Liturgikus sarok

Színes templom

Hozzászólás a cikkhez

Belépek a templomba. Egy pillantást vetek az oltárra, és máris látom, hogy milyen ünnep van. De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az oltár- és a szószékterítő színei "elárulják".

De kezdjük az elején! Evangélikus egyházunk tanításában hangsúlyos, hogy a „hit hallásból van”. Ezt komolyan kell vennünk, így azt is, hogy az evangélium a fülünkön át jut el hozzánk. De mi van a szemünkkel?

A templomi képek, az oltárterítő, illetve az orgona stb. kapcsán alapvető tévedés azt hinni, hogy ezek csupán szépítő, „díszítő” elemek a templomban, az istentiszteleten. Mert igenis van „prédikáló” zene is, és van „prédikáló” kép, oltárterítő, színes ablak stb. Tehát az egyházművészet nem csupán gyönyörködtetni akar, hanem az evangélium üzenetét is közvetíteni szeretné. Egy kép vagy szimbólum a füllel hallott evangéliumot mélyíti el közvetve. Mondhatjuk, hogy így nem csak a fül, de a szem is kap építő táplálékot. Más reformátorokkal ellentétben Luther Márton nem száműzte a templomból sem a zenét, sem a képeket, sőt örömmel vette azok szolgálatát. Így jutunk vissza cikkünk témájához, a liturgikus színekhez.

A liturgikus színek sajátos módon hirdetik az egyházi esztendő üzenetét. Az egyházi esztendő évről évre megismétli az üdvtörténet fontosabb eseményeit, adventtől karácsonyon, húsvéton és pünkösdön át az örökélet vasárnapjáig. Az oltárterítő színei is hirdetik az egyes ünnepek és vasárnapok üzenetét.

Amikor most ismertetjük a liturgikus színeket és azok szimbolikus jelentőségét, nem lehetünk felszínesek. A liturgikus színek éppen arra akarnak rávezetni, hogy ne csak futólag pillantsunk rájuk, hanem mélyedjünk el a színek sokatmondó üzenetében.

A liturgia öt színt alkalmaz: a fehéret, pirosat, zöldet, lilát, feketét.

A fehér a világosság és ezért a Krisztus-ünnepek színe. Igei alapja Jn 8,12 verse, ahol Jézus ezt mondja: „Én vagyok a világ világossága”. Az emberek többsége a fehéret az öröm vagy a tisztaság színeként ismeri, de itt is meg kell látnunk a bibliai többletet. Az oltár- és szószékterítő a szentestétől vízkeresztig terjedő időszakban, nagycsütörtökön, az úrvacsora ünnepén, húsvéttól mennybemenetelig, illetve a húsvét utáni 6. vasárnapon, Szentháromság ünnepén „öltözik” ebbe a színbe.

A piros a tűz és – a mártírokra utalva – a vér színe. Az egyház és a mártírok ünnepein használatos tehát: pünkösdkor, a reformáció ünnepén és templomszenteléskor.

A zöld szín a sarjadó, növekvő vetést jelképezi. (Ennyiben a reménység színe is.) A hitben és a gyümölcstermő életben való növekedést támasztják alá a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok kijelölt igéi. A vízkereszt utáni vasárnapokon és a Szentháromság utáni összes vasárnapon a liturgikus szín zöld.

A lila a bűnbánatra utal, ennek megfelelően az adventi és a böjti vasárnapokon a szószék és az oltár lila színű.

A fekete a 18. század óta a gyász színe egyházunk liturgiájában, ezért nagypénteken és nagyszombaton használatos.

Jézus jeruzsálemi bevonulása kapcsán olvassuk, hogy a sokaság magasztalta Őt. Néhány farizeus kifogásolta az ünneplést, de Jézus így válaszolt: „Mondom néktek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40). Ennek alapján joggal mondhatjuk: nemcsak a kövek, de a színek is tudnak prédikálni, figyelmeztetni, biztatni…

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::