Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 24
- Álom Magyarföldön
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Álom Magyarföldön
Interjú egy templomépítő „polgármestersztárral”
Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművésszel egy páratlan, nemes kezdeményezése kapcsán volt módom találkozni. Ökumenikus fatemplomot épít az Őrség egyik festői szépségű kis falujában. A Nemzeti Színház művésze, aki az idei évadban hét darabban játszik, de a mozivászonról, tévéjátékokból is jól ismert művész – népszerűségét Magyarföld s az említett templom építése érdekében veti latba…
– A történet évekre nyúlik vissza. Magamban inkább álomfolyamatnak nevezem. Az Őrségben, a Zala megyei Magyarföldön találtam második otthonomra, és építettem évekkel ezelőtt egy kis faházat. Az igazi álom 2000-ben kezdődött, mikor felépült a falunkban az őrségi építkezési formára és hagyományra jellemző fa harangláb. Kalákában készült: a falu apraja-nagyja építette. Régen falu és falu között ez volt az információáramlás eszköze, s szerettük volna méltó körülmények közé helyezni.
Miután ez a menedékháznak is felfogható, csodálatos erőtér felépült, geológus barátommal, akivel a munkák nagy részét végeztük, arról beszélgettünk, hogyan lehet ezt továbbvinni – engem, aki színészként a kimondott szóval a lelkekben tudok valamit alkotni, lenyűgözött, hogy az ember kétkezi munkájának látható eredménye van. Az álom, az ötlet mintegy magától „jött”, s elindult egy hosszú kálvária, ami végül is nem szegte a kedvünket, sőt inkább ambicionált.
– Kálvária? Ez most igen negatívan hangzik! Külső vagy belső akadályokra gondol?
– Mindkettő adódott. Sok ellenérzéssel szembesültünk, ám ez nem keserített el. A területszerzés sem volt egyszerű: a falu legmagasabb pontján van a régi temető, mellette a fennsík. De az utóbbi magántulajdonban volt, s a hazai tulajdonjogviszonyok következtében a közös, osztatlan terület megvásárlása, majd kimérése rettentő sok ügyintézéssel járt. 2001-re lett meg a földterület, de bizony csak 2008 nyarára lehetett elindítani a tulajdonképpeni tervezést.
Sokáig hadakoztam magammal, hogy „majd megváltoztatom az embereket, majd én meggyőzöm őket, hogy jó, ha történik valami, jó a megőrzése annak, ami elveszőben van”. De aztán mikorra képes lettem megbékülni azzal, hogy nem fogom tudni megváltoztatni az embereket – beindultak a dolgok. És jöttek sorban a lehetőségek. 2006-tól polgármestere is vagyok a falunak, így már hivatalosan is felelősséget vállalok a megmaradásáért, a templomért.
Az álom tehát túlnőtt minket, s immár önálló életet él. Bennünk kellett megérnie, de ha nem lenne hitünk, bele sem fogtunk volna. Nem is „engedné” a templom felépíteni magát, ha nem lenne elég hitünk hozzá. A fontos dolgok megszülik önmagukat, ha igazán belülről akarjuk!
– Hány lelkes is a falu?
– Harmincnégy bejelentett lakosa van, jómagam vagyok az egyik. Igen, ezen sokan mosolyognak.
– Hogyan tudja mindezeket összeegyeztetni a Nemzeti Színház művészeként? Hiszen színpadi, tévés munkái a fővároshoz kötik…
– Nehezen. De ezt vállaltam, és a választás előtt el is mondtam, hogy keveset leszek ott. Sokszor csak telefonon tudom „távirányítani” a falut. Van, hogy reggel megyek, és az esti előadásra már vissza is kell jönnöm Budapestre. Nyáron jobb a helyzet: az építkezés elkezdésétől szerencsére már folyamatosan lent leszek.
– Kápolna megmentéséért már rendeztek koncertet, de templomot tudtommal még nem épített ismert, népszerű művész. Hogy fogadta tervét a civil és a művésztársadalom?
– Létrehoztuk a Magyarföld Faluért Alapítványt, van egy honlapunk is, ezen keresztül fogadjuk az adományokat. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy elmondjam: nagyon hálás vagyok azoknak, akik segítettek nekünk. Megható dolog: borítékban kaptam egy levelet, benne ezer forinttal. Nyugdíjas néni küldte, ő így tudott hozzájárulni. Ez év január 8-án egy gálaesten a barátaim, közel ötven művész, ingyen léptek fel a templomépítés támogatására rendezett esten a Nemzeti Színház színpadán. Sokszor álmodoztam – talán túl naivan is –, hogy majd jön egy nagyobb pénzösszeg, ami mágnesként vonzza a többit. És így történt! A Volksbank jelentős támogatást adott. Környékbeli vállalkozók hívtak, fafeldolgozó, fatelep-tulajdonos, asztalos, ács… felajánlanak az idejükből, a munkájukból. Ceglédről, szülővárosomból is jönnek majd dolgozni. Csodálatos, hogy milyen erőket mozgatott meg ez a terv!
– Pünkösd vasárnapján – szimbolikusan is a megfelelő ünnepet: a Lélek kiáradását választva – került sor az alapkőletételre. Jól mondom, van ilyen egyáltalán egy fatemplom esetében?
– Nem, alapfát tettünk le. Szinte már tradíció: a haranglábat is így kezdtük, pünkösdkor. Azt az ünnepet „harangláb-reménylő” ünnepélynek neveztük, s talán mondhatom, áldás volt rajta. Azon a nyáron már avattuk is a haranglábat. Én nagyon bizakodó vagyok, hogy ez a templom is el fog készülni nyár végére. Hatvan fő befogadására lesz alkalmas. Ideális esetben augusztus 22-én lesz a szentelés. Amit még nem említettem, a felújított pajtaszínházat szintén pünkösdkor kezdtük, kérve a Szentlélek kiáradását. Nem véletlenül időzítettük az alapfaletételt most sem pünkösd vasárnapjára…
– Művész úr, Ön most templomot épít. Milyen kapcsolatban áll a hittel, Istennel?
– Mindig is volt valamilyen vonzódásom, hittem valami felsőbbrendű hatalomban, a rólunk gondoskodó szeretetben, noha nem kaptam vallásos nevelést. Amint felnőtt lettem, s a hitemért már magam voltam felelős, sokféle utat bejártam a hit keresésében, közöttük természetesen tévutak is voltak, hiszen nem volt meg a családi fogódzó. Nem szégyellem és nem bánom ezeket az utakat, mert különleges tapasztalásokkal jártak.
Magamat vallásos embernek tartom. Katolikusnak kereszteltek, de nem gyakoroltuk a vallást. A templomépítés sem ebből fakadt. Nehéz megfogalmazni, hiszen nem tudom magamat egyetlen valláshoz sem kötni, nincsenek meg a belső hagyományaim, picit irigylem azokat a barátaimat, akik valamilyen közösséghez tartoznak.
Hogy akkor miért nem teszek én is így? Nem tudok kielégítő választ adni. Kaptunk bizony kritikát is ezzel kapcsolatban: ne gondoljuk, hogy ez olyan könnyű dolog, hogy vesszük a bátorságot ahhoz, hogy templomot építsünk… Kinek engedi meg az Isten, hogy templomot építsen… Ezeken elgondolkodtam. De a támogató szándék több volt. Csak önmagát zárhatja ki valaki a templomépítésből és az ebből fakadó örömből. Adódott egy nagyszerű lehetőség az életünkben, hogy valamit megteremtsünk – s annak templom formája lesz. Templom jelentése lesz.
– Mit üzenhet Magyarföld falu története Magyarföldnek, az országnak?
– Kikerülve a túl magasztos szavakat, a szimbolikus tartalmán túl: bár elcsépelt és sokszor hiteltelenné tett szó az összefogás, a közös gondolkodás, de ahogy magunkban igyekszünk létrehozni olyan lelki nyugvópontokat, ahol igyekszünk megnyugodni, erőt merítünk, ugyanúgy kell egy közösségnek is megtalálni azt a nyugvópontot, lelki feltöltődésre alkalmas helyet, ahol jó csöndben lenni. Ez az elsődleges célja ennek a templomnak. Valóban, van ennek egy különös jelentése is: Magyarföld nevű kis faluban épül fel egy ökumenikus fatemplom. Aki idejön, talán ihletet kap, hogy a maga környezetében, a maga lelkében is hasonlót tegyen.
– Van-e még álma?
– Egyelőre az, hogy ezt sikerrel végig tudjuk vinni. Most ez a legfontosabb, hiszen hosszú távon életben tartani, a szellemiségét működtetni igen nagy feladat lesz. Hiszem, hogy a hitélet meg fogja szervezni önmagát, és igazi lelki otthonává lesz a falunak. Ha évek múlva ez teljesül, elégedett leszek.
Kőháti Dóra
::Nyomtatható változat::
|