A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az egy­há­zi kö­zel­múlt­ról szó­ló, Egy­há­zunk múlt­ja a „gyó­gyí­tó em­lé­ke­zés” je­gyé­ben cí­mű De­ák té­ri fó­rum­so­ro­zat hét rész után vé­get ért. Egy-egy al­kal­mon fel­kért elő­adók mu­tat­ták be az 1945–1990 kö­zöt­ti kor­szak egyes sza­ka­sza­it, majd hoz­zá­szó­lá­sok kö­vet­kez­tek. A so­ro­zat je­len­tő­sé­gét az ad­ja, hogy a rend­szer­vál­tás óta el­telt két év­ti­zed­ben ta­lán ez volt ed­dig a leg­szé­le­sebb egy­há­zi nyil­vá­nos­sá­got ka­pott ilyen múlt­fel­tá­ró fó­rum.

A so­ro­zat mot­tó­ját adó „gyó­gyí­tó em­lé­ke­zet” (He­a­ling of Mem­ori­es, Hei­len­des Erin­nern) ere­de­ti­leg a nem­zet­kö­zi öku­me­ni­kus moz­ga­lom ál­tal al­kal­ma­zott mód­szer. A ter­he­lő tör­té­nel­mi múlt fel­dol­go­zá­sá­ra, pél­dá­ul a fe­le­ke­ze­tek kö­zöt­ti pár­be­széd­re – mint a több év­szá­za­dos ka­to­li­kus–pro­tes­táns el­len­té­tek fel­ol­dá­sá­ra – al­kal­mas (Ver­söh­nung der Kon­fes­si­onen). Az így lét­re­jö­vő dia­ló­gus azon­ban más ne­héz tör­té­ne­ti és egy­há­zi kér­dé­sek fel­tá­rá­sá­ra is jó mód­szert kí­nál.

Az egy­há­zi kö­zel­múlt fel­tá­rá­sá­ra szol­gá­ló De­ák té­ri so­ro­zat öt­le­te D. dr. Har­ma­ti Bé­la nyu­gal­ma­zott püs­pök­től szár­ma­zik, aki így ér­tel­mez­te a gyó­gyí­tó em­lé­ke­ze­tet: „A szem­ben­ál­lás, a gyű­lö­let és el­len­sé­ges­ke­dés gyó­gyí­tá­sa ott kez­dő­dik, ahol szó­ba ál­lunk a má­sik fél­lel, és el­kezd­jük meg­be­szél­ni a múl­tat, a je­len és a jö­vő fel­ada­ta­it.”

Per­be­széd he­lyett pár­be­széd

Fel­me­rül, ki is az egyik, és ki a má­sik fél, aki­nek itt pár­be­szé­det kell foly­tat­nia a múlt­ról. A negy­ven­éves ate­is­ta dik­ta­tú­ra egy­ház­po­li­ti­ká­ja nem­csak az egy­ház ül­dö­zé­sét, ra­di­ká­lis vissza­szo­rí­tá­sát je­len­tet­te, ha­nem meg­osz­tó tak­ti­ká­ja ál­tal mély el­len­té­te­ket ha­gyott hát­ra.

A ha­ta­lom ra­fi­nált mód­sze­rek­kel, ígér­ge­tés­sel és fe­nye­ge­tés­sel az egy­há­zi tiszt­sé­gek és egyéb ked­vez­mé­nyek árát az ál­lam­mal kö­tött va­la­mely komp­ro­misszum­ban szab­ta meg. Az ál­lam bi­zal­mát bí­ró egy­há­zi ve­ze­tők és az egy­ház né­pe kö­zött így ko­moly bi­za­lom­vesz­tés, el­len­tét jött lét­re. Szép­fa­lu­si Ist­ván bé­csi lel­kész, az Or­dass-kö­te­tek ki­adó­ja írt ar­ról, hogy amíg él­nek a kor­szak sze­rep­lői, kár­val­lott­jai, a sé­rel­mek mi­att ne­héz tár­gyi­la­gos­sá­got, meg­bé­ké­lést el­kép­zel­ni egy­há­zon be­lül.

A fó­rum­so­ro­zat hét al­kal­ma vé­gig­kö­vet­te az 1945 utá­ni evan­gé­li­kus egy­ház­tör­té­net kor­sza­ka­it, súly­pon­to­kat ke­res­ve. A kor­szak­ha­tá­ro­kat a nem­ze­ti és egy­há­zi tör­té­ne­lem fon­tos cso­mó­pont­jai je­len­tik: 1948 – a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­tel, az Or­dass-per; 1952 – az új egy­ház­igaz­ga­tás, a kom­mu­nis­ta be­fo­lyás tel­jes­sé vá­lik az egy­ház­ban; 1956 – a rend­szer tá­mo­ga­tott­jai le­mon­da­nak, Or­dass La­jos má­so­dik püs­pök­sé­ge át­me­ne­ti idő­re kü­lön­le­ges ke­gyel­mi hely­ze­tet je­lent; 1958 – vissza­ren­de­ző­dés, Kál­dy Zoltán püs­pök­sé­gé­nek kez­de­te; 1984 – az LVSZ bu­da­pes­ti vi­lág­gyű­lé­se, nyi­tás- és eny­hü­lés­kor­lá­tok­kal; 1987 – Kál­dy püs­pök ha­lá­la; 1990 – új kez­det a szo­ci­a­lis­ta dik­ta­tú­ra után.

A so­ro­zat kon­cep­ci­ó­ja az volt, hogy e ne­héz kort a De­ák té­ri gyü­le­ke­zet és a hely­ben fun­gá­ló bá­nyai, majd 1952-től dé­li ke­rü­le­ti püs­pö­kök szem­pont­já­ból pró­bál­ják be­mu­tat­ni, kö­ze­lebb hoz­ni. Mi­vel e püs­pö­kök egy­ben a gyü­le­ke­zet lel­ké­szei is vol­tak, em­lé­kük, ha­tá­suk mé­lyebb, nem­csak egy­ház­po­li­ti­kai, ha­nem lel­ki vo­nat­ko­zás­ban is. Az elő­adók és fel­szó­la­lók kö­zött töb­ben nem­csak köny­vek­ből és for­rá­sok­ból is­mer­ik e kort, ha­nem sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­taik, él­mé­nyeik is vannak.

Az idő­ben elő­re­ha­lad­va, ahogy egy­re kö­ze­led­tünk a má­hoz, egy­re in­kább a „ve­lünk élő tör­té­ne­lem” idé­ző­dött fel. Hi­szen De­zsé­ry Lászlóra már csak az idő­seb­bek em­lé­kez­nek, míg a Kál­dy-kor­szak má­so­dik fe­le, az 1984-es LVSZ-kon­fe­ren­cia már a kö­zép­ko­rú­ak szá­má­ra is alap­él­ményt je­lent. Szá­mos ér­de­kes, ed­dig is­me­ret­len vagy hát­tér­ben ma­radt in­for­má­ció is elő­ke­rült, ami je­lez­te, hogy a kor­szak még ala­pos ku­ta­tás­ra, el­mé­lyült fel­tá­rás­ra, elem­zés­re vár.

Kor­sza­kos di­lem­mák

A tel­jes kor­szak, a hét rész­ből ál­ló so­ro­zat té­te­les is­mer­te­té­sét a ter­je­del­mi kor­lá­tok e helyütt nem te­szik le­he­tő­vé, ezért most el­ső­sor­ban a kö­zel­múlt­ku­ta­tás né­hány di­lem­má­já­val fog­lal­koz­om.

Azt, hogy mi­től lesz az em­lé­ke­zés gyó­gyí­tó, Reuss And­rás mot­tó­sze­rű tö­mör­ség­gel ha­tá­roz­ta meg: „ha tu­dunk egy­má­sért imád­koz­ni”. Ha si­ke­rül meg­ta­lál­ni az egy­ház­nak az el­len­té­tes ol­dal­ra sod­ró­dott, lát­szó­lag el­len­té­tes ér­de­kű tag­jai kö­zött a ma­gas­ban vagy mély­ben össze­kö­tő kap­csot, ez erő­sí­ti az egy­há­zat, ezért ér­de­mes küz­de­ni. En­nek a meg­bé­ké­lés­nek a fel­té­te­le az em­lé­ke­zés. A pszi­cho­ló­gia is is­me­ri ezt az esz­közt: az ön­is­me­ret­hez ve­ze­tő gyó­gyí­tó be­szél­ge­tést, em­lé­ke­zést. A ne­héz idők „ki­be­szé­lé­se”, mint­egy kol­lek­tív gyó­nás könnyít­het „az egy­ház lel­kén”, hoz­zá­se­gít­het a ka­tar­zis­hoz.

A dél-af­ri­kai múlt­fel­tá­rás al­kal­má­val az igaz­ság és ki­en­gesz­te­lő­dés (Truth and Re­con­ci­lia­ti­on) ki­fe­je­zést al­kal­maz­ták. A né­met kö­zel­múlt­fel­tá­rás­ra uta­ló szó­nak, a kis­sé bo­nyo­lult Ver­gan­gen­heits­bewäl­ti­gung ki­fe­je­zés­nek bewäl­ti­gen ré­sze össze­tett je­len­té­sű: fel­dol­goz­ni (pél­dá­ul tör­té­nel­mi for­rá­so­kat), ugyan­ak­kor meg­bir­kóz­ni, fe­lül­ke­re­ked­ni (a ne­héz­sé­ge­ken). A fel­dol­go­zan­dó, ma­gunk­kal ci­pelt tör­té­nel­mi ter­hek­re pe­dig az Alt­las­ten ki­fe­je­zést al­kal­maz­zák.

Mi­ért fon­tos az em­lé­ke­zés? Hi­szen hi­vat­koz­tak ar­ra, hogy a rend­szer­vál­tás után annyi sok ak­tu­á­lis fel­ada­ta volt az egy­ház­nak az új­ra­épít­ke­zés­sel kap­cso­lat­ban, hogy nem volt elég idő a vissza­te­kin­tés­hez. Sza­bad-e fel­tár­ni eze­ket a kí­nos dol­go­kat? Gyak­ran és ta­lán jog­gal is hang­zik el több­ször: a fi­a­ta­lok, akik nem él­ték át, úgy­sem ért­he­tik meg, mi­lyen vi­lág is volt az, mi­kor az ÁEH-s kor­lát­lan úr volt, a leg­ki­sebb dol­gok­kal is hoz­zá kel­lett en­ge­dé­lyért for­dul­ni, tág te­re nyílt a pac­ká­zás­nak. Al­kal­mat kell te­rem­te­ni a ge­ne­rá­ci­ók együtt­mű­kö­dé­sé­nek, hogy le­gyen, aki el tud­ja mon­da­ni a ta­pasz­ta­la­to­kat, és le­gyen, aki meg­hall­gat­ja.

A kö­zel­múlt (1945–1990) ne­héz és vész­ter­hes idő­sza­k, hasonló – Gáncs Pé­ter püs­pök ki­fe­je­zé­sé­vel él­ve – a „sö­tét kor­hoz” (dark ages, fins­te­re Zei­ten), ahogyan a kora középkor szá­za­dait emlegetjük. 1945 után az egy­ház ne­héz hely­zet­be ke­rült: ko­ráb­bi ked­ve­ző tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­já­ból ki­vet­te­tett. A hi­va­ta­lo­san ter­jesz­tett ate­iz­mus vi­lá­gá­ban az egy­ház, a lel­kész, a val­lá­sos em­ber osz­tály­el­len­ség­nek szá­mí­tott. Az egyén tel­je­sen véd­te­le­nül, ki­szol­gál­tat­va és ön­ma­gá­ra utal­va állt szem­ben egy ör­dö­gi­en al­jas dik­ta­tú­rá­val.

A rend­szer ál­tal fel­kí­nált komp­ro­misszu­mok el­fo­ga­dá­sa vagy a szél­re sod­ró­dás változa­tai kö­zül le­he­tett „vá­lasz­ta­ni”. E ne­héz és sze­mé­lyes dön­té­sek szin­te em­ber­te­len fel­adat elé ál­lí­tot­ták az egy­ház tag­ja­it. A hely­ze­tet to­vább sú­lyos­bí­tot­ta, ami­kor a hat­va­nas évek­től ki­épült az ál­lam­hű egy­ház­ve­ze­tés: ilyen­kor (egy)há­zi dik­tá­to­rok tar­tot­tak „ren­det”: fe­nye­get­tek, át­he­lyez­tek, el­bo­csá­tot­tak.

A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en ne­he­zen tö­rik meg a csend: a ve­lünk élő be­ideg­ző­dé­sek ké­nyes té­mák ese­tén hall­ga­tást ta­ná­csol­nak. A múlt­fel­tá­rás mi­att még­is fon­tos len­ne a ne­héz dol­gok kul­tu­rált, őszin­te ki­mon­dá­sa, ta­lán ki­de­rül­ne, hogy még­sem „dől össze a vi­lág”. A hall­ga­tás fa­lá­nak bon­to­ga­tá­sa egy­szer­re bel­ső és kül­ső igény: egy­részt az egy­ház éle­tét ter­he­li a sok ki nem mon­dott, ma­gunk­kal hur­colt te­her, fe­szült­ség, az egy­ház je­le­nét is ter­he­li az őszin­te szem­be­né­zés hi­á­nya. Ugyan­ak­kor „kí­vül­ről” a tár­sa­da­lom is igény­li, hogy az egy­ház igen­is mu­tas­son er­köl­csi­leg pél­dát, ho­gyan kell szem­be­néz­ni a múlt­tal – igaz­sá­go­san és mél­tá­nyo­san.

Fúj­juk a ma­gun­két

A múlt­fel­tá­rá­sok ese­tén so­kak­ban re­zig­nál­tan az a vé­le­mény ala­kul­hat ki, hogy bi­zony, itt nem de­rül ki az igaz­ság, hi­szen min­den­ki mond­ja a ma­gá­ét. Az egyes vé­le­mé­nye­ket, meg­kö­ze­lí­té­se­ket sok­szor az ha­tá­roz­za meg, ki mi­lyen po­zí­ci­ó­ban volt, ki mi­lyen kö­zel volt a tűz­höz vagy ép­pen tá­vol a tűz­től. Az egy­ház mint tes­tü­let szem­pont­ja az egyé­ni múlt­fel­tá­ró „stra­té­gi­ák­hoz” ké­pest ke­vés­bé van szem előtt és ta­lán ne­he­zen is meg­ha­tá­roz­ha­tó.

A szub­jek­ti­vi­tást, az ér­zé­keny­sé­g el­té­rő szint­jét ma­gam is ta­pasz­tal­tam, mi­kor az 1948–52 köz­ti idő­szak­ról el­mon­dott hoz­zá­szó­lá­so­mat egye­sek ke­ve­sell­ték, ugyanakkor volt, aki so­kall­ta ben­ne a kri­ti­kát.

És ak­kor még nem be­szél­tünk a kér­dé­sek kér­dé­sé­ről, a leg­rá­zó­sabb té­má­nak szá­mí­tó „ügy­nök­kér­dés és bűn­bo­csá­nat” össze­füg­gé­se­i­ről. En­nek „meg­ol­dá­sá­ba” már nem­csak ba­rá­ta­ink, de el­le­ne­ink is „be­se­gí­te­nek”. Jól idő­zí­tett ügy­nök­lis­ták, ten­den­ci­ó­zus szö­ve­gek igye­kez­nek „zsa­rol­ni”, be­sá­roz­ni az egy­há­za­kat, azt su­gall­va: „Ti sem vol­ta­tok job­bak a De­ák­né vász­ná­nál, nek­tek sincs er­köl­csi ala­po­tok az ítél­ke­zés­re.”

Egy el­há­rí­tó­tól szár­ma­zó vé­le­mény sze­rint a III/III-as ügy­osz­tá­lyon be­lül az egy­ház­zal fog­lal­ko­zó rész­leg volt a „leg­si­ke­re­sebb”. Nyílt ti­tok volt, hogy bi­zo­nyos szint­től fel­fe­lé a püs­pö­ki, es­pe­re­si, pro­fesszo­ri, in­té­zet­igaz­ga­tói tiszt­sé­get az ál­lam­mal kö­tött ilyen-olyan komp­ro­misszum ter­hel­te. Az ügy­nö­kök­kel a rend­szer cél­ja az egy­ház vissza­szo­rí­tá­sa, kont­rol­lá­lá­sa, be­fo­lyá­so­lá­sa volt. A „ve­lünk élő ká­dá­riz­mus” lég­kö­re bi­zo­nyít­ja, hogy a ha­ta­lom­mal nem­igen le­he­tett jó komp­ro­misszu­mot köt­ni.

A múlt­fel­tá­rás­sal kap­cso­lat­ban so­kan ar­ra in­te­nek, hogy még nem ér­ke­zett el en­nek az ide­je, mert még túl sok a kor élő ta­nú­ja. Be­fo­lyá­sos, köz­tisz­te­let­ben ál­ló sze­mé­lyek le­het­nek ilyen-olyan mó­don érin­tet­tek. Nem­csak az il­le­tő sze­mély, ha­nem vét­len kör­nye­ze­te mi­att sem könnyű meg­fe­le­lő és ta­pin­ta­tos meg­ol­dást ta­lál­ni. Az egy­ol­da­lú és el­fo­gult be­ál­lí­tá­sok el­len nem könnyű vé­de­kez­ni, de az egy­há­zak­ban las­san érik a fel­is­me­rés, hogy a kí­nos hall­ga­tás he­lyett ta­lán jobb a nyílt szem­be­né­zés.

Hi­vat­koz­ni le­het a ke­resz­tény meg­bo­csá­tás lel­ki tar­ta­lé­ka­i­ra, hi­szen a Bib­lia ar­ra a kér­dés­re, „Hány­szor le­het az én atyám­fi­á­nak el­le­nem vét­kez­ni és né­ki meg­bo­csá­ta­nom?”, ezt fe­le­li: „Nem mon­dom né­ked, hogy még hét­szer is, ha­nem még het­ven­hét­szer is.” (Mt 18,22; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Aka­do­zó fel­tá­rás

Úgy tű­nik, hogy a múlt­fel­tá­rás mun­ká­ja két év­ti­ze­de min­den ered­mény el­le­né­re is meg­le­he­tő­sen aka­do­zó. A húsz év­vel ez­előt­ti til­tott ka­te­gó­ri­á­ból ki­ke­rül­ve jó ide­ig mint­ha a tűrt zó­ná­ban fe­lej­tő­dött vol­na. Hosszú ide­ig egye­sek ma­gán­ér­dek­lő­dé­sén vagy leg­fel­jebb cso­por­tok „ön­szor­gal­mán” múlt a kor ku­ta­tá­sa. Pe­dig e szi­szi­fu­szi mun­ka el­vég­zé­se nem ígér könnyű ered­ményt, szük­sé­ges az egy­há­zi köz­vé­le­mény és a ve­ze­tés tá­mo­ga­tó hoz­zá­ál­lá­sa.

A jó­zan és őszin­te fel­tá­rás kö­zös ér­dek, nem len­ne sza­bad, hogy egyé­ni szem­pon­tok mi­att el­akad­jon a mun­ka. To­vább kel­le­ne foly­tat­ni a negy­ven év­re vo­nat­ko­zó anya­gok össze­gyűj­té­sét és be­mu­ta­tá­sát. A még élő ta­núk em­lé­ke­it mag­nó­ra ven­ni, biz­tat­ni, hogy aki tud­ja, ír­ja le em­lé­ke­it. Gyü­le­ke­ze­ti szin­ten, vi­dé­ken is foly­tat­ni kel­le­ne a De­ák té­ri­hez vagy az EB­BE evan­gé­li­zá­ci­ós lel­ké­szek élet­mű­vét be­mu­ta­tó so­ro­za­tá­hoz ha­son­ló ren­dez­vé­nye­ket. Gon­dos­kod­ni kel­le­ne, hogy az egy­ház­tör­té­ne­ti­leg ér­té­kes hi­va­ta­los és egyéb le­ve­le­zé­sek le­vél­tár­ba ­ke­rül­je­nek.

A kor­szak­kal fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek (tör­té­né­szek, le­vél­tá­ro­sok, teo­ló­gu­sok) szisz­te­ma­ti­ku­san gyűjt­sék össze és dol­goz­zák föl a kö­zel­múlt írás­be­li, szó­be­li do­ku­men­tu­ma­it, pró­bál­ja­nak mi­nél több vé­le­mény alap­ján mi­nél rész­le­te­sebb, komp­le­xebb ké­pet ad­ni ezek­ről a bo­nyo­lult, ne­héz idők­ről. Szük­sé­ges a ku­ta­tást és tá­jé­ko­zó­dást elő­se­gí­tő alap­ve­tő mun­kák össze­ál­lí­tá­sa: a kor fon­tos do­ku­men­tu­ma­i­nak szö­veg­gyűj­te­mé­nye, a kor fon­tos ese­mé­nye­it össze­fog­la­ló kro­no­ló­gia, a kor­ról szó­ló ki­ad­vá­nyo­kat fel­so­ro­ló bib­li­og­rá­fia.

Egy alig is­mert le­xi­kon­fe­je­ze­ten kí­vül a 20. szá­za­di evan­gé­li­kus egy­ház­tör­té­net­nek még nincs össze­fog­la­lás­sze­rű be­mu­ta­tá­sa. Az egy­ház­tör­té­net még szé­le­sebb kö­rű, ala­po­sabb ku­ta­tá­sá­hoz, a mód­szer­ta­ni prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­hoz szük­ség len­ne füg­get­len, kül­ső szak­em­be­rek be­vo­ná­sá­ra, a töb­bi ha­zai fe­le­ke­zet és a nem­zet­kö­zi, fő­leg a né­met­or­szá­gi múlt­fel­tá­rás ta­pasz­ta­la­ta­i­nak hasz­no­sí­tá­sa (pél­dá­ul kö­zös kon­fe­ren­ci­ák ren­de­zé­sé­vel).

A fen­ti di­lem­mák­kal együtt – vagy in­kább ép­pen ezért – fon­tos, hogy húsz év­vel a rend­szer­vál­tás után vég­re szól­junk er­ről a fon­tos és még min­dig „tor­kunk­ban gom­bó­cot je­len­tő” té­má­ról. A De­ák té­ri fó­rum­so­ro­zat ren­de­ző­it vissza­iga­zol­ta, hogy a fél év so­rán az ér­dek­lő­dés nem csök­kent. Ké­pe­sek vol­tunk vé­gig­hall­gat­ni kü­lön­fé­le – né­ha egy­más­nak meg­le­he­tő­sen el­lent­mon­dó – vé­le­mé­nye­ket is. Kö­szö­net ezért a so­ro­zat öt­let­gaz­dá­já­nak és meg­szer­ve­ző­jé­nek, Har­ma­ti Bé­la püs­pök­nek, aki – mint a so­ro­zat mo­de­rá­to­ra – a zá­ró­al­kal­mon így fog­lal­ta össze a múlt­fel­tá­rás „lel­kü­le­tét”: nem egy­sze­rű­en tör­té­nel­met írunk, nem va­gyunk vád­lók, sem vád­lot­tak – is­ten­ke­re­ső ta­núk va­gyunk.

Czen­the Mik­lós

::Nyomtatható változat::