Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Gajárszki Zsolt

Van, aki a vasárnapi ebéd készítése közben, találomra kapcsolja be a készüléket. És nem keres más adót, mert „valami” ott tartja a Kossuth rádió hullámhosszán. Olyanok is akadnak – méghozzá igen sokan –, akik már nagyon várják a 10 óra 4 perces kezdést, nyitott Bibliával, énekeskönyvvel – mert lakáshoz kötve, betegágyon fekve, otthon vagy a kórházban így jutnak hozzá az igéhez, az erőt, megnyugvást adó lelki táplálékhoz, a nélkülözött istentiszteleti közösséghez. A felmérések szerint mintegy másfél millió ember hallgatja vasárnap délelőttönként a különböző felekezetek istentisztelet-közvetítéseit. Gajárszki Zsolt hangmester, közvetítésvezető, az evangélikus adások állandó vezetője nemrég nívódíjat kapott „az istentiszteletek és szentmisék hazai és határon túli helyszínekről történő közvetítéseinek kiegyensúlyozott, magas színvonalú hangzásművészeti és műszaki megvalósításáért”. Ebből az apropóból készült alábbi interjúnk. A kitüntetéshez pedig ezúton is gratulálunk!

– A Magyar Rádió a rendszerváltás óta – közszolgálati szerepéből adódóan – minden héten közvetít istentiszteleteket. Ön a kezdetektől részt vesz ebben a hivatásnak sokkal inkább nevezhető munkában?

– Körülbelül tíz éve foglalkozom istentisztelet-közvetítéssel. A római katolikus szentmiséket kivéve – melyeket egy külön stáb lát el – minden felekezetből mi közvetítünk. Lengyel Annáéktól vettük át annak idején a munkát. Evangélikus részről most Gáncs Péter missziói lelkész az adás egyházi szerkesztője. Két technikus kollégámmal, Woik Károllyal és Mayer Viktorral dolgozom együtt, s hadd emeljem ki rögtön itt az elején, hogy ez a legteljesebb mértékben csapatmunka!

– Milyen előkészületekre van szükség – hiszen élő adásról van szó – ahhoz, hogy minden „flottul” menjen? Kérem, avasson be minket néhány kulisszatitokba!

– Két-három héttel a közvetítés előtt lemegyünk egy kis „terepszemlére” a helyszínre. Beszélek a lelkésszel, megnézem a templomot, felmérem a hangtechnika szempontjából fontos helyi adottságokat. Szerencsére olyan eset még nem fordult elő, hogy ne lett volna megoldható a közvetítés. A hang továbbítása telefonvonalon történik (van egy ún. „zenevivő berendezés”). A vonalat a posta biztosítja, de előfordul a műholdon keresztüli sugárzás is. Egy átlagos telefonvonal 4,7 kHz, amit a közvetítéshez használunk, azt 10-12 kHz-re erősíti fel a Matáv. Kollégáimmal a közvetítőkocsiban ülünk kint, a templom előtt, és csak az egyházi szerkesztő van bent a templomban. Vele tartjuk a kapcsolatot egy fülhallgató és egy mikrofon segítségével. Így be lehet avatkozni az adás menetébe – főleg az idő szabta korlátok miatt fontos ez. Általában már szombaton felszerelünk mindent, beállítjuk a mikrofonokat. Érdekesség lehet a hallgatónak, hogy a műholdas kapcsolat ára percenként 6 dollár, ami azt jelenti, hogy csak a közvetítővonal költsége mintegy 100-150 ezer forintjába kerül a Magyar Rádiónak.

– A templomi istentisztelet nem rádiós műfaj. Hogyan lesz mégis „jó rádióműsor” belőle? Tapasztalatai alapján milyen tanácsot adna a lelkészeknek? Mire figyeljenek oda különösen is, illetve milyen hibát követnek el?

– A legjellemzőbb – főleg az adás elején –, hogy érezhető a megszólalásukon a „vizsgadrukk”. Ez még akkor is kihallatszik, ha a lelkész palástolja az izgalmát. Emiatt nem is szoktuk adás előtt elmondani neki, hogy közel 1,5 millió ember hallgatja élőben, mert akkor még jobban megijedne... Talán fel se merne menni a szószékre... Szerte a Kárpát-medencében, a magyarlakta területeken a középhullámon, az Interneten, a rádió online-on, a Duna Televízió hangcsatornáján keresztül tényleg nagyon sok hallgatója van egy-egy istentiszteletnek. A Krónika című hírműsorok után az istentisztelet-közvetítés a Magyar Rádió leghallgatottabb műsora! Hogy milyen egy „jó” istentisztelet a rádiós véleménye szerint? Olyan, amelyiken minden úgy történik, mintha mi ott sem lennénk! Mindig ezt tanácsoljuk a lelkésznek: végezze úgy a szolgálatát, mintha máskor. Mivel nagyon fontos az időtartás (55 perc áll rendelkezésre, amit nem lehet túllépni), célszerű mindent előre leírni, egy pontos forgatókönyvet készíteni, amiben az igehirdetéstől, a kórusénekektől kezdve az elköszönésig minden percre le van bontva. Amit pedig tilos: rögtönözni. Ami egy élős adásban elhangzik, azon már nem lehet javítani! De minden egyéb technikai gondot megoldunk. Egy kábel- vagy mikrofoncsere adás közben nem jelenthet problémát. Fontos a jó előkészítés és a már említett csapatmunka, amelyben a lelkész is együttműködő partnerünk. Evangélikus istentiszteletek esetében a forgatókönyvet Gáncs Péter készíti, illetve egyezteti a lelkésszel, és gyakran ő bátorítja is a kollégát. A lelkiismeretes készülés az alapja az egésznek, továbbá hogy mindent szigorúan, teljes odafigyeléssel kell tenni, semmit sem lehet félvállról venni!

– A szám, a másfél milliós hallgatottság önmagáért beszél, de vajon arról van-e visszajelzés, hogy mégis kik hallgatják a közvetítéseket?

– Már régen nem tartoznak a „rétegműsorok” közé a vallási műsorok, az istentisztelet-közvetítések, illetve a hétköznap délutáni egyházi félórák – sokan hallgatják felekezeti hovatartozástól függetlenül a másik egyház adását is. Hálás feladat vallási műsort készíteni, és a hozzánk érkező telefonokból, levelekből is kitűnik, hogy milyen sokan szeretik és hallgatják rendszeresen. Többen elkérik például az elhangzott istentisztelet hangfelvételét. Úgy gondolom, aki vasárnap délelőtt a rádiót hallgatja, annak „valami köze van” a valláshoz. Esetleg gyermekkorából maradt valami emléke, valami kötődése – áldozott vagy konfirmált. Különösen fontos az ágyhoz kötöttek, a betegek vagy a mozgáskorlátozottak számára, akik ezen az egy eszközön, a rádión keresztül juthatnak hozzá az igehallgatáshoz, az istentiszteleti közösség átéléséhez.

– Hallgat-e a hangmester istentisztelet-közvetítést szabad vasárnapjain, amikor nem a közvetítőkocsiban ül...?

– Gyakorló római katolikus vagyok, így ha nem közvetítek vasárnap, akkor sem a rádión keresztül, hanem élőben „hallgatom” a szentmisét. De nem is tudnám kívülállóként, kritika nélkül, nem szakmai füllel hallgatni a kollégák munkáját. Ennyi év után ez, azt hiszem, természetes reakció.

– Melyik alkalomra emlékszik vissza legszívesebben, a hely vagy a feladat különlegessége miatt?

– Engedtessék meg, hogy ne evangélikus emléket idézzek fel. Svájcban, Genfben, a Magyarok Világtalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök beszélt egy református ünnepi istentiszteleten a Kálvin-szobornál. A feladat komoly kihívás volt: Genfben van a Nemzetközi Rádiószövetség székháza, ott „tettük fel” műholdra az adást, és itt, Magyarországon vették le. A határon túl mindig sokkal nehezebb a munka, mert egy idegen országban mások a körülmények, vagy például, ha hiányzik valamilyen eszköz, akkor nem lehet „hazaszaladni” érte... Mindig nagy figyelmet, odaszánást igényel a külföldről történő közvetítés. (Jelenleg református istentiszteleteket sugárzunk a határon túlról is. Szóba került, hogy evangélikus igehirdetéseket is közvetítsünk, ám ez egyelőre még várat magára: nem rádiós, hanem egyházi döntést igényel.)

– A közelmúltban vehette át a Magyar Rádió legrangosabb kitüntetését, a nívódíjat. Számított-e rá, vagy váratlanul érte? Hogyan tudta meg, hogy díjazott lett?

– Nem számítottam rá, de nagyon jól-esett, amikor megtudtam, hogy felterjesztettek. Több mint nyolc éve minden második vasárnapom „erről szól”. A kitüntetés önbizalmat, újult erőt ad a továbbiakhoz. És az erőre nagy szükség van. Nem fizikai, hanem lelki-szellemi teher egy-egy közvetítés. Ha minden jól sikerül, akkor is 2-3 óra alatt „akklimatizálódik” az ember, ha pedig valami nem ment jól, akkor több napba is telik a viszszaállás. Gondolkodunk, rágódunk rajta, hogyan kellett volna, mi is történt, mit kellett volna máshogy. A díjat ugyan én kaptam, de a csapat lett megtisztelve és elismerve általa, hiszen ha a szerkesztő és a hangmester nem értik meg egymást, akkor baj van. A miénk egy jó, vidám csapat, sokat ugratjuk egymást, kitűnő hangulatban telnek az utazások. Összegezve: mi a hallgatókért dolgozunk. Gazdag, tartalmas élményt szeretnénk nyújtani nekik. Szemléletet alakítani, abban a reményben, hogy talán több jó ember lesz ebben az országban, ha hallgatja az igét. Élőben nem szabad hibázni, „selejtet” gyártani. Itt minden másodperc fontos! Szolgálatként fogom fel azt, amivel foglalkozom, a kollégáimmal együtt. És ez a szép munka magában hordja a jutalmát...

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::