Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Tanévzáró a teológián

A rekkenő hőség ellenére szinte állóhely is alig akadt június 15-én a zuglói evangélikus templomban. Meghatottság és izgalom ült ki az arcokra, amikor hittudományi egyetemünk tanévzáró ünnepi istentiszteletén frissen végzett teológushallgatók és hittaná-rok vették át diplomájukat, valamint 70, 65, 60 és 50 esztendeje szolgálatba indult jubilánsokat köszöntöttek.

Jubiláns állt a szószéken is. Mint azt az igehirdetés bevezetőjéből megtudhattuk, dr. Cserháti Sándor, az egyetem újszövetségi tanszékét vezető professzor szintén egy fél évszázaddal ezelőtt, 1953-ban fejezte be teológiai tanulmányait. 2Kor 4,10–12 alapján tartott prédikációjában arról beszélt, hogy mindenkinek tudnia kell a „titkot” – nemcsak az idősebb lelkészgenerációnak, hanem a most indulóknak is: a Krisztus-követő élet a halál jegyében telik. Önmagunk „megöldöklése” Jézusért – ez élettel teli életünk alapja, a mások felé fordulás és szolgálat alapfeltétele.

Minőség és művészet az egyház gyógyulásáért

Az istentiszteletet követő tanévzáró ünnepi ülést dr. Reuss András rektorhelyettes, a rendszeres teológia professzora nyitotta meg, akitől a megjelent vendégek – egyebek mellett D. dr. Harmati Béla és Ittzés János püspökök, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, valamint dr. Rokay Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, dr. Németh Dávid, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja és dr. Kissné Pap Margit, az Oktatási Minisztérium főtanácsosa – köszöntése után dr. Szabó Lajos vette át a szót.

„Minőség és művészet az egyház gyógyulásáért napjaink európai valóságában” címmel tartott rektori beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a teológiai nevelés és oktatás bármily alapos és szakszerű is, hiábavaló, ha nem társul hozzá bölcs szív és látó szem. A hittudomány nem a mindennapi élettől eltávolodott, elvont és száraz diszciplína, hanem „ezzel szoros kapcsolatban feléledő, megelevenedő és megújuló gondolkodás és cselekvés”. Hibás az a lelkész- és gyülekezetkép, amely természetesnek tartja a fennmaradást és a biztonságot. A bölcs szív és a látó szem nem feledi, hogy a hitelességért folyamatosan küzdeni kell. „Nem csupán önmagunkban és önmagunkkal, hanem előtte és utána a környezettel is. Nincs más útja az egyház gyógyulásának, mint az, ha a saját alkalmatlanságát, tökéletlenségét képes szívével és szemével észrevenni, és elkezdi azt a küzdelmet, ami »minőségi« munkát, tanulást és fáradozást jelent” – hangsúlyozta Szabó Lajos.

A színek művészete

Egyre több teológus látja úgy, hogy a gyakorlati lelkészképzés a művészeti képzéshez áll közel. A rektor véleménye szerint a színek lelkesítő harmóniájára, „a színek művészetére” lenne szükség a teológiai képzésben és a lelkészi szolgálatban is. Annál is inkább, mert az emberek keresik az értékeket, de azt egyre kevésbé vélik megtalálni az egyházak nyújtotta hagyományos keretek között.

Prőhle Gergely berni magyar nagykövetnek a Magyar Nemzet múlt pénteki számában megjelent írására hivatkozva elmondta, hogy a két nagy történelmi felekezet más-más módon reagál az „elvallástalanodásra”. Míg a protestánsok a korszellemhez közelednek, és igyekeznek a korszerű civil kezdeményezések nyelvén beszélni, addig a katolikusok ragaszkodnak a hitérvekhez. Egyik stratégia sem hoz látványos eredményeket. Éppen ezért nem kicsinyes küzdelemre, hanem összefogásra van szükség, mert gyógyulni ma már csak így lehet.

Ebben az összefüggésben utalt a rektor a közelmúlt nagyszabású német egyházi eseményére, az I. ökumenikus egyházi napokra, ahol a nemrégiben kiadott pápai enciklika ellenére is érezni lehetett, hogy „az összetartozás fölötti öröm nagyobb volt, mint a közös áldozás hiánya miatti bánat”.

Dr. Szabó Lajos végezetül annak a reményének adott hangot, hogy a most végzett hallgatók – bölcs szívvel és látó szemmel – nemcsak képesek lesznek meghallani és meglátni a mai kérdéseket és problémákat, hanem hiteles és fantáziadús válaszokat is adnak majd azokra. Ez esetben a „színek művészete” mindig szóhoz juthat, ahányszor csak a bölcs szív és a látó szem ténylegesen vall Istenről, emberről, környezetről, és többé már nem önmagára tekintve, hanem krisztusi szabadságban él a lelkészi szolgálat „minőségi művészetében”.

Az emlékezés és az öröm könnyei

A rektori beszéd után a diplomák átadására került sor. A régi egyetemi képzési rend szerint teológus-lelkész szakon öten, végzett hatodévesként tizenketten, hittanár szakon pedig öten vehették át oklevelüket, majd az egyetem vezetője kezet szorított a nyíregyházi kihelyezett tagozat főiskolai szintű képzésében idén végzett hét hittanárral is.

„Nagyon találó, hogy a hajó képe az ökumené szimbóluma. Ha nem is mindig egy hajóban evezünk, de mindnyájan a kereszttől indulunk, és egy cél felé tartunk” – hangsúlyozta a végzősök után következő Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem most habilitált docense.

A tanévzáró ünnepi ülés talán legmegindítóbb pillanata a tisztes szolgálatban megőszült jubilánsok köszöntése volt. Arany oklevelet kaptak az ötven esztendeje, 1953-ban végzettek, szám szerint tizenhatan. Gyémánt oklevelet vehetett át négy, hatvan éve végzett lelkészünk. A 65 éve szolgálatba indulók vas-, a 70 éve végzettek pedig rubindiplomát kaptak. A jelenlévők minden bizonnyal még sokáig emlékezni fognak Böröcz Sándor lelkész és dr. Prőhle Károly ny. professzor őszinte szavaira és bizonyságtételére. Végül a rektor a nyugdíjba vonuló D. dr. Harmati Béla püspököt köszöntötte, aki szintén az ökumené, továbbá a nyitottság és előretekintés fontosságát emelte ki.

Gazdag Zsuzsanna

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem

::Nyomtatható változat::