Hozzászólás a cikkhez

Február elején már nagyon várjuk a tavaszt. Igaz, az időjárás még szeszélyesen változó – egyszer a kikeletet érezzük, aztán szedhetjük elő újra a korcsolyákat vagy a sítalpakat. Havat lapátolunk, néhány nap múlva pedig az előbújó hóvirágnak örvendezhetünk. Ha figyelünk a természetre, sok mindent tanulhatunk is tőle: a változékonyság mellett a változatosságot és az alkalmazkodást, az érzékenység mellett a szívósságot is. És megérthetjük az érte való felelősségünket is.

Az utak mellett vigasztalan látványt nyújtanak a szeméthalmok. Sok főútvonal mellett zsákszámra gyűlik a hulladék – úgy tűnik, vannak, akik rendszeresen és nagy mennyiségben helyezik el a szemetet ezeken a helyeken. A zsákokat megbontják az állatok, tartalmuk pedig szétterül az útpadkán, az árokpartokon és a földeken. A műanyag flakonok és zacskók ezreit hordja szét a szél, látványnak is borzalmas. És borzalmas kínok között pusztul el az az állat, amelyik megeszi a műanyag zacskót.

1. az önkéntesség európai éve. Nagyszerű lehetőség arra, hogy az önkéntes munkát a környezet- és a természetvédelem terén is kihasználjuk! Az elsődleges feladatok közé tartozhat a szeméthalmok megszüntetése, amelyben az önkormányzatok segítségét lehet és kell is kérni – vannak esetek, amikor hatóságilag kell fellépni a környezetkárosítás ellen. De ugyanilyen fontos annak a tudatosítása, hogy mindannyiunk felelőssége és érdeke a tiszta környezet.

Az oktatási reformok tervében szerepel, hogy a jövőben kötelező lenne a középiskolásoknak önkéntes munkát végezni. Ha ez megvalósul, talán a környezet- és természetvédelem terén is sokkal több fiatal végez majd önkéntes munkát, ezen keresztül pedig az élet- és környezetszemléletük is a fenntarthatóság irányában formálódik.

Néhány éve még veszélyben voltak a hóvirágok az erdőkben. Ott, ahol hatalmas, hófehér telepekben pompáztak, megjelentek a haszonlesők is, akik már-már ipari módszerekkel és mennyiségben szedték ki a földből a hagymákat. Kiszállították Hollandiába, ahonnan becsomagolva hozták vissza hozzánk, hogy szép haszonnal eladják. A szép, nagy példányokat igyekeztek megszerezni, így a kisebbek, satnyábbak maradtak meg a földben, az állomány genetikailag leromlott. Emiatt vált szükségessé a hóvirág védelme, amelyet 2005-ben törvénnyel biztosítottak: a hóvirág azóta természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj, veszélyeztetett, védett, eszmei értéke 10 000 forint.

Ha a kertünkben is gyönyörködni szeretnénk bennük, a kertészeti áruházakban ma már olyan hagymákat vásárolhatunk, amelyek elvileg termesztett állományból származnak, vagyis nem dúlták fel miattuk a természetes élőhelyüket. Az erdőben ne szakítsuk le a virágot, figyelmeztessük és tanítsuk meg erre gyermekeinket is, hiszen igazán ott szép, ahol kibújt a földből.

Világszerte egyre fontosabb feladat a biológiai sokféleség megőrzése, amelyben egyelőre sajnos vesztésre állunk. Éppen ezért örülhetünk egy-egy olyan hírnek, amely egy régen eltűnt állat- vagy növényfaj újra megjelenéséről tudósít. Nemrég nagy riadalmat keltett a Bükkben megjelent farkas. A természetvédők és a szakemberek örülnek, ha újra megjelennek a korábban kihalt állatok, mert ez azt jelenti, hogy az élőhelyeik újra megfelelőek a fajfenntartáshoz.

Míg a farkas csak ritkán bukkan föl erdeinkben, az aranysakál egyre inkább elterjedőben van. A népnyelvben nádi farkasnak, toportyánnak vagy toportyánféregnek is nevezett, a Kárpát-medencében őshonos állat 1942-ben tűnt el Magyarországról, ekkor lőtték ki az utolsó példányát. Körülbelül tizenöt éve települt vissza, azóta pedig folyamatosan növekszik az állománya. Nem védett, vadászható is ez a rókánál kicsit nagyobb termetű állat.

Jelenlétének az állattartók és a vadászok sem örülnek maradéktalanul, attól félnek ugyanis, hogy a haszonállatokat és a vadállományt is megtizedeli ez a ragadozó. Tény azonban, hogy az aranysakál élelmének több mint hetven százaléka a kisemlősök, a rágcsálók közül kerül ki (ez az arány a rókánál hatvan százalék), fő tápláléka a kártékony mezei pocok. Megérdemli tehát a figyelmet és a teljes körű védelmet a nádi farkas, ahogyan Arany János is nevezi a Toldiban.

Smidéliusz András

::Nyomtatható változat::