Hozzászólás a cikkhez

„Akácot vagy vegyes keményfát kér?” – kérdezi a telefonban a tűzifaárus. Lelkiismeret-furdalással gondolom végig a dolgot, miközben lelki szemeim előtt megjelennek a tarra vágott erdők és az otthonukat vesztett vadállatok. Környezettudatosság ide vagy oda: kell a tüzelő, mert a konvektorok falják a gázt, a meleget viszont ontják – az utcára. Szerencse, hogy van egy cserépkályha, amellyel rá lehet segíteni a gázfűtésre, sajnos egyik megoldás sem túl környezetkímélő.

Ám míg a gázfűtés bekapcsolásához nem kell túl sok erő, egy laza kézmozdulat is elég hozzá, a fa adta melegért legalább meg kell dolgozni: a fát fel kell hasogatni – apróra, hogy meggyulladjon –, aztán be kell hordani a nagyobb darabokkal együtt, időközönként meg kell nézni, nem aludt-e ki a tűz, és ezt megakadályozandó folyamatosan pakolni kell az utánpótlást a kályhába, amely pedig hálásan duruzsol, a lángok fel-fellobbannak benne, és olyan jó a hátunkat melengetni mellette…

Tudomásul kell vennünk: az erdők arra is vannak, hogy alapanyagot nyújtsanak a fa-, a bútor-, a papíriparnak és tüzelőanyagot a fűtéshez, ám ez utóbbinál nem ártana a mértékletesség. Hiszen amikor Magyarországon is elkezdtek biomassza-erőműveket építeni a környezettudatosság jegyében, a legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy bizony ezen építmények feneketlen bendője erdőket fog elnyelni, a hatalmas szálfákat szállító kamionok pedig szennyezik a levegőt és pusztítják az utakat.

Ugye, nem egészen így gondoltuk, és nem ezt mondták akkor nekünk? Csak így sokkal egyszerűbb! Amióta feltalálták a motoros fűrészt, nem nagy ügy kivágni egy erdőt! De milyen sok idő, amíg megújul, amíg újra megnőnek a fák!

De az erdőket nem csak az ember pusztítja. Pusztítja például a globális felmelegedés is. Magyarországon minden fafajunk érintett ebből a szempontból, de leginkább a lucfenyők és a bükkök vannak veszélyben. Nemcsak az emelkedő átlaghőmérséklet károsítja az erdőállományt, a klímaváltozás negatív hatásai ennél jóval összetettebbek: a viharok egyre szeszélyesebbé és pusztítóvá válnak (emlékezhetünk arra, amikor Szlovákiában néhány óra alatt hatalmas erdőségeket döntött ki a szélvihar), az aszályos időszakok gyakoribbá és hosszabbá válnak, amivel a pusztító erdőtüzek is együtt járnak.

Ezen negatív hatások következtében az erdőt alkotó fafajok egyedei legyengülnek, nem lesznek képesek ellenállni a kórokozóknak. Ez a folyamat ma már sajnos egyértelműen megfigyelhető a hazai luc- és bükkerdőkben: az állományok legyengültek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy erdeink sokkal érzékenyebben reagálnak a változásokra, tehát kismértékű változás is súlyos ökológiai következményekkel jár. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a lucfenyő és a bükk a század második felére eltűnhet Magyarországról.

S az örök kérdés: tehetünk-e valamit, hogy mindez ne következzen be? A válasz korántsem egyszerű. Mára ugyanis egyértelművé vált, hogy a klímaváltozás olyan folyamat, amely csak világméretű összefogással és drasztikus lépésekkel befolyásolható, és a várt hatások eléréséhez még így is évtizedek kellenének. A szikár tények pedig azt mutatják: még az összefogás sem sikerül… Akkor tehát?

A National Geographic magazin februári számában arról olvashatunk, hogy a kutatók milyen megoldásokat javasolnak a problémára: Hódi Tóth József kertészmérnök például már több mint egy évtizede kísérletezik más térségekből származó, szárazságot, csapadékot és fagyot egyaránt jól viselő fajokkal a Vértes lábánál lévő arborétumában, ahol a legzordabb élőhelyeket is tudja modellezni. A kísérletei azt mutatják, hogy az Amerikában őshonos jukka vagy a libanoni cédrus jól viselné a klímaváltozást. A hazánkban élő idős példányok jó szaporítóanyagot adhatnának, ilyen például az az Alcsúton található, kétszázötven éves cédrus, amelyet még József nádor ültetett.

Azért az illatos lucfenyő és a bükk hiányozni fog! Kár értük!

Lejegyezte és a fát a tűzre tette: Sánta Anikó

::Nyomtatható változat::