Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Nagy önálló kiállításaihoz szokott közönsége most csak egy szűk válogatást láthat Féner Tamás fotóiból a békásmegyeri evangélikus templomban. Nem először. A Kossuth-díjas fotóművész ezúttal olyan fekete-fehér fotókat állított ki, amelyek elsősorban benyomásokként hatnak a szemlélőre.

Növények, fák, befagyott tó, őszi táj részlete, kopott házikó, sötétbe burkolózó móló. Az ember sehol ezeken a képeken. Legalábbis nem a fizikai valóságban; de ott van a háttérben. Ott a tájon a keze nyomát hagyó alkotóban, netán rombolóban, és ott a művész személyében: Féner Tamáséban, aki 1957-es pályakezdése óta a fényképezés majd minden műfaját kipróbálta. A különböző műfajokat azonban mindig igyekezett elválasztani egymástól, így fotói ezen a kiállításon is „egyneműek”.

A kiállított képek egymásutániságából ezúttal összefüggő történet sem bontakozik ki. Egy-egy fénykép önmagáért beszél. „A jeges ágak csipkeszerű rajzolata, a valahonnan talán valahová vezető utak képe egyszerre személytelen és ugyanakkor szemérmesen személyes. Ez a megállapítás nem azt a szokásos közhelyet kívánja ismételni, miszerint a fényképezőgép objektívjét valaki valamire irányítja, a kép tehát személyes mondanivalót hordoz, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alkotó hogyan is árulja el személyes érintettségét” – mondta dr. Verebélyi Kincső néprajzkutató a kiállítás megnyitóján.

Az érintettség ebben az esetben a pusztulással, a romlással, az elmúlással párosul, de hol melankolikus, hol ironikus, máskor meg abszurd módon jelentkezik a fotókon. A képek egymásutánisága akár egyfajta „Memento mori!” (Emlékezz a halálra!) felkiáltásként is hathat.

A fotók cím nélküliek, mégis szöveggel párosulnak. A művész a Bibliát és az irodalmat hívta segítségül: hol egy bibliai idézet, hol egy versrészlet, hol mindkettő olvasható a képek alatt. Hogy a szövegre szükség volt-e, hogy erősítik-e a képek mondanivalóját, vagy sem, azt döntse el a látogató, aki a békásmegyeri evangélikus templomban április 23-ig tekinthet bele abba a képi és szövegi világba, amely a látvány mögött rejtőzik.

A templom puszta téglafala ismét remek háttérnek bizonyult a képekhez, s a szakrális hely talán éppen azt a fajta rombolás-, pusztulás-, elmúlásgondolatot értékelte át, amelyről fentebb szóltam.

Veres Emese-Gyöngyvér

::Nyomtatható változat::