Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

„Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. (…) Elindul [a nap] az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi.” (Zsolt 19,2.7)

Türelmetlen vagyok. Úgy várom már, hogy végre tényleg, igazán beköszöntsön a tavasz. Az a tavasz, amelynek napsugarai már képesek felmelegíteni az ember arcát, és azt súgják a fülébe: hamarosan megszabadulhatsz mindattól, ami beborít és megkötöz, a lelki és a valóságos nedves-nehéz kabátoktól, szúrós-hosszú sálaktól. Mert a télutó testileg és lelkileg is megviseli az embert.

Legyen már vége ennek a télnek, ennek az átkozott időnek, ennek a rosszkedvnek, ennek a fűtési szezonnak, ennek a hidegnek! Főleg a hidegnek. Aggódó szülők vitatják meg napról napra, hogyan és miből fizetik ki a gázszámlát, ha továbbra is ennyit kell fűteni.

És közben a „lelki meleg” is nagyon fogy. A karácsonyi családi meghittség emléke már nem tart soká. Nemcsak a valóságos lakásokban, hanem a lelki szobákban is úgy kellene egy kis meleg végre!

E. H. Erikson írja valahol: „Minden ember a gyerekszobából indul.” Eszembe jutnak régi emlékeim. A gyerekszobánkban egy óriási sárga csempés cserépkályha adta a meleget. Ha igazán hideg volt, édesanyám odatartotta elé a paplant pár pillanatig, és azzal borított be minket. Nemcsak a jó meleg paplan volt az, ami melegséget hozott ezekbe a pillanatokba, hanem az anyai gondoskodás, a törődés is.

A katolikus egyházban 2011 a család éve, és ennek szívből örülök. Beleláttam ugyanis mostanában egy-két „lelki gyerekszobába”. Körbevezettek bennük olyan gyermekek, akik megbíztak bennem annyira, hogy megmutassák, milyen az idő náluk. És én nagyon fáztam. Dühös voltam és csalódott. Pontosan azt éreztem, mint „a mai fiatalok”. Azok, akiktől többet várnánk el, akik bárcsak olyanok lennének, mint mi voltunk annak idején, akik nem tudják, mit illik és mit nem – és akik nem tudják, mi a melegség. De vajon honnan tudnák? Tőlünk?

Kedves Istenünk! Te minden tavasszal újjáteremted a világot és vele együtt valahogy minket is. És ezt már alig bírjuk kivárni. Arra vágyunk, és azt kérjük: hozd be tüzedet hozzánk! Hozd be napsütéseddel, hozd be sugárzó szereteteddel! Melegítsd fel lelki gyerekszobáinkat – függetlenül attól, hogy ebben a szobában mi olvassuk a mesét, vagy nekünk olvassák. Ne hagyd, hogy csalódottak és dühösek legyünk, vagy hogy csalódásra és dühre adjunk okot. És kiváltképp ne hagyd, hogy féljünk a kihunyó melegtől.

Névjegy: Simon Attila Ami bennem van: evangélikus lelkész nagypapámtól a lelkészi szolgálat hitele, katolikus apámtól az ökumenikus szemlélet, a világ legjobb édesanyjától a szeretet. Keresztszüleimtől a gondoskodás, testvéreimtől az összetartás, feleségemtől a szerelem és a türelem, négy gyermekemtől a játék. A zenéből az igazi érzelmek, a természettudományokból – főként a biológiából – Isten végtelen csodálata, a kétkezi munkából a feladhatatlan őszinteség. A teológiából a bátorság, a pedagógiából a nyitottság, a mentálhigiénéből a tettrekészség. Ez (volt) a harmincadik megunt telem, ebből az ötödik az aszódi evangélikus gimnázium iskolalelkészeként.

::Nyomtatható változat::