Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Az Em­ber­fia nem azért jött, hogy ne­ki szol­gál­ja­nak, ha­nem hogy ő szol­gál­jon, és éle­tét ad­ja vált­sá­gul so­ka­kért.” (Mt 20,28)

Böjt ötö­dik he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben az iga­zi Fő­pap sze­mé­lye s szol­gá­la­ta ke­rül elénk. Az Úr „Jé­zus Krisz­tus az en­gesz­te­lés a mi bű­ne­in­kért, de nem­csak a mi­e­in­kért, ha­nem az egész vi­lág bű­ne­i­ért is” (1Jn 2,2; LK). Fe­ke­te­va­sár­nap (más né­ven pas­sió­va­sár­nap) mai üze­ne­te há­rom – fel­szó­lí­tó, ki­je­len­tő módban és kérdésként meg­fo­gal­ma­zott – tő­mon­dat­ban így szól: „Ítélj meg en­gem, Is­te­nem (…)! Te vagy ol­tal­ma­zó Is­te­nem (…). Mi­ért kell gyász­ban jár­nom (…)?” (GyLK 705,1–3) Ze­be­de­us fi­a­i­nak ké­ré­sé­re adott, ve­zér­igé­vé lett vá­la­szát Jé­zus így in­do­kol­ja: „…ki ül­jön jobb vagy bal ke­zem fe­lől, azt nem az én dol­gom meg­ad­ni, mert azo­ké lesz az, akik­nek el­ké­szít­te­tett. …és aki el­ső akar len­ni kö­zöt­te­tek, az le­gyen min­den­ki rab­szol­gá­ja.” (Mk 10,40.44) Az Is­ten szen­ve­dő Szol­gá­já­ról szó­ló ének­ben (lásd Ézs 53,10–12) elő­re hall­hat­juk fő­pa­pi szol­gá­la­tá­nak lé­nye­gét, ame­lyet a szá­munk­ra is­me­ret­len szent­író így fog­lalt össze: A Fiú „örök üd­vös­ség szer­ző­jé­vé lett mind­azok szá­má­ra, akik en­ge­del­mes­ked­nek ne­ki” (Zsid 5,9). A Mes­si­ás örök Fő­pap, ki­rály és pró­fé­ta egy sze­mély­ben. Dá­vid ki­je­len­ti (lásd Zsolt 110,4): „Te pap vagy örök­ké, Mel­ki­sé­dek rend­je sze­rint.” Jé­zus át­ru­ház­ha­tat­la­nul vi­se­li ezt a pap­sá­got, s „ezért üd­vö­zí­te­ni tud­ja örök­re azo­kat, akik ál­ta­la já­rul­nak Is­ten­hez, hi­szen ő min­den­kor él, hogy ese­dez­zék ér­tük” (Zsid 7,17.25). Lu­ther sze­rint „Krisz­tus az­zal, hogy pap, Is­tent Atyá­vá te­szi, ma­gát pe­dig Urunk­ká. Csak egy­szer ál­doz­ta fel ma­gát. Ol­tá­ra pe­dig a ke­reszt. Drá­gább ál­do­za­tot nem ad­ha­tott Is­ten, mint mi­kor ma­gát oda­ad­ta, s el­emész­ti ma­gát a sze­re­tet tü­zé­ben.” Jób is hi­szi, hogy meg­vál­tó Ura él. Meg tud­juk-e ezt ve­le val­la­ni? „Mert én tu­dom, hogy az én meg­vál­tóm él, és utol­já­ra meg­áll a por fö­lött, s (…) tes­tem­ben lá­tom meg az Is­tent. Sa­ját ma­gam lá­tom meg őt…” (Jób 19,25–27) Krisz­tus, a jö­ven­dő ja­vak Fő­pap­ja, örök vált­sá­got szer­zett a ke­resz­ten ki­on­tott, tu­laj­don vé­ré­vel, s így új szö­vet­ség köz­ben­já­ró­ja lett; „mert meg­halt az el­ső szö­vet­ség alatt el­kö­ve­tett bű­nök vált­sá­gá­ért, hogy az el­hí­vot­tak el­nyer­jék az örök­ké­va­ló örök­ség ígé­re­tét” (Zsid 9,15). Pál csak a meg­fe­szí­tett Krisz­tust – Is­ten tit­kát – hir­de­ti ne­künk, „a Lé­lek bi­zo­nyí­tó ere­jé­vel; hogy hi­te­tek ne em­be­rek böl­cses­sé­gén, ha­nem Is­ten ere­jén nyu­god­jék” (1Kor 2,4–5). Nem is le­het elég­gé hang­sú­lyoz­ni, hogy az iga­zi Fő­pap egyet­len ke­reszt­ál­do­za­ta meg­is­mé­tel­he­tet­len, egy­szer s min­den­kor­ra ér­vé­nyes, mert „ahol pe­dig a bűn­bo­csá­nat­ról van szó, ott nincs töb­bé bű­nért be­mu­ta­tott ál­do­zat” (Zsid 10,18). Já­nos a mennyei je­le­né­sek­ben lát­ta az ál­do­zat­tá lett fő­pa­pot, aki a Krisz­tus: „…íme, a Bá­rány ott állt a Si­on he­gyén, és ve­le száz­negy­ven­né­gyez­ren (…). És új éne­ket éne­kel­nek a tró­nus előtt, a négy élő­lény és a vé­nek előtt…” (Jel 14,1.3) „Őt, Is­ten Bá­rá­nyát zen­gi új éne­kem, / Őt áld­ja meg­vál­tott éle­tem.” (EÉ 386,3) Ő szol­gált ne­kem! Is­ten Bá­rá­nya, aki el­ve­szed a vi­lág bű­nét, ir­gal­mazz ne­künk, s hall­gass meg min­ket!

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::