Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 12
- Integritás és hit
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Integritás és hit
Interjúkötet Csermely Péter professzorral
Középiskolás koromban nem szerettem a kémiát, sem a biológiát. Valószínűleg egyiket sem tartottam elég izgalmasnak, vagy egyiket sem tanították elég izgalmasan. Csak akkor érdekelt – átmenetileg – a dolog, amikor a biokémia területére „kalandoztunk”. Noha a stresszfehérjékről nem esett szó, Csermely Péter nevét mégis ismertük. A kilencvenes évek végén ugyanis tudományos diákköri napoknak adott otthont a gimnáziumunk, és a programon természetesen ő is jelen volt.
Legközelebb akkor „találkoztam” az újabban hálózatkutatással foglalkozó biokémikus-professzorral, amikor 2008 októberében a protestáns kulturális esten ő tartotta az ünnepi előadást. „Lám, egy tudós is beszélhet (köz)érthetően” – summáztam magamban a benyomásaimat, kiegészítve azzal a megjegyzéssel, hogy milyen rokonszenves.
Véleményem most, a vele készült, Hálózatok bűvöletében című interjúkötet elolvasása után sem változott, sőt inkább megerősödött. Hogy hiteles, jó szándékú és tettre kész ember, az kétségtelen. Mint ahogyan az is, hogy még a tudósok közt is „nagy koponya”. Tisztában van a képességeivel, és kamatoztatni is szeretné őket – nem a maga, hanem a köz érdekében. Nem dicsekszik, de nem is (ál)szerénykedik, amikor az eredményeiről beszél – legyen szó akár a tehetséggondozásról, akár a saját kutatásairól.
De honnan ez az elszántság, ez a kitartás, ez a kreativitás? Kizárólag családi örökség lenne? Vagy másból (is) táplálkozik? „Hitem végtelenül mély és személyes tapasztalás. Talán ezért is beszélek róla ritkán – vallja meg Csermely Péter rögtön a kötet elején az őt faggató Kapitány Katalinnak. – Annyira természetes velejárója életemnek, hogy sem rejtegetésre, sem mutogatásra nem ad okot. Az emberekben rejlő legbelső tartalom, a hit cselekedeteik összhangjában mutatkozik meg. Az integritás, ami az ember életfonalát megszabja, vagy van, vagy kialakul az évek során, és akkor a hit láthatóvá válik.”
Láthatóvá válik, amikor például a sejten belül lezajló folyamatokat vizsgálja, amikor örökbe fogad egy félig roma származású fiatalembert, vagy amikor – a Bölcsek Tanácsa tagjaként – Sólyom László köztársasági elnöknek ad tanácsot.
Hogy milyen még ez a hit, és hogy egyáltalán milyen módon érte el, érintette meg őt az Isten? Többek között ez is kiderül a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatának hatvanhetedik kötetéből.
– vitális –
::Nyomtatható változat::
|