nak rab­szol­ga­sor­sa nem volt re­la­tív. Ab­szo­lút volt. Ép­pen úgy, mint sok száz­ezer ma­gya­ré és svá­bé és sok­mil­li­ó­nyi más nem­zet­be­lié azok­ban az évek­ben – a gu­lá­gon.

Édes­apám apai nagy­nén­jé­nek fér­jét itt­hon, Ma­gyar­or­szá­gon kon­cep­ci­ós ku­lák­per­ben ítél­ték ha­lál­ra az öt­ve­nes évek ele­jén. A ha­lá­los íté­le­tet kö­ve­tő­en is­me­ret­len hely­re vit­ték, a hoz­zá­tar­to­zók­kal sem az íté­let vég­re­haj­tá­sá­nak idő­pont­ját, sem hely­szí­nét nem kö­zöl­ték. So­ha töb­bé nem lát­ta sen­ki, az­óta sem tud­ni, hol gyil­kol­ták meg, hol dob­ták va­la­mi gö­dör­be a tes­tét. Hi­á­ba ku­tat­tak utá­na új­ra meg új­ra, sok éven át.

Mind az ő szen­ve­dé­se, mind pe­dig csa­lád­já­nak ré­mü­le­te és gyá­sza mind­annyi­uk szá­má­ra ab­szo­lút volt. (Jól­le­het az egész em­be­ri­ség min­den nem­ze­té­nek min­den szen­ve­dé­sé­vel szem­ben csak Krisz­tus szen­ve­dé­se va­ló­ban ab­szo­lút: az vet­te el a vi­lág min­den bű­nét s szen­ve­dé­sét, és az ad örök éle­tet…)

Vi­lá­gi, sőt hi­tet­len vé­le­mény­for­má­lók ál­tal – an­nak ir­ra­ci­o­na­li­tá­sa okán – a ho­lo­kauszt ki­eme­lé­se, egye­di­vé ava­tá­sa és ab­szo­lu­ti­zá­lá­sa szá­mom­ra nem ér­tel­mez­he­tő. Hi­szen könnyen adó­dik a kér­dés: le­het bár­mi­lyen mó­don ra­ci­o­ná­lis­nak mon­da­ni az oly sok nem­zet el­len el­kö­ve­tett sztá­li­ni rém­tet­te­ket?

Iz­ra­el né­pé­nek sor­sa, egész tör­té­nel­me ki­zá­ró­lag Is­ten igé­jé­nek fé­nyé­ben, Iz­ra­el ki­vá­lasz­tott­sá­gá­ban vá­lik egye­di­vé: „Bi­zony te éret­ted gyil­kol­tak min­den­na­pon; te­kin­tet­tek ben­nün­ket, mint vá­gó-ju­ho­kat.” (Zsolt 44,23; Ká­ro­li-for­dí­tás) De az Úr a ré­gi szö­vet­sé­gé­hez, Iz­ra­el né­pé­hez va­ló hű­sé­gét meg­tart­va, az egész em­be­ri­ség­gel – ben­ne Iz­ra­el­lel is – új szö­vet­sé­get is kö­tött. En­nek fé­nyé­ben Pál apos­tol a Ró­mai le­vél cso­dá­la­tos nyol­ca­dik fe­je­ze­té­ben a fen­ti igét ha­bo­zás nél­kül a ke­resz­té­nyek ül­döz­te­té­sé­re al­kal­maz­va meg­is­mét­li: „Te éret­ted gyil­kol­ta­tunk min­den na­pon; oly­bá te­kin­te­nek, mint vá­gó ju­ho­kat.” (Róm 8,36; Ká­ro­li-for­dí­tás ) Te­he­ti Pál ezt azért is, mert Krisz­tus „a mi bé­kes­sé­günk, ki eggyé tet­te mind a két nem­zet­sé­get, és le­ron­tot­ta a köz­be­ve­tett vá­lasz­tó­fa­lat” (Ef 2,14; Ká­ro­li-for­dí­tás). „Mert nincs kü­lönb­ség zsi­dó meg gö­rög kö­zött, mert ugyan­az az Ura min­de­nek­nek…” (Róm 10,12; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Ha már nincs köz­be­ve­tett vá­lasz­fal (óh, bár ne vol­na!), nem kel­le­ne mind zsi­dók­nak, mind nem zsi­dók­nak leg­alább a szen­ve­dé­sek­ben ke­res­nünk és meg­ta­lál­nunk a kö­zös­sé­get, meg­hagy­va egy­más­nak – a szen­ve­dés ab­szo­lút vol­tá­ban tör­té­nő leg­ki­sebb kü­lönb­ség­té­tel nél­kül –, hogy si­ras­sa ki-ki a ma­ga ha­lot­ta­it? (Vagy akár: si­rat­ni egy­má­sét?)

Ric­hard Wurmbrand zsi­dó szár­ma­zá­sú evan­gé­li­kus lel­kész – aki ma­ga ti­zen­négy évet töl­tött Ro­má­nia kom­mu­nis­ta bör­tö­ne­i­ben – a hit­le­ri és a sztá­li­ni rém­tet­tek össze­ve­té­se kap­csán az aláb­bi pár­be­széd­ről tu­dó­sít Meg­kí­noz­va Krisz­tu­sért cí­mű köny­vé­ben: „Ta­lál­koz­tam egy ke­resz­tyén­nel, aki a ná­cik alatt szen­ve­dett. Biz­to­sí­tott, hogy tel­jes mér­ték­ben az én ol­da­la­mon áll, amíg bi­zony­sá­got te­szek Krisz­tus­ról, de egy szót sem kel­le­ne szól­nom a kom­mu­nis­ták el­len. Azt kér­dez­tem tő­le, hogy a Hit­ler né­met­or­szá­gi zsar­nok­sá­ga el­len har­co­ló ke­resz­tyé­nek rosszul cse­le­ked­tek-e, és csak ar­ra kel­lett vol­na szo­rít­koz­ni­uk, hogy a Bib­li­át ma­gya­ráz­zák, anél­kül, hogy egy szót szól­ná­nak a zsar­nok el­len. A vá­lasz ez volt: »De Hit­ler meg­ölt hat­mil­lió zsi­dót! Egy­sze­rű­en be­szél­ni kel­lett el­le­ne!« Er­re azt mond­tam: »A kom­mu­nis­ták meg­öl­tek har­minc­mil­lió oroszt, kí­na­i­ak és ke­let-eu­ró­pa­i­ak mil­li­ó­it. Zsi­dó­kat is meg­öl­tek. Csak ak­kor kell til­ta­koz­nunk, ha zsi­dó­kat öl­nek, s nem, ha oro­szo­kat?« Így vá­la­szolt: »Ez egé­szen más do­log.«

Nem kap­tam hoz­zá ma­gya­rá­za­tot.

A rend­őr­ség meg­vert Hit­ler ide­jé­ben, és meg­vert a kom­mu­nis­ták alatt is, és nem vet­tem ész­re a kü­lönb­sé­get. Mind­ket­tő na­gyon fájt.”

Igen. Mind­ket­tő na­gyon fáj ma is.

Nem aka­rom „eny­hí­te­ni” Ausch­witz bor­zal­ma­it. Ma­ga a gon­do­lat is kép­te­len. Csak­úgy, mint „re­la­ti­vi­zál­ni” bár­mely más nép­ir­tást.

Drüsz­ler Fe­renc fel­ügye­lő (Pest­er­zsé­bet)

::Nyomtatható változat::