A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Zala megyei kicsi falum 50 esztendővel ezelőtti konfirmandusai ma is fújják az akkor megtanult Arany ábécé 128 soros versbe szedett biblikus életbölcsességeit. Ennek rövid részletére gondoltam, amikor június 11-én délután a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület háromnapos lelkészevangélizációjára indultam Gyenesdiásra, a patinás hírű Kapernaumba. A versrészlet így szól: "Fogadást csak okosan tégy, De aztán szódnak ura légy, Esküvést ritkán végy szádba, Soha ne esküdj hiába." Az alkalom témája ugyanis így hangzott: "Szolgálatunk a lelkészi eskü tükrében".

Zászkaliczky Pál ny. lelkész végezte a megjelent lelkészek és lelkésznők – mindig 20 fő feletti – kis csapatának evangé-lizációs szolgálatát. Érkezésünk estéjén az első alkalom témájával szembesült az ige hirdetője és hallgatója egyaránt: „Teljes erőmmel és minden tehetségemmel…” (Zsolt 119,1–8) – azaz nem félgőzzel, a „kis pénz – kis foci” (kis szolgálat) jelszavával kell Isten ügyén munkálkodnunk. Ha az esperes vagy a püspök nem is veszi észre, Isten látja, hogy „takaréklángon ég” a szolgálat tüze, hogy mégis „lekozmál” az „újramelegített” igeszolgálat. Mindannyian hálásak lehetünk, hogy Urunk mindeddig megtűrt bennünket a szolgálatban. A befejező imádságban együtt dobbant a szívünk a szolgálatot végzővel: „Urunk! Te mindent odaadtál; mi nem válaszolhatunk kevéssel…”

Csütörtök reggel a „Tisztán és igazán hirdetem” (Ez 3,1–3.10–11) alapján Isten kockázatvállalásáról hallottunk. Isten kiszolgáltatta magát az emberi igehirdetés végességének és törékenységének. „Menj oda…, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én uram, az ÚR!…– akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.” Ezt azonban csak azután parancsolta Isten Ezékielnek, miután a próféta szó szerint „elfogyasztotta” az igét… Mert az igehirdető nem kisbíró, akinek tulajdonképpen semmi köze ahhoz, amit kidobol; hanem olyan, mint a parlamenter, aki személyesen is azonosul mondanivalójával. A szolgálatot záró imádság úgy kezdődött: „Bocsásd meg étvágytalanságunkat és hitetlenségünket! Hogy csak mások érdekében forgattuk az igét. Hogy ítéletet hirdettünk kegyelem helyett és »olcsó« kegyelmet, az ítélet helyett… Add, hogy továbbadott igéd áldássá legyen!”

Este folytatódott az evangélizáció: „A rám bízottakat híven pásztorolom…” (Ez 34,1–10) A nyáj a teremtés és a megváltás jogán Istené. Isten másodszor is nagy árat fizetett nyájáért Jézus Krisztusban a Golgotán. Mi vagyunk a nyájért, nem pedig a nyáj értünk. Ne vonjuk meg a nyájtól a jelenlétünket.

Az imádság könyörgéssé módosult: „Adj még időt, Urunk…!” Péntek délelőtt az úrvacsorai istentisztelet befejező evangélizációs igeszolgálatának témája „A pásztorok reménysége” címet viselte (Ez 34,11–16.23–24 alapján). A pásztorok Jó Pásztora személyre szabottan gondoskodik rólunk. Ő a rosszul pásztorolt juhok és a levitézlett pásztorok Pásztora, aki egyszerre tekint az egész nyájra és külön-külön minden egyes tagjára. A kézrátételt ne hagyjuk el szolgálatunkból! Pásztorolt pásztorok lehetünk – sőt vagyunk! Folytathatjuk és újra is kezdhetjük lelki(pásztori) szolgálatunkat. Induljunk a bűnbocsánat és a megújulás erejével, örömével!

Fokozatosan vált bensőségessé a kis csapat közössége. Már a résztvevők bemutatkozásánál is többen őszintén vallottak életük örömeiről, gondjairól, sokszor meghökkentő illusztrációkkal előállva.

Teológiai mélységek fölött jártunk „A test feltámadása, a lélek halhatatlansága” című előadás (Ittzés János püspök) és korreferátum (Kovács Imre lelkész) meghallgatásakor. A püspök előadásából kiviláglott: Krisztus váltságművét csökkenti a lélek halhatatlanságának tanítása. Érve: a bűn zsoldja a halál, mely a testet elpusztítja, és ezt a halált a lélek sem úszhatja meg. A szívből származnak a gonosz gondolatok. A mosdatlan kézzel evés nem tesz tisztátalanná… A bűn anyja a pszichém (a lelkem), a bűn végrehajtásának szerszáma a test. A kevésbé bűnös test elpusztul, a sokkal bűnösebb lélek pedig „megússza”? Ez lehetetlen. Ne „megúszni” akarjuk – a lélek halhatatlanságának tana segítségével – a bűn zsoldjának elszenvedését, hanem legyen Krisztus a bizodalmunk, mint a „túlélés” egyetlen lehetősége.

A korreferátum nyolc vázlatpontba rendszerezve hangzott el. Az ezt követő élénk beszélgetésben többek között elhangzott: „Nem azt hiszik a híveink, amit hirdetünk, hanem azt, amit imádkoznak.” Végül még egyszer a lényegre mutattak rá a kérdéssel: „Miért halunk meg?” Lehetséges válaszok: „Mert elkoptunk…” stb., holott az igazi válasz úgy szól: „a bűn zsoldja a halál”. A bűneimet pedig „a lelkem termeli”, amelyből (a bűn zsoldjaként) egyenesen következik a lélek halála. (Érdekes megfogalmazásként elhangzott: „A halálunk nem más, mint hogy átkerülünk Isten egyik kezéből a másik kezébe.”) A vitát inkább abbahagytuk, mintsem befejeztük…

„Műsoron kívül” Mesterházy Balázs és felesége, Mesterházy Andrea tartott érdekfeszítő vetített képes előadást Indiában végzett missziói szolgálatáról.

Csütörtök este 9-kor kezdődött a „Testvéri szó önmagunkról” című beszélgetés. Ittzés püspök bevezetőjéből kicsendült: „Jó volna visszanyerni a megújuló bizalom légkörét…” Örömökről és bántó jelenségekről egyaránt szó esett – őszinte és nyílt légkörben. A lelkészek és egyháztagok fegyelmezése – szükség esetén – igen nehézkes. Talán mégiscsak jó lenne az „Egyházkerületi Becsületszék” felállítása, már a puszta nyilvánosság is fegyelmező erővé válhatna…

Osztatlan örömöt okozott, amikor kézbe vehettük a nyomdából frissen kikerült könyvet, a „Keresztfa titka tündököl. Bibliai olvasókönyv evangélikus családok részére” című munkát. A két szerző: Magassy Katalin és fivére, a nemrég elhunyt lelkész, id. Magassy Sándor.

Ebédnél úgy búcsúztunk, hogy jövőre is ugyanitt, a tanév utolsó hetében lesz a következő lelkészevangélizációs alkalmunk... Már most örömmel gondolunk a lehetőségre.

Havasi Kálmán

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::