Egyházunk egy-két hete

»Má­sok, akik pe­dig ugyan­olya­nok, mint mi«

Hozzászólás a cikkhez

Sok­fé­le ve­szély le­sel­ke­dik gyer­me­ke­ink­re. A jó­lét­ben és biz­ton­ság­ban ne­vel­ke­dők­re pél­dá­ul a kö­zöny is. A sze­gény­sor­ban élő, baj­ba ju­tott em­be­rek irán­ti ér­zé­ket­len­ség. Ha csak messzi­ről és kí­vül­ről látnak ilyet, még azt hi­he­tik, nyil­ván ők olyan sor­sot ér­de­mel­nek. Le­het. De nem biz­tos… Meg­ítél­ni ezt nem is dol­gunk. A meg­ér­tés szán­dé­ká­val oda­for­dul­ni és se­gí­te­ni – an­nál in­kább.

– Elő­ször fél­tem. Mi az Ol­ta­lom­hoz men­tünk, ahol haj­lék­ta­la­no­kat lát­nak el, ad­nak ott en­ni, le­het tisz­tál­kod­ni, szál­lás is van, és se­gí­tet­tünk az ebé­del­te­tés­ben meg az ágy­ne­mű­cse­ré­ben…

– Ki­csit én is fé­lel­me­tes­nek ta­lál­tam, bár én nem most lát­tam elő­ször haj­lék­ta­lant. A pi­ac előtt rend­sze­re­sen ké­re­get­nek tő­lem, amit na­gyon fur­csál­lok, mert túl fi­a­tal va­gyok ah­hoz, hogy ad­ni tud­jak. Sok min­den mi­att fél­re­csúsz­hat az éle­tük, sok­szor az ital, a drog van a hát­tér­ben, és a csa­lád­juk ki­te­szi őket…

– Vagy ki­te­he­ti azért is, mert be­teg, és nem tud­ják gond­ját vi­sel­ni.

– Én hal­lot­tam olyan­ról, hogy egy fér­fi­nak túl ko­rán meg­halt az élet­tár­sa, és a nő gye­re­kei ül­döz­ték el a la­kás­ból, pe­dig ren­des meg ta­nult em­ber volt, és még­is haj­lék­ta­lan lett.

– Ezt ma hal­lot­tad az Ol­ta­lom­nál?

– Nem, ré­geb­ben, és én nem is ott vol­tam. Egy má­sik osz­tály­tár­sam­mal mi kór­ház­ba vit­tünk be­te­get, meg ebé­det hord­tunk szét a Kert­vá­ros­ba és a bo­kor­ta­nyák­ba olya­nok­nak, akik egye­dül él­nek, és messze van a bolt, vagy nem is tud­nak ma­guk­nak főz­ni. Hogy is hív­ják ezt? Ta­nya­gond­no­ki szol­gá­lat!

– Én is az Ol­ta­lom­nál vol­tam, a füg­gők­höz vit­tek ben­nün­ket, hogy be­szél­ges­sünk, mi­ért ke­rül­tek ide. Egy hu­szon­nyolc éves fi­a­tal­em­ber azt mond­ta, ő azért, mert dol­go­zott tisz­tes­sé­ge­sen, épp­úgy, mint bár­me­lyik ren­des em­ber, az­tán meg­halt a szív­be­teg pár­ja, az­tán olyan sok volt a la­kás tör­lesz­tő­rész­le­te meg az adós­sá­gok, hogy kép­te­len volt meg­bir­kóz­ni ve­le.

– Én egy öreg né­ni­nél vol­tam, aki teg­nap jött ha­za a kór­ház­ból. A fia is épp meg­lá­to­gat­ta, min­den reg­gel el­jön hoz­zá, de az­tán men­nie kell. Di­ót pu­col­tunk, és me­sélt a vi­lág­há­bo­rú­ról. Ré­gen a déd­im is me­sélt ilyes­mit.

– Mi, né­há­nyan lá­nyok az anya­ott­hon­ba men­tünk, ahol kis­gye­re­kek­kel ját­szot­tunk meg be­szél­get­tünk. Az anyák ál­ta­lá­ban bán­tal­ma­zás elől me­ne­kül­tek ide, fél évig lak­hat­nak itt vagy a tan­év vé­gé­ig, ha is­ko­lás a gye­rek… Ha szem­be­jön­ne ve­lem az ut­cán egy itt la­kó anyu­ka egy kis­gye­rek­kel, nem is gon­dol­nám ró­la… Fu­ra, hogy má­sok, akik pe­dig ugyan­olya­nok, mint mi, ilyen hely­zet­be ke­rül­het­nek. Jól meg kell gon­dol­ni a vá­lasz­tást…

Egy­más szá­já­ból kap­kod­ják a szót a Nyír­egy­há­zi Evan­gé­li­kus Ál­ta­lá­nos Is­ko­la he­te­di­ke­sei, hisz annyi min­den tör­tént ma, annyi min­dent lát­tak, hal­lot­tak, ta­pasz­tal­tak, ami­ről az­előtt fo­gal­muk sem volt. Pe­dig csak épp be­pil­lan­tást nyer­het­tek az em­be­ri nyo­mo­rú­ság­ba, más­részt röp­ke be­nyo­mást sze­rez­het­tek ar­ról, ho­gyan le­het eny­hí­te­ni a szen­ve­dést…

– A Szent­lé­lek aján­dé­ka az is, hogy más em­be­re­ken se­gí­tünk, hogy sze­re­tet­tel for­du­lunk fe­lé­jük. A pün­kösd je­gyé­ben tar­tott idei ta­nu­lói csen­des­na­pon ezért sze­ret­tük vol­na meg­mu­tat­ni az ar­ra vál­lal­ko­zó gye­re­kek­nek egy­há­zunk dia­kó­ni­ai mun­ká­ját – ezt már Ko­vács Er­zsé­bet is­ko­la­lel­kész ma­gya­ráz­za, utal­va az előz­mé­nyek­re is, ami­kor ta­valy, a ne­ve­lői csen­des­na­pon a tan­tes­tü­let szem­be­sült az em­be­ri sor­sok ne­héz­sé­ge­i­vel és az Ol­ta­lom Sze­re­tet­szol­gá­lat mun­ka­tár­sa­i­nak el­hi­va­tott mun­ká­já­val. – Az evan­gé­li­kus egy­ház ál­tal fenn­tar­tott sze­re­tet­in­téz­mé­nyek­be vit­tük el őket, be­osz­tot­tuk, ki hol se­gít­sen.

– Ér­zel­mek­ben gaz­dag gye­re­kek ők, a ka­masz­kor összes tör­té­né­sé­vel – Joó Zol­tán­né, az egyik he­te­dik osz­tály osz­tály­fő­nö­ke jel­lem­zi így nö­ven­dé­ke­it. – Ezért és mert tá­mo­ga­tó csa­lád ve­szi őket kö­rül, gon­dol­hat­tunk ar­ra, hogy meg­mu­tat­juk ne­kik az élet­nek ezt a má­sik ol­da­lát, ami­vel sze­ren­csé­re ők nem ta­lál­koz­nak a min­den­nap­ja­ik­ban. Szü­lői ér­te­kez­le­ten egyéb­ként meg­be­szél­tük a ter­vün­ket a szü­lők­kel is, és na­gyon jó gon­do­lat­nak ta­lál­ták, biz­tat­tak ben­nün­ket: csi­nál­juk!

Har­minc gye­re­ket vit­tünk el a két osz­tály­ból, és mond­ha­tom, mind­nyá­jan el­gon­dol­koz­tak a lá­tot­ta­kon. Már­is rá­jöt­tek, hogy se­gí­te­ni nem is olyan egy­sze­rű. Az el­ha­tá­ro­zás per­sze nél­kü­löz­he­tet­len, de más is kell! Azo­kat, akik pél­dá­ul az idő­sek klub­já­ban azt a fel­ada­tot kap­ták, hogy egy­sze­rű­en csak be­szél­ges­se­nek, bi­zony a né­nik se­gí­tet­ték át a kez­de­ti ne­héz­sé­ge­ken. So­kan meg­ren­dül­tek az él­mé­nyek ha­tá­sá­ra, ami en­gem azért tölt el elé­ge­dett­ség­gel, mert ami­kor a ta­va­lyi ne­ve­lői csen­des­nap után me­sél­tem ne­kik a haj­lék­ta­la­nok­ról, ar­ról, hogy ott szen­ve­dély­be­te­gek ke­ze­lé­se is fo­lyik, volt, aki ka­ca­rá­szott. Mert ugye az ut­cá­ról csak a bü­dös, mos­dat­lan, ké­re­ge­tő haj­lék­ta­lan ké­pe is­me­rős. Azt akar­tam, hogy lás­sák, az Ol­ta­lom­nál dol­go­zók az éle­tü­ket te­szik fel ar­ra, hogy se­gít­se­nek. És hogy lás­sák azt is, mi­lyen há­lá­sak azok, akik­nek eb­ben a gon­dos­ko­dás­ban ré­szük van.

– Ami­kor még több­ge­ne­rá­ci­ós csa­lá­dok él­tek együtt, a csa­lád min­den tag­já­nak volt dol­ga, fel­ada­ta, akár a hat év alat­ti­nak is – mond­ja Ko­vács Er­zsé­bet, ami­kor a foly­ta­tás­ról kér­dez­zük. – Az el­ső, ami­re rá­is­mer­het­nek, hogy a gye­re­kek is tud­nak se­gí­te­ni, a sza­bad időt nem mu­száj ha­szon­ta­la­nul töl­te­ni. Er­ről és még sok min­den más­ról is be­szél­get­ni fo­gunk. De azt is ter­vez­zük, hogy az is­ko­la töb­bi ta­nu­ló­já­val is meg­is­mer­tet­jük egy­há­zunk dia­kó­ni­ai mun­ká­ját.

Veszprémi Erzsébet

::Nyomtatható változat::