Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Va­sár­nap

Lel­ke­met fel­üdí­ti, igaz ös­vé­nyen ve­zet az ő ne­vé­ért. (Zsolt 23,3) Krisz­tus mond­ja a pél­dá­zat­ban: „Ami­kor a pász­tor a ma­ga ju­ha­it mind ki­ve­ze­ti, előt­tük jár, és a ju­hok kö­ve­tik, mert is­me­rik a hang­ját.” Jn 10,4 (Lk 16,19–31; 1Jn 4,16b–21; Zsolt 13) A ke­resz­tény­ség Krisz­tus kö­ve­té­se min­den­nap, min­den hely­zet­ben. Föl­di éle­te er­re is pél­dát ad: ő min­dig moz­gás­ban, úton volt. Ter­mé­sze­te­sen el­járt temp­lom­ba, zsi­na­gó­gá­ba is, de nem ezt tar­tot­ta cél­nak. A meg­szo­kott, sok eset­ben ki­üre­se­dett gyü­le­ke­ze­ti éle­tet is misszió- és sze­re­tet­köz­pon­tú­vá tet­te, és mind­ezt ki­vit­te, ki­sza­ba­dí­tot­ta a szak­rá­lis (= szent) rab­ság­ból. Nem vár­ta az em­be­re­ket, ha­nem kö­zé­jük ment. Így van ma ez a ró­la el­ne­ve­zett egy­há­zak­ban? Ked­ves Ol­va­só, kö­ves­sük a Bá­rányt, akár­ho­vá megy (Jel 14,4).

Hét­fő

Az Úr őr­zi a jö­ve­vé­nye­ket, tá­mo­gat­ja az ár­vát és az öz­ve­gyet. (Zsolt 146,9) Az az in­du­lat le­gyen ben­ne­tek, ami Krisz­tus Jé­zus­ban is meg­volt. Fil 2,5 (Lk 10,1–9/10–15/16; Ap­Csel 10,19b–31) Elég ab­ból, hogy az „ora­tio oe­cu­me­ni­cá”-ban, az is­ten­tisz­te­let zá­ró­imá­já­ban meg­em­lé­ke­zünk az öz­ve­gyek­ről és ár­vák­ról, de nem so­kat te­szünk ér­tük. Ne csak imád­koz­zunk a „Sza­bó né­ni­ért, aki a Kos­suth ut­cá­ban la­kik…”, ha­nem men­jünk el hoz­zá! Jé­zus a mi tes­tünk­ben akar köz­le­ked­ni, ál­da­ni, sze­ret­ni. A gyü­le­ke­zet Is­ten csa­lád­ja. Az öz­vegy és ár­va min­den hí­vő édes­any­ja, édes­ap­ja és test­vé­re (Mt 12,47). Gon­dol­kod­junk ezen ma reg­gel, csen­de­sed­jünk el, és hall­gas­suk, mit mond a Lé­lek a mai gyü­le­ke­zet­nek!

Kedd

For­dulj hoz­zám, Uram, mentsd meg éle­te­met, sza­ba­díts meg, mert ir­gal­mas vagy! (Zsolt 6,5) Jé­zus ezt mond­ta a meg­gör­nyedt asszony­nak: „Asszony, meg­sza­ba­dul­tál be­teg­sé­ged­ből.” És rá­tet­te a ke­zét, mi­re ő nyom­ban fel­egye­ne­se­dett, és di­cső­í­tet­te az Is­tent. Lk 13,12–13 (Jer 36,1–6/7–9/10.21–24.27–31; Ap­Csel 9,32–43) Ő Jé­zus, Jesua, a Sza­ba­dí­tó; ő azo­kért jött, akik meg­fá­rad­tak, és meg van­nak ter­hel­ve és kö­töz­ve a bűn, az ör­dög, a ha­lál igá­já­tól, kö­te­le­i­től. So­kan a bűn­bo­csá­na­tot tart­ják a leg­főbb aján­dék­nak. A fö­lös­le­ges rang­so­ro­lást mel­lőz­ve hang­sú­lyoz­nunk kell a sza­ba­dí­tás és sza­ba­du­lás is­te­ni le­he­tő­sé­gét és örö­mét. Ne há­rítsd el a fe­le­lős­sé­get, ne fojtsd el a bűn­bá­na­tot, bűn­tu­da­tot. Ki­álts hoz­zá, valld meg vét­ke­i­det, és kérj sza­ba­du­lást. Akarsz-e va­ló­ban sza­bad len­ni? (Jn 8, 36) Imád­koz­zuk Dá­vid­dal: „Vi­dá­míts meg új­ra sza­ba­dí­tá­sod­dal…” (Zsolt 51,14)

Szer­da  

A ta­nít­vány nem fel­jebb­va­ló a mes­te­ré­nél, sem a szol­ga az urá­nál. Mt 10,24 (Zsolt 9,20a; 1Thessz 2,1–8/9–12/; Ap­Csel 10,1–23a) Itt Jé­zus az ő apos­to­la­i­nak, kül­döt­te­i­nek sor­sá­ról szól. Ha őt gyű­löl­ték és ül­döz­ték, az övé­i­vel is azt fog­ják ten­ni. „Az egy­ház ke­reszt ala­kú.” Az An­ti­krisz­tus szol­gái a vi­lág­gal va­ló ki­egye­zés hí­vei; ma is. A tör­vény és evan­gé­li­um ügyé­ben nem köt­he­tünk komp­ro­misszu­mot. Ez pe­dig szen­ve­dés­sel és ül­dö­zés­sel is jár. Mi a ju­tal­mam, ha val­lás­te­vő va­gyok? „Csak” az, hogy ő is vál­lal en­gem, de ez a leg­na­gyobb ki­vált­ság.

Csü­tör­tök

Is­ten ugyan­is ha­rag­ját nyi­lat­koz­tat­ja ki a menny­ből az em­be­rek min­den hi­tet­len­sé­ge és go­nosz­sá­ga el­len, azok el­len, akik go­nosz­sá­guk­kal fel­tar­tóz­tat­ják az igaz­sá­got. Róm 1,18 (2Móz 34,6-7; Jn 21,15–19; Ap­Csel 10,23b–33) Ezt ne­ve­zik ma vál­ság­nak, és ez nem más, mint Is­ten jo­gos ha­rag­ja, íté­le­te a hi­tet­len­ség és go­nosz­ság mi­att. Ő ki­szol­gál­tat­ja az em­bert meg­átal­ko­dott és rossz dön­té­se­i­nek. Idő­ben fi­gyel­mez­tet, szól, el­kül­di üze­ne­tét, igé­jét kö­ve­tei ál­tal a fe­le­lős ve­ze­tők­höz, dön­tés­ho­zók­hoz is, de a leg­egy­sze­rűbb em­ber­hez is. „…az Úr szól, és hív­ja a föl­det…” (Zsolt 50,1) Az üze­net lé­nye­ge ma is ez: Tér­je­tek meg, mert el­vesz­tek!

Pén­tek

Mi­vel Is­ten mind e mai na­pig meg­se­gí­tett, itt ál­lok, és bi­zony­sá­got te­szek ki­csi­nyek­nek és na­gyok­nak. Ap­Csel 26,22 (Zsolt 121,1–2; Lk 22,24–30; Ap­Csel 10,34–48) Pál bi­zony­sá­got tett Jé­zu­sá­ról min­den­ki­nek: zsi­dók­nak, po­gá­nyok­nak, a nagy­ta­nács tag­ja­i­nak, de a ki­rály­nak is. „Min­den­ki­nek min­den­né” lett, hogy min­den­kép­pen meg­ment­sen né­me­lye­ket (1Kor 9,22). Aki fo­lya­ma­tos pün­kösd­ben él – vagy­is nem­csak víz­zel, ha­nem Szent­lé­lek­kel és tűz­zel is meg­ke­resz­tel­te­tett –, nem te­het mást, mert a Lé­lek szo­ron­gat­ja, de erő­sí­ti és vi­gasz­tal­ja is. Jöjj, Szent­lé­lek, tölts be tel­je­sen!

Szom­bat

Ál­dott az Úr, Iz­rá­el Is­te­ne, hogy meg­lá­to­gat­ta né­pét, és vált­sá­got szer­zett ne­ki. Lk 1,68 (Jer 32,42; Fil 1,12–18a; Ap­Csel 11,1–18) Az Úr, az Is­ten meg­lá­to­gat­ta né­pét, a zsi­dó­kat és az ak­kor még po­gány né­pe­ket és ké­sőbb min­ket, ma­gya­ro­kat is. Fon­tos a sze­mé­lyes meg­té­rés, de Is­ten az egyé­nen és a meg­vál­tott egyé­nek kö­zös­sé­gén, az egy­há­zon ke­resz­tül az egész né­pet és az em­be­ri­sé­get akar­ja meg­men­te­ni. A vi­lá­got az egy­ház­ra bíz­ta az Örök­ké­va­ló. A gyü­le­ke­zet fel­ada­ta nem csu­pán a temp­lom­ta­ta­ro­zás, a szent­sé­gek ki­szol­gál­ta­tá­sa, a gyü­le­ke­zet­épí­tés, ha­nem a nép és a nem­zet Is­ten­hez ve­ze­té­se. Ki kell sza­ba­dul­ni a temp­lom­pa­dok fog­sá­gá­ból és ki­men­ni azok­hoz, akik­hez kül­det­tünk. „Is­ten, áldd meg a ma­gyart” és min­den né­pet meg­té­rés­sel, új­já­szü­le­tés­sel! A pa­rancs is így szól: „…te­gye­tek ta­nít­vánnyá min­den né­pet…” (Mt 28,18)

Sze­ve­ré­nyi Já­nos

::Nyomtatható változat::