EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élõ víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 25 - Nekrózis

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Nekrózis

Vas oklevelesek: dr. Pusztai László, Böröcz Sándor és Giczi Kálmán
A nekrózis szó elhalást jelent, az emberi test élõ szöveteinek súlyos károsodását. Ezt a kifejezést alkalmazta az Evangélikus Hittudományi Egyetem – úgy vélem, nemcsak az én számomra felejthetetlen – évzáró ünnepi ülését megelõzõ istentiszteleten az igehirdetõ. Cserháti Sándor professzor Pál apostol drámai szavait értelmezte: "...életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek." (2Kor 4,11–12) Döbbenetes hasonlat. A mások életéért égõ emberek mintegy "nekrotizálódnak" a szolgálatban.

Kettõs minõségben szólt az igehirdetõ (képünkön): úgy, mint az egyetem tanára, és úgy is, mint az ötven éve végzett, most aranydiplomában részesülõ évfolyam egyik reprezentánsa.

Élõ egyháztörténelem tanúi voltunk az ünnepi ülésen. Az 1933-ban, ’38-ban, ’43-ban és ’53-ban diplomájukat elnyert lelkészeket köszönthettünk. Még sok tekintetben adósok vagyunk a két diktatúra egyházat érintõ eseményeinek hiteles feltárásával, de ez az alkalom a legfontosabbról üzent. Arról, hogy az Úristen a vészterhes korszakokban is gondoskodott az egyházi élet folyamatosságáról, és küldött munkásokat az aratásba.

Elfogult vagyok, hiszen az ötven éve végzett, bátran az ébredés évfolyamának nevezhetõ közösségben szinte kivétel nélkül egykori barátaimat, testvéreimet, konferenciázó társaimat köszönthettem. 1949-ben már ránehezedett a diktatúra árnyéka az országra, meglehetõsen kilátástalannak tûnt a lelkészi pálya, és mégis – minden idõk egyik legnagyobb évfolyamaként – harminckilencen kezdték meg tanulmányaikat Sopronban. Huszonhárman végeztek idõben, közülük most tizenhatan vették át az aranydiplomát. Teológiai tanárok, esperesek, nagy és kis gyülekezetek hûséges szolgálói fogadták meghatottan a szívbõl jövõ ünneplést.

Öt évvel ezelõtt arról írtam, milyen élményt jelentett számomra egymás mellett látni Prõhle Károlyt és Scholz Lászlót – akkor vas-, most rubintdiplomát kaptak –, egyházunk kimagasló értékeit, akiknek eltérõ sors jutott, de Isten iránti hálával, megbékélt szívvel egyengetik az új nemzedékek útját.

Egyházunk szellemi központja a hittudományi egyetem. Nem hangsúlyozható eléggé, milyen öröm és elismerésre méltó teljesítmény, hogy viszonylag rövid idõ alatt felzárkóztak a hazai felsõoktatáshoz, és egyenrangú résztvevõi a rendszernek. Színvonalas a Doktori és Habilitációs Bizottság tevékenysége is.

Természetesen az évzáró ünnepség elsõsorban mindig a diplomájukat megszerzõkrõl, a lelkészekrõl, teológusokról, hitoktatókról szól. Ez a legnagyobb öröm, hogy ma is, annyi kétely és ellengõz ellenére vannak tehetséges fiatalok, akik Isten ügyének szolgálatát tekintik élethivatásuknak. Szükség van rájuk elsõsorban a gyülekezetekben, de az örvendetesen fejlõdõ intézményrendszerben is.

Nem nehezteltek a fiatalok, hogy ezúttal elsõsorban mégis a jubilánsok jelenléte, ünneplése szabta meg a hangulatot. Hiszen a jelenlévõk többsége ismerte a személyiségeket, tájékozott volt Pósfay György és Gémes István külhonban végzett szolgálatáról éppúgy, mint Böröcz Sándor vagy Csepregi Béla életmûvérõl. Történelmi és teológiai pluralizmusról üzentek az életutak, sokféle különbözõségükben is sajátos egységet tükrözve. És ez volt talán a legfontosabb, ami kimondatlanul is magával ragadta a megjelenteket.

A szabadság természetessége, az igazság tisztelete és evidenciája – mindaz, amiben a korábbi évtizedekben súlyos hiányt szenvedtünk, megalkuvásokra, hamisságok elviselésére kényszerültünk. Ezért is voltak oly nehezek az elmúlt évek. Nehezen ment át a közgondolkodásba, hogy valódi a változás, valóban visszanyerte az egyház népe is a szabadságát, csak rajtunk múlik, hogyan alakul a sorsunk, már ami az emberi megközelítést és lehetõségeket illeti.

Bizonyára nagy hatással volt a fiatalokra, hogy azok a hetven, nyolcvan, kilencven év feletti lelkészek, akik a magyar történelem egyik legnehezebb idõszakában éltek és szolgáltak, milyen felszabadult örömmel, minden keserûség nélkül voltak együtt, adtak hálát Istenünknek.

Üzenetet hordozott az egyetemi évzáró az egész egyház számára is. Anélkül, hogy mindent rendben lévõnek nyilváníthatnánk, arról üzent az alkalom, hogy nincsen ok szomorúságra, gyanakvásra, keserûségre, hiszen nyitott, átlátható az egyház élete, ahol sokféle kegyességnek, aktivitásnak, tisztességes törekvésnek van helye. Nincs egy kötelezõ irányzat, mindent maga alá gyûrõ központi akarat. Egészséges sokszínûség, az élõ hagyományok ápolása, az új kihívásoknak való megfelelés jellemzõ.

Olykor nem restelltem a könnyeimet az ünnepségen, és jelképessé vált számomra, hogy Harmati Béla és Ittzés János püspökök között ülhettem. Harmati Bélát, aki eddigi gazdag pályafutása során professzora is volt a hittudományi egyetemnek, külön szeretettel is köszöntötték, hiszen – nyugállományba vonulása miatt – az elmúlt tanévben utoljára volt az intézményt felügyelõ püspök. A rendszerváltozás nehéz éveiben kormányozta az egyház hajóját. Ittzés János jelenléte pedig ismét a csodálatos kontinuitásról, Isten gondoskodó szeretetérõl üzent. Õ ugyanis mindig talál olyan szolgálókat, akik vállalják a nekrózist, hogy másoknak élete legyen.

Frenkl Róbert

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A liturgikus színek
Élõ víz
Világosságban
Egyházunk egy-két hete
Minõség és mûvészet - az élet szolgálatában
Ünnepi morzsák
Nekrózis
Keresztutak
Közös kihívások, egymással megosztott erõtartalékok
Civilek és önkormányzatok a településekért
Milyen kihívásokkal szembesül ma az egyház?
Sokfélék - mégis egyformák
Kápolnaszentelés a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben
Méltósággal meghalni - segítség a végsõ órákban
"Kossuth rádió, 10 óra 4 perc. Istentiszteletet közvetítünk..."
Evangélikusok
Kattintson ránk!
Mindenkit várunk!
Újabb lépés - az igényes egyházzene felé
Szeretetotthon a vizek városában
Pétfürdõi pünkösd
e-világ
Közelgõ viharfelhõk?
Ismét az eutanáziáról
Elszalasztott lehetõség?
Avril lázadása
Keresztény szemmel
Kinek mondjam el?
Nem vihetsz mindent
Elfelejtett régi kincsünk, a gyónás
A hét témája
"A szél ott fúj, ahol akar..."
A közelmúlt krónikája
Lelkészevangélizáció Gyenesdiáson
Kormányzás - kormányrúd nélkül?
Pünkösdhétfõi csendesnap Vargabokorban
Honnan - hová?
Az ének: gyógyír a léleknek
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
A vasárnap igéje
Isten határozott szava határozott választ kíván
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 25 Nekrózis

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster