Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Kö­zép­is­ko­lás ko­rom­ban nem sze­ret­tem a ké­mi­át, sem a bio­ló­gi­át. Va­ló­szí­nű­leg egyi­ket sem tar­tot­tam elég iz­gal­mas­nak, vagy egyi­ket sem ta­ní­tot­ták elég iz­gal­ma­san. Csak ak­kor ér­de­kelt – át­me­ne­ti­leg – a do­log, ami­kor a bio­ké­mia te­rü­le­té­re „ka­lan­doz­tunk”. No­ha a stressz­fe­hér­jék­ről nem esett szó, Cser­mely Pé­ter ne­vét még­is is­mer­tük. A ki­lenc­ve­nes évek vé­gén ugyan­is tu­do­má­nyos di­ák­kö­ri na­pok­nak adott ott­hont a gim­ná­zi­u­munk, és a prog­ra­mon ter­mé­sze­te­sen ő is je­len volt.

Leg­kö­ze­lebb ak­kor „ta­lál­koz­tam” az újab­ban há­ló­zat­ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zó bio­ké­mi­kus-pro­fesszor­ral, ami­kor 2008 ok­tó­be­ré­ben a pro­tes­táns kul­tu­rá­lis es­ten ő tar­tot­ta az ün­ne­pi elő­adást. „Lám, egy tu­dós is be­szél­het (köz)ért­he­tő­en” – sum­máz­tam ma­gam­ban a be­nyo­má­sa­i­mat, ki­egé­szít­ve az­zal a meg­jegy­zés­sel, hogy mi­lyen ro­kon­szen­ves.

Vé­le­mé­nyem most, a ve­le ké­szült, Há­ló­za­tok bű­vö­le­té­ben cí­mű in­ter­jú­kö­tet el­ol­va­sá­sa után sem vál­to­zott, sőt in­kább meg­erő­sö­dött. Hogy hi­te­les, jó szán­dé­kú és tett­re kész em­ber, az két­ség­te­len. Mint aho­gyan az is, hogy még a tu­dó­sok közt is „nagy ko­po­nya”. Tisz­tá­ban van a ké­pes­sé­ge­i­vel, és ka­ma­toz­tat­ni is sze­ret­né őket – nem a ma­ga, ha­nem a köz ér­de­ké­ben. Nem di­csek­szik, de nem is (ál)sze­rény­ke­dik, ami­kor az ered­mé­nye­i­ről be­szél – le­gyen szó akár a te­het­ség­gon­do­zás­ról, akár a sa­ját ku­ta­tá­sa­i­ról.

De hon­nan ez az el­szánt­ság, ez a ki­tar­tás, ez a kre­a­ti­vi­tás? Ki­zá­ró­lag csa­lá­di örök­ség len­ne? Vagy más­ból (is) táp­lál­ko­zik? „Hi­tem vég­te­le­nül mély és sze­mé­lyes ta­pasz­ta­lás. Ta­lán ezért is be­szé­lek ró­la rit­kán – vall­ja meg Cser­mely Pé­ter rög­tön a kö­tet ele­jén az őt fag­ga­tó Ka­pi­tány Ka­ta­lin­nak. – Annyi­ra ter­mé­sze­tes ve­le­já­ró­ja éle­tem­nek, hogy sem rej­te­ge­tés­re, sem mu­to­ga­tás­ra nem ad okot. Az em­be­rek­ben rej­lő leg­bel­ső tar­ta­lom, a hit cse­le­ke­de­te­ik össz­hang­já­ban mu­tat­ko­zik meg. Az in­teg­ri­tás, ami az em­ber élet­fo­na­lát meg­szab­ja, vagy van, vagy ki­ala­kul az évek so­rán, és ak­kor a hit lát­ha­tó­vá vá­lik.”

Lát­ha­tó­vá vá­lik, ami­kor pél­dá­ul a sej­ten be­lül le­zaj­ló fo­lya­ma­to­kat vizs­gál­ja, ami­kor örök­be fo­gad egy fé­lig ro­ma szár­ma­zá­sú fi­a­tal­em­bert, vagy ami­kor – a Böl­csek Ta­ná­csa tag­ja­ként – Só­lyom Lász­ló köz­tár­sa­sá­gi el­nök­nek ad ta­ná­csot.

Hogy mi­lyen még ez a hit, és hogy egy­ál­ta­lán mi­lyen mó­don ér­te el, érin­tet­te meg őt az Is­ten? Töb­bek kö­zött ez is ki­de­rül a Ka­i­rosz Ki­adó Mi­ért hi­szek? cí­mű so­ro­za­tá­nak hat­van­he­te­dik kö­te­té­ből.

– vi­tá­lis –

::Nyomtatható változat::