Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 50
- Karácsonyi oltóanyag
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Karácsonyi oltóanyag
Létezik ugyebár a hagyományos oltóanyag. Szükség van rá. Hiszen minden évben van valamilyen erejű influenzajárvány. És minden évben van karácsony. Van, kell, hogy legyen igény a szeretet szérumára is.
Idén azonban az úgymond új típusú influenza, a sertés- vagy még frappánsabban a disznóinfluenza, a H1N1 vírus okozta megbetegedés a sláger. Sajátosan ötvöződik ez a gyűlöletbaktérium által előidézett társadalmi kórral. Nem kell a tradicionális oltóanyag, és nem kell a szeretet széruma. A H1N1 irányítja a meccset. Normális esetben az egészséges társadalom mozgósítja erőit az ellenség ellen; csak így van esély a győzelemre. Nem babra megy a játék. Emberek, az egész társadalom élete, egészsége a tét. Kit érdekel? A vírus irányítja az eseményeket, osztja meg az elvben szemben állókat, a kisszerű szereplőket, akiknek nem a vírus, hanem a más felfogásúak legyőzése a prioritás.
Megszólal a telefonom. Kedves barátom tanácsot szeretne kérni. Beoltassa-e magát az új típusú influenza ellen? – így a kérdés. Természetesen – így a válaszom. Rövid csend után méltatlankodó hang: nem ezt vártam tőled – és köszönés nélkül bontja a vonalat.
- november. Ülök a Magyar Orvostársaságok és -egyesületek Szövetsége tanácsának ülésén, ahol – vélem, igen helyesen – beiktattak egy nulladik napirendi pontot. Az Alapellátási Intézet főigazgatója tart előadást a H1N1 vírusról, terjedéséről, a járványügyi helyzetről. Objektíven, adatok alapján, igen jól. Nem győz szabadkozni, hogy kerül a csizma az asztalra. Ő lenne a csizma. Nyilván a kompetenciára céloz. Ő nem virológus, nem is infektológus. Téved. Az előadás is bizonyítja a kompetenciát. Hiszen a releváns adatok – ami a járványt és terjedését illeti, meghatározva a teendőket – az alapellátásban keletkeznek.
Eddig rendben is volna. Ezután következik a csak társadalmi kórtörténet diagnózisával illethető folytatás. Az elnök lehetőséget ad néhány hozzászólásra. Döbbenten figyelem, ahogy az ülés résztvevői – szakmájukban vezető tudós orvosok, professzorok és egyesületüket képviselő, kevésbé ismert, de ugyancsak kiváló kollégák – egymást követően, meg nem állítható módon, sokféle nézőpontból argumentálnak az oltás szükségessége, hasznossága, egyedül üdvözítő volta mellett.
Azóta is többször foglalkoztat, nem kellett volna-e engednem a késztetésnek, felugrani és kiabálva megkérdezni a vereteseket hozzászólókat, hogy kivel vitatkoznak. Miért kell az előadás szikár tényeit ennyiszer megismételni? És a szemükbe mondani, hogy – nem megkérdőjelezve alapvető jóhiszeműségüket – motivációjuk jobb esetben szakmapolitikai, de inkább csak politikai. A vírus, illetve az oltás csak eszköz a kormánypártiaknak arra, hogy kockázat nélkül, szakmai fórumon, lojalitásukat megerősítve villogjanak (míg az ellenzékiek sajátos Canossát járva kullognak vissza a közösbe, elvesztve a csatát, de biztosra véve, hogy megnyerik a háborút). De legalább elvállalták volna, hogy aktuális szakmai mezben politikai nyilatkozatok hangzanak el.
Nem kérhetem számon, mert hallgattam. Ahogy az elnök arra van szocializálva, hogy az előadás után lehetőséget kell adni a vitára, magam arra, hogy nem illik közbeordítani, jobb a békesség, no meg végül is mindenki arról beszél, amit én is mondtam a barátomnak: természetesen oltassa be magát.
A többpártrendszer – ez is a lényege – megoszt, különböznek a politikai nézetek, de egy-egy nemzeti ügy körül kialakulhat egység. Így vált egységessé az esztendő végére az oltáspárt, elsősorban a szakma. De a lakosságban is meglett a többség. Viszont modellértékű, miért nem valósul meg a nemzeti sorskérdésekben az annyiszor igényelt konszenzus. Ha egy ennyire racionális szakmai kérdésben több hónapos politikai cirkusz válik uralkodóvá, kockáztatva sokak egészségét, mit várjunk a bonyolultabb ügyekben?!
Többször idéztük: hat hónap alatt megváltoztatható a politikai rendszer, hat év alatt a gazdaság. De hatvan év is kevés lehet a valódi társadalmi megújuláshoz. Valójában erről szól az oltási krimi.
Boldogult ifjúkoromban – az ötvenes évek derekán – egyik medikus kollégám a marxista szemináriumban komoly képpel feltette a kérdést: a kulákot, ha vakbélgyulladása van, ugyanolyan színvonalon kell megoperálni, mint a szegényparasztot? „Természetesen” – válaszolta némi habozás után és enyhén zavartan oktatónk. Akkor a diktatúrával szemben megtartott – egységes is volt e téren a társadalom – egyfajta józanság, normalitás érvényesült.
Fél évszázad után a demokrácia csődje a „kormánypárti” és „ellenzéki” oltóanyag. Ha tudjuk is – no meg ebben is van az egészségügynek felelőssége –, hogy a demokráciában fenyegetőbben jelentkeznek a vadhajtások. Bizony nem a helyezkedés, az egyéni karrierépítés kell, hogy jelentse a választ a társadalom egészségének a veszélyeztetettségére, a mentálhigiénés kultúra súlyos zavarára, hanem az igazi riadó. Az oltás körüli megdöbbentő polémia csak a felszín. De érzékelni kell ennek kapcsán a társadalom mélyebb rétegeiben meghúzódó folyamatokat is.
Az említett szövetségi tanácsülés az eredeti napirendekkel folytatta munkáját.
Örvendetes egység alakult ki az érdekvédelem területén. Ennek talaján újjáépíthető – legalább a regeneráció bizonyos szintjéig – az elmúlt évtizedben olykor rommá lőtt egészségügy. Hogy az elit minden kormányzattal együtt és szemben vállalja felelősségét, hogy ragaszkodjunk a minőség igényéhez, hogy ne vándoroljanak el a fiatalok…
Nem várható el az egészségügytől minden társadalmi gond orvoslása, de elvárható az állásfoglalás – együtt és egyenként – a gyűlölet, a testi egészséget is károsító ordas eszmék újjáéledése ellen.
A H1N1 elleni vakcina talán mégiscsak eljut a többséghez, de igencsak illuzórikusnak tűnik a szeretetszérum iránti igény 2009 magyar karácsonyán.
Nem hittük volna, de ezzel kell szembesülnünk. Valójában ez az egyetlen igazi mai társadalmi kérdés. A szeretet vagy a gyűlölet kerekedik-e felül. Mindkettőnek megvan a kontinuitása.
Hosszú távon – ez is történelmi tapasztalat – garantált a szeretet diadala. A gyűlölet, a kirekesztés, a kisebbségek eltiprása önemésztő is, mindig csődöt eredményez. De minél erőtlenebb a szeretet, a jogegyenlőség, a befogadás oldala, annál hosszabb idő, több áldozat, nyomorúság válik jellemzővé.
A magyar egészségügy képes bravúrokra. Ilyen volt a nyolcvanas években az AIDS jelentkezésekor meghozott intézkedéssorozat. A vérkészítmények vizsgálata, a rizikócsoportok szűrése, a hatékony egészségnevelés… Ezeknek is köszönhető, hogy mindmáig az alacsonyan fertőzött országok közé tartozunk.
Vakcinációs tapasztalataink a harmincas évekig nyúlnak vissza. Már csak az a kérdés, tudunk-e elegendő gyűlöletellenes vakcinát és szeretetszérumot előállítani.
Frenkl Róbert
::Nyomtatható változat::
|