Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 24
- Egy rendhagyó konfirmáció oldalvizén
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Egy rendhagyó konfirmáció oldalvizén
Helyszín: Sajógömör (Szlovákia), időpont: június 7-e, Szentháromság ünnepe. A helyi evangélikus gyülekezetben ma tartják a konfirmációi istentiszteletet. Rusznyák Dezső lelkész – öt nappal korábbi operációja után – kórházban fekszik. Akik a szolgálatot végzik: a sajógömöri gyülekezet énekkara, gondnoka, valamint a budaörsi gyülekezet ifjúsága, lelkésze és felügyelője. Budaörsről negyvenkét fő vesz részt a gömöriek ünnepén. Pontosabban: ezen a közös ünnepen.
Hogyan kerülnek a budaörsiek Sajógömörbe, amikor a két templom közötti távolság 204 kilométer és 173 méter? Hát az operáció miatt! Bajban van egy lelkész, hiszen már kihirdette a konfirmáció időpontját, és közben kiderült, hogy irány a műtő… Persze nem szeretném „hintáztatni” az olvasót, mintha a budaörsiek csak az operáció miatt, egyébként pedig „véletlenül” teremtek volna Cinka Panna falujában. A két evangélikus közösség testvér-gyülekezeti kapcsolatban van.
Titkolt álom
„I have a dream” („Van egy álmom”) – mondta Martin Luther King, akit Barack Obama amerikai elnök is idézett elnöki beiktatásakor, utalva a rasszok közötti testvéri kapcsolat vágyára. „Volt egy álmom” – mondta a sajógömöri lelkész idén januárban a két gyülekezet „félúton” – Miskolcon – tartott közös presbiteri ülésén. Rusznyák Dezső egy magyarországi testvérgyülekezetről álmodott… Próbálkozott is néhányszor, még magyar püspöki segítséget is igénybe vett, de hiába volt minden jó szándékú támogatás – a vágyra nem volt viszontvágy. Aztán eltelt vagy tíz esztendő, és Budaörs 2006-ban úgy lett Sajógömör „testvére”, hogy erről az álomról (és három magyarországi gyülekezet évtizeddel ezelőtti elutasításáról) nem is tudott. Már nyakig benne voltunk a közös programokban, a gyülekezeti és hittestvéri kapcsolatok „hétköznapjaiban”, amikor a gömöri lelkész szóba hozta hajdani álmát.
Isten furcsa útjai
Kezdetben a magyar evangélikus gyülekezeteknek többnyire vagy finn, vagy szigorúan nyugatnémet testvér-gyülekezeti kapcsolataik voltak. Szegény magyaroknak – gazdag nyugatiakkal. Jöttek is adományok felújításokra, orgonára és így tovább. A lelki kapcsolatok pedig kimerültek az egy-három évenkénti találkozásokban – 1989 előtt ritkábban náluk, gyakrabban nálunk.
A hazai evangélikusság részéről a határon túliak egyetlen állandó lelkigondozója, Szeverényi János missziós lelkész vitte el e sorok íróját 2005 őszén a gömöri régió evangélikus gyülekezeteinek presbiteri találkozójára, amely abban az esztendőben éppen Sajógömörön volt. Látva közelről mindazt, amiről nemrégiben cikket is olvashattunk az Útitárs című lapban, született meg a kérdés: a falusi, több mint négyszáz éves sajógömöri evangélikus gyülekezet elfogadná-e testvérének a városi, tízéves budaörsi gyülekezetet? (Az említett írás S. O. S., szlovákiai magyar evangélikusok… címmel az Útitárs 2009/2. számában jelent meg.)
Elfogadná-e tehát testvérének, mégpedig nem az általánosan ismert testvér-gyülekezeti modell alapján? Másként.
„Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked…” (ApCsel 3,6) Gömör Budaörsnek, Budaörs Gömörnek – Jézus Krisztus nevében az olykor béna, olykor botladozó, olykor sántikáló „gyülekezetlábak” megerősödéséért való közbenjáró imádságot és rendszeres szolgálatot. Mert egy testvér-gyülekezeti kapcsolatnak a lényege: hűség és rendszeresség. Ami ezen túl van – az protokoll.
Naivitásból született „papírmegállapodás” is, de hát az Úr Jézus sem a naptárát nézte meg, hogy „ma 12-től 14 óráig beszélgetés a samáriai asszonnyal. Helyszín: a kút”…
Nem a hegyi levegő,
hanem a Lélek
Budaörsnek hagyományosan családos tábora van nyaranként. A sajógömöri lelkész pedig minden nyáron összeszedi nem kis szolgálati területéről a gyerekeket, fiatalokat, és elviszi őket táborozni. Jött az ötlet: csináljuk együtt. Tavaly Kopárhegyen (Krokava) voltunk egy hétig százhúszan. Döbbenetes volt, ahogyan Jézus elkezdett tanítani bennünket a hegyen. A tantárgy az elfogadás volt. Elfogadni őt szívünk egyedüli és kizárólagos Urának, és utána egymást. Városi gyereknek a cigány gyereket és fordítva, felnőttnek a fiatalt, fiatalnak az időset, „lazának” a merevet, merevnek a lezsert, hitben magát erősnek gondolónak a gyengét, a mindig sóhajtozónak a „szárnyalót” és így tovább. Ezt a tábort követte egy őszi utótalálkozó, abból pedig megszülettek a havi sajógömöri vasárnap délutáni találkozók. Először csak gyerekeknek és fiataloknak, majd a Lélek a felnőttekben is vágyat ébresztett.
Áldással menni,
lelkészektől függetlenül
Azokon a vasárnapokon, amikor mi, budaörsiek Sajógömörbe megyünk, a délelőtti istentisztelet után indulunk a templomunk elől. A záróimádságban lelkészünk áldást kér az útra, és Isten áldásával indít el. Ha ráér, ő is jön, ha nem ér rá, nélküle megy a gyülekezetből egy kis csapat. Alkalmanként hat–húsz fő – gépkocsikkal. A gyülekezetnek ez közös ügye. A templom előtt húszan, harmincan is kívánnak jó utat, küldenek köszöntést, és mondanak áldást. Legközelebb ők jönnek. (Ötvenen már legalább egyszer jöttek.)
Szóval indulás fél tizenkettőkor, és délután három órakor Sajógömörben már kezdődnek is az alkalmak – három csoportban (gyermek, ifi, felnőtt). A helyi lelkész sem tud mindig jelen lenni, mivel délután a szórványokban vannak istentiszteletei. Este hatkor indulás haza, kilencre Budaörsön vagyunk.
Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, nagy ez a távolság, sok az utazás három óráért. Én is így gondolkoznék, ha nem hallottam volna évekkel ezelőtt Nagytarcsán egy idős néni bizonyságtételét, emlékeit. Elmondta, hogy amikor 1936-ban Sréter Ferenc evangélizált a gyülekezetben, többen megtértek. Feri bácsi a munkatársaival még budavári lelkészként is visszajárt havonta egy alkalommal „utógondozni” a felébredteket. Az akkori közlekedési viszonyok között az ő utazásuk sem volt rövidebb, mint most a budaörsieké.
Csukott és nyitott ajtók –
és újra álom
Aki egy kicsit is követi egyházunk történéseit, a napnál is világosabban látja, hogy az elmúlt években az egyház vezetése sok mindennel próbálkozott az együttműködésért a szlovák–magyar egyházi kapcsolatokban. Döntően a magyarországi szlovák és a szlovákiai magyar evangélikusok miatt. Sajnos azonban a korábbi és jelenlegi bűnök, emberi gyengeségek, félelmek, féltékenységek, nyomorúságok nem engedik megnyitni (vagy bezárják) az ajtót egymás felé. De a Lélek leleményes. Ha bezárul egy ajtó „odafönn”, nyit egyet „lent”. Ha nem megy magas egyházi szinten, akkor ad lehetőséget gyülekezet és gyülekezet között. Ha „felső beszólás” miatt ez is bezáródna, akkor nyitni fog házi csoportok között. Egy biztos: Isten Lelkét megfojtani nem lehet!
Nekem is van egy álmom: a határtól száz kilométeres távolságon belül lévő magyarországi gyülekezetek protokollmentes, élő testvér-gyülekezeti kapcsolatot létesítenek határon túliakkal. Olyanokkal, ahova rendszeresen el tudnak menni. A határ túloldalán élő evangélikusok és nem evangélikusok miatt. De nemcsak őmiattuk, hanem saját maguk miatt is. Lelkészemmel, Endreffy Gézával együtt úgy látom, budaörsi gyülekezetünk nagyobb „nyertese” ennek a testvér-gyülekezeti kapcsolatnak, mint a sajógömöriek. Istennek hála, ők fordítva látják.
Kút és vize
Ha egy kútból nem merítenek, a vize állott lesz. Azután megposhad, később pedig a föld alatti vízerek eliszaposodnak. Ha folyamatosan húzzák belőle a vizet, akkor a kút tiszta, egészséges és friss vizet fog adni. Tessék mondani, hány magyarországi evangélikus gyülekezet végez folyamatosan missziót kifelé? Ne tessék számolni, a több mint háromszázból alig néhány.
Ma evangélikus stratégiáról beszélünk, vitatkozunk, de arra nem gondolunk, hogy a Mester stratégiájáról beszéljünk. Hogy áll, azaz halad ez most kis egyházunkban: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15), és „…kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok” (1Kor 12,25b)?
Lehet itt „felülről” jobbnál jobb stratégiát kimunkálni, ha a gyülekezetek nem fognak kifelé is szolgálni – vinni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot –, „kútjuk vize megposhad, vízereik eliszaposodnak”. Nem lesz élet bennük, csak vegetálni fognak. Milyen igaza volt Fabiny Tamás püspöknek, amikor az antiókhiai egyház- és gyülekezetmodellt, a kifelé nyitott, a templom küszöbén, a falu-, város-, országhatáron túllépő szolgáló közösségeket látja élet- és jövőképesnek. Ehhez viszont sok ember kell, nem csak lelkészek, elsősorban nem lelkészek. Ébresztő! A „majd a lelkész, majd a püspök, majd az egyházvezetés megmondja, megoldja” ideje lejárt.
Jenő-jelenség
A Sajógömörön konfirmációra jelentkezett Jenő, a tizenöt éves kamasz magyar anyanyelvű roma srác. Ezen egyrészt nem kell csodálkozni, mert a falu lakosságának már a fele roma, vasárnap délutáni alkalmaikon pedig a gyerekek és a fiatalok hetven százaléka az. Egy részük nincs megkeresztelve, Jenő sem volt a múlt hétig, mások pedig katolikusok. Jenő és kis barátai mindig jönnek. Mások, az evangélikus magyar gyerekek kevesen vagy nem nagyon. Mert Isten a kövekből is tud fiakat támasztani, valamint a menyegzőn is mások lesznek, mint akik hivatalosak voltak…
Másrészt viszont csodálni kell a mi mennyei Gazdánkat, hogyan munkálkodik. Jenő a nyári táborban egy bibliai történet színdarabi feldolgozásában parádésat alakított. A szívét adta bele. Úgy, ahogy kevesen. Azóta mindenhova eljön, ahol együtt lehetünk. A Budai Egyházmegye Budaörsön megrendezett hittanversenyére érkezett sajógömöri csapatból is kitűnt mint a legfelkészültebb. Havi találkozóinkról soha nem hiányzik. Végigcsinálta a konfirmációi előkészítőt, majd a helyi lelkész – még operációja előtt – pünkösdkor megkeresztelte. Így konfirmált a többiekkel.
Ő azért jelenség, mert nem egyedi. Hozzá hasonló, soha korábban gyülekezethez és egyházhoz nem tartozó fiatalok érdeklődnek, vágyódnak. Persze ez az érdeklődés rejtetten jelentkezik. Vajon vannak olyan lelkészek és gyülekezeti tagok, akiknek van látásuk ezt észrevenni?
Sajógömörből hazafelé jövet a budaörsiekkel arról beszélgettünk, hogy csak állunk és nem értjük, milyen hatalmas dolgokat cselekszik velünk és szemünk láttára a mi Urunk.
Kedves olvasó, nem akarsz te is ennek részese lenni?
Garádi Péter, a budaörsi gyülekezet felügyelője
::Nyomtatható változat::
|