|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2011
- 10
- Vitó Zoltán és a szavak
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Vitó Zoltán és a szavak
Vitó Zoltán (1940–2011) költő és édesapa, férj és barát, beszélgetőtárs és újpesti lokálpatrióta, katolikus hívő és ökumenikus gondolkodó hazatért Urához. Életének meghatározó útravalója volt Pető András nagy hírű intézetének lelkülete: „Semmilyen téren sincsen lehetetlen.” Költői pályafutásában Hegedűs Géza volt a mestere, tőle tanulta a mesterség fortélyait. Életének küzdelmeiben sok-sok barát állt mellette, segítve őt, hogy kerekes székhez kötött testében teljes életet élhessen.
Amikor Isten a világot teremtette, szólt: Legyen! És a szavára csillagok születtek, szirtek gyűrődtek, tengerek hullámzottak, füvek, fák növekedtek, állatok sokasodtak. Mert az isteni szó: ige, vagyis azonos a jelentésével, benne forma és tartalom egy. Teremtő erővel bír. Amit Isten kimond, van. Akit a nevén szólít, az az övé.
Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla: van ereje az emberi szónak is. Ezt kicsi gyermekeink, akik sírnak, ha csúfolják őket, pontosan tudják. Ezért is neveznek el mindent, ezért próbálják nevén nevezni, kimondani árnyalakjaikat, sárkányaikat, a szó mágiáját gyakorolva veszik birtokba a világot.
Ezt a mágiát űzi a költő is. Talán mert már eszmélése idején átélhette a csodát, a szó megtestesülését az orosz katonával való találkozáskor:
Néhány másodpercig csak nézett,
mint ki nem ért egészen valamit,
nézett, és talán gondolatai
messzi Ukrajna nedves partjaira,
vagy a gerinces Uralig röpültek,
ahol talán egy hasonló korú
éhező kisfiú
várta őt, a hazatérő apát, –
csönd volt, ő nézett, s én megismételtem
a szokatlan mondatnak két szavát:
– „Kérek klebát!”
Most már láthatólag megértett:
Benyúlt tarisznyájának mélyére,
s a következő pillanatban
megtörtént
a már semmiképpen nem felejthető
hétköznapi, de mégis szent csoda:
Láthattam a kimondott SZÓT
– előzményként egy nagyobb, szent csodának –
ekkor, itt láthattam a kimondott SZÓT
a kezében – KENYÉRRÉ válani!
(Szó és kenyér)
Ha a szó kenyérré válik, több lesz mint a fájdalmak kimondásának lehetősége, több mint palackposta. Táplálék lesz, amelynek nemcsak ereje van, de erőt is ad.
Aki nem hisz a szóban,
jobb, ha nem is szól, annak dolga nem az. De a költő
higgye: ha olykor alant suhanó is a szó, oly erő az,
mely, ha a költők ajkairól szakad egy-leheletként;
védőn, s útmutatón száll, – és a világon a béke
terjed majd, mint terjed a szív mélyén a reménység
szállva, ha oszlik a foszló bú elenyészve.
(Első ecloga)
A szó lehet fohász is, imádság, zsoltár, Istenhez fordulásunk, belekapaszkodásunk, könyörgésünk vagy hálánk eszköze:
Jó lenne, Uram, zerge-lábakon
bejárni hazám drága tájait,
eljutni aztán határain túlra,
ledobva a bénaság láncait, –
de létezik egy dolog a Világon,
amit még a gyógyulásnál is jobban,
az Egészségnél is jobban kívánok,
és ez nem más, Uram: a Szeretet!
(Az inaszakadt könyve)
„11. Már ismerem hatalmadat, hát kérem:
áldd meg az én leendő nemzetségem,
hogy legyen, aki Téged áld örökkön,
kinek szemében arcod tündököljön!
- Zengő árján az elszálló időnek
irgalmadért dicsérlek, Uram, Téged!
(Az inaszakadt fohásza)
A költő szava akkor is szakrális, ha nem Istent szólítja meg, hiszen teremtő erejével istenképűségünket mutatja fel, újat hoz létre, világot épít.
Mint az ima, benső békém hozója,
hasonlatos a versnek alkotója
Kezet érinthetek a Teremtővel,
s a tőle kapott teremtő erővel
a verset, amit papírra vetettem,
nem-létezőből létezővé tettem.”
(Az is imádság)
A szó elszáll? Ne higgyétek! Őrzi a papír, a betű, őrzi az agy, a szív, hullámveréseit továbbítja a világ. S ha a költő szavait évtizedek, évszázadok múlva szétfújja is a felejtés, biztosan nem száll el Isten szava. Isten szava, amellyel nevén szólítja Zoltánt, aki most már az övé örökre.
Kertész Eszter
::Nyomtatható változat::
|
