Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 50
- Soltvadkerti időszámítás
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
Soltvadkerti időszámítás
Átolvasva dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök ünnepünkről közölt írását egyházunk hetilapjának múlt heti számában (15. oldal – Pontosítás), teljes mértékben osztom püspök úr véleményét: sajnálatos elírás, illetve pontatlanság történt. Mi ugyanis valójában a 20. tanévet ünnepeljük! Nem egyszeri alkalommal, hanem egy ünnepségsorozattal, melynek első eleme volt a püspök úr által kifogásolt időpontban tartott alkalom. (A soron következő a december 10-én tartandó adventi koncert…)
Azért döntöttünk a „tanév” ünneplése mellett, mert ez áthidaló megoldásnak tűnt. Gyülekezetünk és óvodánk ugyanis – Káposzta Lajos lelkész elődöm vezetésével – 2004. november 26–28-án ünnepelte felszentelésének tizenötödik (!!!) évfordulóját. Ha ehhez hozzáadunk öt évet, akkor az idei esztendőt, azaz a 2009-est kapjuk, miközben világosan tudjuk, hogy az óvoda alapításának dátuma 1990. Hogy ne vonjuk kétségbe az öt éve történt ünnep létjogosultságát, de a matematika törvényeinek se mondjuk ellent, így esett a választásunk erre az áthidaló megoldásra. Úgy vélem, a „tan” szócska sajnálatos elmaradása és utólagos pótlása megfelelő magyarázat a püspök úr kifogására.
Mindazonáltal már most ezúton is tisztelettel meghívom – egyházunk akkori vezetőivel egyetemben – püspök urat is az ünnepségsorozat záró alkalmára, amely, ha Isten is éltet, 2010. március 20–21-én vagy május 15–16-án lesz.
Őszintén remélem, hogy püspök úr baráti befolyása, közbenjárása révén tizenkilenc éve indult óvodánk ünnepségsorozatának záróalkalmán meghívott vendégeink közt köszönthetjük majd Káposzta Lajos lelkész elődömet is, aki ezúttal elfogadja meghívásunkat!
Köszönve észrevételeit, őszinte tisztelettel és szeretettel:
Homoki Pál lelkész (Soltvadkert)
::Nyomtatható változat::
|