Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Ismered az érzést, amikor ha csak rágondolsz, megdobban a szíved, és boldogságodban legszívesebben az egész világot magadhoz ölelnéd? Szerelmes vagy… Talán életedben először csodálkozol rá egy másik nemhez tartozó ember egyediségére és egyszeriségére – talán már keserű tapasztalatokat is szereztél ezen e téren. De azt tudod-e, hogyan kezelheted a helyén ezt a különleges állapotot? Valentin-nap közeledtével Frivaldszkyné Jung Csilla pszichológussal néhány jellegzetes helyzetet elemeztünk.

– Az első intim lelki kapcsolat(ok) egy másik nemhez tartozó emberrel nagyon meghatározó(ak) az életünkben. Először tapasztaljuk meg, milyen az, ha van valakivel egy közös világunk, ami csak a kettőnké. Megismerjük a másik nem gondolkodásmódját, és megtanuljuk azt is, hogyan tudjuk kifejezni a szerelmünket, illetve hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy szeretve érezzük magunkat – fogalmaz elöljáróban Csilla.

– Szerelmi kapcsolataink alakításában különösen is nagy a felelősségünk: a saját érzelmeinkre és a másik érzelmeire is vigyáznunk kell – emlékeztet a szakember. – Ebbe beletartozik az is, hogy mindig csak annyit fejezzünk ki a testünkkel – olyan testi közelséget vállaljunk fel a másikkal –, amennyi már a lelkünkben van. A kézfogás az első jele lenne annak, hogy összetartozunk, és szeretjük egymást. De az első szerelem a szexualitásban még ne teljesedjen ki. Egy ennyire erős érzelmi töltöttségű élménynek akkor van meg az ideje, amikor már teljes mértékben, életre szólóan elköteleződünk a párunk mellett. Ha túl korán vagy nem a megfelelő személlyel éljük át ezt az élményt, akkor azzal egyrészt „elértéktelenítjük” a szexualitás szerepét, másrészt pedig ez később gátja lehet annak, hogy igazi lelki egységet tudjunk kialakítani valakivel.

„Már mindenkinek van barátja/barátnője. Én is akarok egyet magamnak!”

A szerelem spontán érzelem; akaratlagosan nem hozható létre! A másik embert soha nem használhatjuk tárgyként vagy eszközként ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben! Nekünk sem esne jól, ha valaki csak azért lenne velünk, hogy mások előtt mutogathasson vagy fájdalomcsillapítóként használhasson bennünket. Ráadásul nemcsak hogy nem fair a másikkal szemben, ha ilyen okok miatt vagyunk vele, de mindkettőnknek sérüléseket is okozhat, ha nem arról szól egy kapcsolat, amiről szólnia kellene. Olyan fiút/lányt keressünk, aki iránt tényleg őszinte érdeklődést mutatunk.

„Szerelmes vagyok, és minden percet vele akarok tölteni!”

Természetes, hogy erre vágyunk, hiszen két ember között attól mélyül a szerelem, hogy egyre jobban megismerik egymást. De legyünk türelmesek! Egy kapcsolat elején például a szerelem érzése nem akkor érlelődik bennünk, amikor együtt vagyunk a másikkal, hanem a két találkozás közötti időben, amikor újra és újra lejátsszuk magunkban a randevút, átéljük a közös pillanatokat, és „kielemezzük”, milyen is volt az együtt töltött idő.

Később sem egészséges, ha csak kettőnkre koncentrálunk, és elhanyagoljuk a szüleinket, testvéreinket, barátainkat. Nem kell feladnunk a gyökereinket. Az a normális, ha mi is részt veszünk a párunk életében, és ő is a miénkben.

Életünkben dinamikusan változnak azok a szakaszok, amikor befelé, illetve amikor kifelé élünk. Ahhoz, hogy működjön a párkapcsolatunk, mindkettőre szükségünk van. Olyan időszakokra is, amikor csak kettőnkre figyelünk, és olyan időszakokra is, amikor „kimegyünk a világba”, és más élményeket is szerzünk, amelyeket aztán meg tudunk osztani a társunkkal.

„De mi a helyzet, ha osztálytársak, csoporttársak vagyunk?”

Ez esetben különösen is törekedjünk arra, hogy lássuk egymást más élethelyzetekben is. Életünk különböző színterein – otthon, a barátaink társaságában vagy egy nyilvános helyen – személyiségünk más-más részeit tudjuk megmutatni, és a párunk egyszeriségére és egyediségére is még jobban rá tudunk csodálkozni.

„Legszívesebben az egész világnak kikiabálnám, hogy szerelmes vagyok!”

Nem tartom szerencsésnek, ha kiteregetjük a közös pillanatainkat a világhálón, különösen akkor, ha nincs egyetértés köztünk abban, hogy mit tudhatnak mások is, és mi az, ami csak ránk tartozik. Az azonban még jót is tehet a párkapcsolatunknak, ha egy kiválasztott embernek – például a legjobb barátnőnknek, akiben tökéletesen megbízunk – mesélünk róla. Azáltal ugyanis, hogy szavakba öntjük az érzéseinket és az élményeinket, rendszerezzük is magunkban őket, és tisztábban látjuk a helyzetünket. Természetesen ekkor is tiszteletben kell tartanunk a párunk intimitását, és az ő érzelmeit, titkait nem adhatjuk ki egy harmadik személynek!

„Úgy érzem, ő az igazi, akivel le akarom élni az életem.”

Mielőtt életre szóló elköteleződést vállalunk, néhány dolgot érdemes átgondolnunk. Alapvetően úgy megyünk-e bele a kapcsolatba, hogy nem akarjuk megváltoztatni a társunkat, és nincsenek vele szemben feltételeink? Valóban egyenrangú partnerként szeretjük-e a másikat, és nem szánalomból vagyunk-e vele, vagy azért, hogy megmentsük? Lelkileg egészséges emberek vagyunk-e mindketten, akik képesek a mély, őszinte emberi kapcsolatra, és akik tudnak kötődni a társukhoz? Ha mindhárom kérdésre igennel tudunk válaszolni, akkor jó esélyekkel indulunk neki a közös útnak.

„És ha mégis szakításra kerül sor?”

Óriási a felelősségünk ekkor is. Nagyon fontos, hogy az elválás méltóságban jöjjön létre, és egyikünk se inogjon meg abban a hitében, hogy ő értékes és szerethető ember. Ha nem békében válunk el a korábbi szerelmünktől, akkor ő nem tudja lezárni magában a kapcsolatot, és így továbblépni sem képes. Természetesen senki nem várja el tőlünk, hogy egy szakítást követően egyik napról a másikra késznek érezzük magunkat egy újabb kapcsolatra. Hagyjunk időt magunknak arra, hogy begyógyuljanak a sebeink.

Ha a szakítás után is sok időt vagyunk kénytelenek egymás társaságában tölteni, akkor azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy a másikat ugyan már nem szeretjük szerelemmel, de egyébként mint embert elfogadjuk. Ez mindenképpen erőfeszítést kíván, és át kell alakítani az érintkezéseinket.

Kamaszkorunkban, fiatal felnőtt korunkig – részben a másik nem tagjaival kialakított intim lelki kapcsolatainknak köszönhetően – nagyon sokat változik a személyiségünk. Egyre többet tudunk meg magunkról és a világról, kialakul az értékrendünk, egyre pontosabban tudjuk, kit keresünk. A szerelmi életünkben a szerencsétlenül alakult élmények is mind-mind érettebbé tesznek bennünket, és csak azért, mert félünk attól, hogy újabb fájdalmak érhetnek bennünket, még nem szabad feladnunk a nekünk rendelt társ keresését.

Vitális Judit

::Nyomtatható változat::