Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Pres­bi­te­ri ve­ze­tés vagy cso­por­tos ve­ze­tés? A Szent­írás nem cso­por­tos ve­ze­tést ta­nít, ha­nem a Szent­lé­lek ve­ze­té­sét. Ezen nem vál­toz­tat az a tény, hogy ma kö­te­le­ző a ve­ze­tői cso­port lét­re­ho­zá­sa egy kö­zös­ség irá­nyí­tá­sá­ra.

A cso­por­tos ve­ze­tés ön­ma­gá­ban gond is le­het, míg az egy­sze­mé­lyes ve­ze­tés előny is le­het: „Sok a ve­ze­tő, ha párt­ütés van az or­szág­ban, míg egy ér­tel­mes és okos em­ber so­ká fenn­tart­ja a ren­det.” (Péld 28,2)

Ter­mé­sze­te­sen ez for­dít­va is igaz: az egy­sze­mé­lyes ve­ze­tés au­tok­rá­ci­á­hoz is ve­zet­het, míg a cso­por­tos ve­ze­tés meg­ad­hat­ja a Szent­lé­lek aka­ra­tá­nak tisz­ta fel­is­me­ré­sét.

A pres­bi­te­ri ve­ze­tés te­hát nem cso­port­ra utal, ha­nem az élet­vi­tel mi­nő­sé­gé­re.

Ki al­kal­mas?

A Szent­lé­lek nem pres­bi­té­ri­u­mot hív el pres­bi­te­rek­nek, ha­nem sze­mé­lye­ket. Ezért az el­sőd­le­ges cél nem ve­ze­tői cso­port lét­re­ho­zá­sa, ha­nem an­nak meg­vizs­gá­lá­sa, hogy van­nak-e „Lé­lek­kel és böl­cses­ség­gel telt” (Ap­Csel 6,3) test­vé­rek. „Ha van olyan” (Tit 1,6), ak­kor kell fel­avat­ni. Ter­mé­sze­te­sen ha nincs olyan, ak­kor nem kell csak azért avat­ni, hogy le­gye­nek ava­tott­ja­ink.

Az al­kal­mas­ság nem pusz­tán az ava­tás pil­la­na­tá­ban szük­sé­ges, ha­nem az egész szol­gá­lat so­rán.

A gyü­le­ke­zet túl­zott hang­sú­lya a vé­le­mény­for­má­lás­ban

Ma nagy a haj­lan­dó­ság arra, hogy az al­kal­mas­ságon az el­fo­ga­dott­sá­got és a gyü­le­ke­zet­ve­ze­tés ké­pes­sé­gét (a kor­mány­zás aján­dé­kát) ért­sék.

Az al­kal­mas­ság nem csu­pán a gyü­le­ke­ze­ti for­go­ló­dás­ból de­rül ki. Ha meg­fi­gyel­jük Pál apos­tol fel­té­te­le­it (Tim és Tit), ak­kor ki­de­rül, hogy az alap­ve­tő hang­súlyt a sze­mély jel­le­mé­re he­lyez­te, nem pe­dig a ké­pes­sé­gé­re, kép­zett­sé­gé­re.

A ko­ra­be­li gyü­le­ke­zet az ava­tan­dót há­rom élet­te­rü­le­ten vizs­gál­ta: gyü­le­ke­zet, csa­lád, kör­nye­zet. A ma­gán­élet­nek – azon be­lül a csa­lá­di élet­nek – a gyü­le­ke­zet előtt is­mert­nek kel­lett len­nie. Emel­lett ad­tak a kí­vül­ál­lók vé­le­mé­nyé­re is, vagy­is hogy a nem hí­vő kör­nye­zet (szom­széd, mun­ka­társ, fő­nök-be­osz­tott, fa­lu-, vá­ros­be­li stb.) ho­gyan mi­nő­sí­ti az ava­tan­dó éle­tét.

Ma – ami­kor az evan­gé­li­u­mi gyü­le­ke­ze­tek is erő­sen kul­tusz­kö­zös­ség­gé vál­tak – na­gyon vi­gyáz­ni kell, hogy ne csu­pán a gyü­le­ke­ze­ti vé­le­mé­nyek­re és meg­íté­lés­re épít­sük az ava­tan­dók ki­vá­lasz­tá­sát, ha­nem va­ló­sá­gos is­me­re­tek­kel ren­del­kez­zünk a je­löl­tek csa­lá­di és tár­sa­dal­mi (hét­köz­na­pi) éle­té­ről.

A kép­zett­ség

ve­szély­be ke­rül­het

Az ala­pos teo­ló­gi­ai, misszió- és egy­ház­tör­té­ne­ti, gyü­le­ke­zet- és egy­ház­szer­ve­ze­ti kép­zett­ség nyil­ván nem fel­té­te­le a pres­bi­te­ri ki­vá­lasz­tás­nak. Vi­szont a kép­zett­ség­re va­ló tö­rek­vés, az is­me­re­tek pót­lá­sa el­en­ged­he­tet­len ah­hoz, hogy az ava­tan­dó a fel­ava­tá­sa után mél­tón szol­gál­jon a test­vé­rek és az em­be­rek kö­zött.

Ter­mé­sze­te­sen már az ava­tás előtt is egy­ér­tel­mű­en lát­ni kell, hogy „ta­ní­tás­ra al­kal­mas” (ta­nul­ni akar és ta­ní­ta­ni tud), hogy „ra­gasz­ko­dik a ta­ní­tás­sal egye­ző igaz be­széd­hez”, azért, hogy „ké­pes le­gyen az egész­sé­ges ta­ní­tás­sal buz­dí­ta­ni”, hogy „ké­pes le­gyen az el­len­sze­gü­lő­ket meg­győz­ni”.

Ezek­re nem az ava­tás te­szi al­kal­mas­sá, ha­nem már an­nak előt­te an­nak kell len­nie.

A lel­ki­pász­tor is pres­bi­ter

A lel­ki­pász­to­ri el­hí­vást elő­ször a gyü­le­ke­zet­ben, majd a teo­ló­gi­án vizs­gál­juk meg, az­tán a ta­nu­lá­si idő­szak vé­gén, vé­gül a fel­ava­tás előtt. Mi­ért tör­té­nik így? Mert a lel­ki­pász­tor is pres­bi­ter. Egy­ér­tel­mű, hogy a töb­bi pres­bi­tert is ha­son­ló ala­pos­ság­gal kell ki­vá­lasz­ta­ni!

Góc­pon­tok

Ma a ve­ze­té­si mód­sze­rek­nek (ve­ze­tés­tu­do­mány, kom­mu­ni­ká­ció, me­nedzs­ment, tár­gya­lás­tech­ni­ka stb.) olyan szé­les kö­rű al­kal­ma­zá­sa fo­lyik, hogy könnyen át­szi­vá­rog Krisz­tus gyü­le­ke­ze­té­be is a ma­ni­pu­lá­ció gya­kor­la­ta.

Ma­gyar bap­tis­ta tör­té­nel­münk mu­tat­ja, hogy kö­zös­sé­günk lel­ki­al­ka­tá­ból ve­szé­lyek is szár­maz­hat­nak. Is­me­rős előt­tünk mind má­ig az al­ko­ho­lis­ta, az ura­lom­ra tö­rő, a kar­ri­e­ris­ta, a becs­vá­gyó pres­bi­te­rek prob­lé­má­ja: a nem lel­ki­pász­tor pres­bi­ter sok eset­ben már rég al­kal­mat­lan a szol­gá­lat­ra, de ki­rob­bant­ha­tat­la­nul ter­he­lő­dik a gyü­le­ke­zet­re. En­nek meg­ol­dá­sát ne­he­zít­he­ti, ha ro­kon­ság szem­pont­já­ból vagy gaz­da­sá­gi­lag erő­sen be­ágya­zó­dott a gyü­le­ke­zet­be.

A za­vart fo­koz­za az a tény, hogy ma már né­mely gyü­le­ke­zet a pres­bi­te­re­i­nek meg­vizs­gá­lá­sa­kor nem fo­gad el kül­ső test­vé­re­ket (egy­ház­ke­rü­le­ti ta­ná­csot, pres­bi­te­ri ta­ná­csot, misszió­bi­zott­sá­got, egy­ház­ve­ze­tést, szom­széd lel­ki­pász­to­ro­kat), mi­köz­ben a fel­ava­tott az egész kö­zös­ség pres­bi­te­re lesz.

Ja­vas­lat

Min­den ava­tott test­vér te­gye mér­leg­re csa­lá­di és tár­sa­dal­mi éle­tét: pél­dás és jó hí­rű-e? Er­re a csa­lád­ta­gok, a szom­szé­dok, a mun­ka­tár­sak, a fa­lu- vagy vá­ros­be­li­ek tud­nak re­á­li­san vá­la­szol­ni. Az avantandó kér­dez­ze meg őket!

De vizs­gál­ja meg ezt a gyü­le­ke­zet is! Mert le­het-e pres­bi­ter az, aki­nek csa­lád­tag­ja nem tud­ja be­csül­ni őt, vagy akit kör­nye­ze­te nem is is­mer? Aki­nek nincs hí­re a te­le­pü­lé­sén, an­nak le­het-e jó hí­re, s ar­ról le­het-e jó vé­le­mény?

Jó, ha a gyü­le­ke­zet óva­ko­dik azok­tól a „szol­gá­lat­ra” és „tiszt­sé­gek­re” as­pi­rá­ló test­vé­rek­től, akik­ről a gyü­le­ke­ze­ten kí­vül nincs re­fe­ren­cia.

Pél­da­ké­pek

Csak azok pres­bi­te­rek – a szó ere­de­ti ér­tel­mé­ben –, akik pél­da­ké­pei a nyáj­nak (1Pt 5,3) a gyü­le­ke­ze­ten be­lül és kí­vül egy­aránt, mert a pres­bi­ter­ség el­sőd­le­ge­sen nem fel­adat, nem tiszt­ség, ha­nem mi­nő­ség (pél­da­kép).

Há­ló Gyu­la

::Nyomtatható változat::