Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Miért pereltek velem? Hiszen ti hagytatok el hűtlenül – így szól az Úr. Jer 2,29 (Róm 11,32; Mt 13,24-30; 1Kor 1,/4–5/6–9; Zsolt 30) Fonák helyzet, ha a hűtlen elhagyó fél megy a bíróságra, és felperes akar lenni. Az elhagyottat meg perbe fogja, és még őt okolja. Mi, emberek erre is képesek vagyunk. Erre csak mi, emberek vagyunk képesek… Isten nem… „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad.” Földi bírák a megmondhatói, milyen pereket indítunk egymás ellen… Az igazi nagy „per”, amelyet Istennel akarunk perelni, az életünkről szól, ha hátat fordítunk neki. „Ti, mai emberek! Figyeljetek az Úr igéjére”, amíg nem késő! (Jer 2,31)

Hétfő

Isten ruház föl engem erővel. Zsolt 18,33 (Kol 1,29; Préd 9,1–10; Róm 5,12–21) Egyik kedvenc ifjúsági énekem a Most keljetek fel a Szélrózsa Band előadásában. Annak is a refrénje: „Halleluja, Isten nem hagy el, halleluja, Jézust küldte el. Csak ő ad erőt, újulást. Csak ő ad reményt, biztatást.” Ma ugyanazzal az erővel hangzik fel ez az üzenet, mint a zsoltáríró korában. Az a bizonyosságunk, hogy Isten jelen van életünk minden történésében. Ott van, ahol mi vagyunk. A jóban, a rosszban. Támaszkodni lehet rá. Ígéreteibe kapaszkodni. Átvisz, átemel, ahol a mi lábunk már megbicsaklik. Erőt ad a gyengének, nem taszítja el, mint mi tesszük egymással, mert elég nekünk a magunk baja. Halleluja, itt van most is, ma is velünk!

Kedd

A reménység nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Róm 5,5 (1Sám 17,32; Préd 8,14–17; Róm 6,1–11) Mi okunk lenne reménykedni a jövőt illetően, ha Isten nem része életünknek, ha nem ő az alap, akire építkezünk? Miben reménykedhetünk? Pénzben? Egészségben? Meddig tart bármelyik, ki, mi garantálhatna nekünk bármit is? Egy életbiztosítás? Egy nagy hozamú bankbetét? Amennyire törékeny és kiszámíthatatlan az élet, egy biztos pontra van szükségünk, s egész életünkben gyakorlatilag azt keressük. Boldog, aki megtalálja, mert itt van, elérhető, megragadható! Isten szilárd alap, szeretete örök.

Szerda

Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! Lk 12,32 (Zof 3,12; Dán 2,27–47; Róm 6,12–23) Csodálatos ez a beszéd, amelyet Jézus a tanítványaihoz intéz, érdemes végigolvasni. Minden mai kérdésünkre, szorongató aggodalmaskodásunkra megfelel. Mély empátiával apróra végigveszi, ami miatt fáj az ember feje. Étel, ruha, egzisztenciális nyugtalanságaink. Ne féljetek, mondja, Atyátok tudja, mire van szükségetek. Ha az ő országát keresitek, tanítványok, akkor Isten megmutatja az utat, elétek adja a szükségeset, elsimítja a buktatókat, jóllakat. Isten országa már itt is a miénk, és egykor az örök életben is ő lesz az, aki otthonunkba visz.

Csütörtök

Így fogják nevezni: csodálatos Tanácsos, erős Isten, örökkévaló Atya, békesség Fejedelme! Ézs 9,5 (Fil 2,9; 1Móz 45,1–15; Róm 7,1–6) Ézsaiás a gyermekről, a fiúról prófétál, aki az egész világ békességét hozza el. Uralkodó, Tanácsos, Atya… Milyen nagyszerű nevek, csak térdre borulva, dicsőségét imádva ejtheti ki a bűnös, halandó ember! Egyáltalán megszólítható-e a világ fejedelme? Hogyan mehetünk elébe az erős Istennek? Úgy, hogy ő jön felénk! Megtette már az általunk legyőzhetetlen távolságot, és most is hívhatjuk őt. Ennyit kell mondanunk: Kérlek, jöjj be az életembe, Jézus!