A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Február 6-án lesz száztíz éve annak, hogy Ordass Lajos (illetve akkori nevén: Wolf Lajos) a család ötödik gyermekeként megszületett a bácskai Torzsán. Az otthon vallásos lelkülete meghatározó tényezővé vált egész életére.

1. szeptember 27-én iktatták be Raffay Sándor utódaként a bányai egyházkerület püspöki tisztségébe, nagy többséggel történt megválasztása után. Már beiktatásán hangoztatta az egyház autonómiájához és jogrendjéhez való ragaszkodását, „amely Krisztus evangéliuma után a nép legdrágább kincsének tekinthető”, de főleg az egyházi iskolák védelmét tartotta fontosnak: „Arasszal méri a mérföldeket és futó pillanatok gyűszűjével az idők végtelen folyamát az, aki csak a ma feltételeiből kiindulva gondolja azt, hogy a felekezeti iskolák elmellőzhetők és megszüntethetők.”

Az egyházi iskolák államosítását következetesen elutasító álláspontja miatt a poklok mélységét kellett megjárnia, és előrevetítette nehéz sorsát, hogy harminchárom évi de iure püspöki szolgálati idejéből mindössze öt évet tölthetett aktív püspökként.

Az ellene 1948-ban indított koncepciós perben a vád valutával való visszaélés volt: az előző évben, mikor Ordass az Egyesült Államokban járt, evangélikus egyházi vezetők támogatást ajánlottak föl – több évre – a magyar egyháznak. Ordass pedig – a vád szerint – ezt a kilátásba helyezett összeget nem jelentette be írásban a Magyar Nemzeti Banknak.

A püspököt 1948 augusztusában letartóztatták, majd a büntetőper végén kétévi börtönre és pénzbüntetésre ítélték, annak ellenére, hogy a tanácsvezető bíró nem volt meggyőződve – de az államügyész sem – a bűnösségéről, és csak a két ülnök szavazott elítélése mellett, miután őket erre utasították.

A püspök az utolsó szó jogán elmondott beszédében így tett bizonyságot mélységes hitéről: „Elítéltetésem ténye olyan lesz számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata történhet meg.”

A tizenöt katolikus pappal egy cellában töltött, majd magánzárkás büntetés után Ortutay Gyula miniszter sürgetésére az egyházi bíróság megfosztotta Ordasst püspöki tisztségétől azzal az indoklással, hogy a tisztséget nem látja el. Ezt a helyzetet nyilván az államhatalom törvénytelen eljárása idézte elő. A fegyelmi eljárás hemzsegett a törvénytelenségektől, amint erre 1956-ban a bíróság rá is mutatott. Az államhatalom a püspöki tisztségtől történő megfosztás biztosítása érdekében Keken András és Kendeh György lelkészeket túszként letartóztatta, de amikor erre már nem volt szükség, fél évre internálta.

A püspök és családja igen nehéz körülmények között, teljes visszavonultságban élt 1956-ig, amikor az Egyházak Világtanácsa galyatetői központi bizottsági ülésén – Fry amerikai és Lilje nyugatnémet püspök határozott kérésére – felmerült a püspök rehabilitációjának a szükségessége. Az állami és egyházi rehabilitációra még a forradalom kitörése előtt sor került, és Ordass a két kollaboráns püspök, Dezséry László és Vető Lajos lemondása után át is vehette – az Állami Egyházügyi Hivatal tudtával és hozzájárulásával – régi püspöki tisztét.

Az alatt a másfél évi kegyelmi idő alatt, amíg ismét püspök lehetett, az egyházi élet láthatóan fellendült, ami annak is köszönhető, hogy Túróczy Zoltán újraválasztás útján harmadszorra is visszanyerte püspöki tisztét.

Ordasst 1957-ben az államhatalom kiengedte a Lutheránus Világszövetség minneapolisi nagygyűlésére. Itt kétszer is prédikálhatott, és újra megválasztották alelnöknek; ezt a tisztségét azonban ezúttal sem gyakorolhatta.

A püspök hazatérte után – szovjet szigorításként – megindult az evangélikus egyházban a „visszarendeződés”, melynek kapcsán tizenöt kompromittált személy visszahelyezését követelte az államhatalom.

Jellemző a tárgyalások „tárgyilagosságára”, hogy négy ellenzéki, baloldali személyt is bevontak ebbe, akik a püspököt valósággal a vádlottak padjára ültették, és játszották a döntőbírák szerepét, minthogy a püspök az egyház autonómiájára hivatkozással az egyház belügyeibe történt beavatkozást elutasította. A tárgyalások megszakadása után Grnák Károly miniszteri biztos az egyház önkormányzatát felfüggesztette, sőt a déli kerület lelkészeinek kongruáját is megvonta.

A püspök teljes passzivitásba vonult. Belülről sem tudták megbuktatni. Ezért az 1957. évi 22. törvényerejű rendeletre való hamis hivatkozással Dezséry lemondását hatálytalanították, s mivel két püspök egy kerületben nem lehet, Ordasst az egyetemes felügyelő felszólította hivatala átadására, holott sem fegyelmi eljárás, sem nyugdíjazási kérelem nem volt. Az állami önkény Dezséry cirkuszi mutatványán keresztül érvényesült.

Ordass püspök húsz éven keresztül némaságra volt ítélve, még kitüntetésének átvételére sem mehetett el Izlandra.

Szívbántalmak következtében halt meg 1978. augusztus 14-én. Temetési szolgálatát a budahegyvidéki gyülekezet lelkészei végezték; a temetésen való részvételt Káldy Zoltán püspök megtiltotta az egyház lelkészeinek. Ordass Lajos – Otto Dibelius német evangélikus püspökhöz hasonlóan – nem akart prédikációt. Csengődy László lelkész az imádságában hálát adott a világosságért, amellyel Isten a háborús évek sötétségében ragyogóvá tette őt.

Joggal állapíthatta meg Vajta Vilmos, hogy Ordass Lajosnak mindnyájan adósai maradtunk, s úgy kellett elmennie, hogy csak a feltámadás Ura simította ki arcán a megbékélés örömét.

A püspök teljes körű állami rehabilitációjára csak 1990-ben, egyházi részről pedig 1995-ben került sor.

Ordass püspök igen sokoldalú örökséget hagyott ránk: mint igehirdető, egyházkormányzó, egyházi író és fordító egyaránt kiemelkedő volt. Az egyesült államokbeli wilmari evangélikus gyülekezet templomában a Krisztus-tanúk között tüntette fel Ordass nevét – ő volt az egyetlen élő személy, akinek a neve szerepel a névsorban. E gyülekezet jelentős segélyt nyújtott a budahegyvidéki templom felépítéséhez, amely Ordass Lajos hajléka is lett volna. Paul Empie, az Amerikai Lutheránus Tanács főtitkára így írt: „Ordass Lajos messze kimagasló óriás volt. Életének és munkájának gyümölcsei eljövendő nemzedékek számára lesznek áldássá.”

A püspök szellemi örökségét az 1985-ben Oslóban megalakult Nemzetközi Ordass Alapítvány és az 1989-ben Budapesten alakult Ordass Lajos Baráti Kör kívánta szolgálni.

Dr. Boleratzky Lóránd

::Nyomtatható változat::