A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Ülésezik az EBBE

Amikor az EBBE (Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület) az év első felének üléseit tervezte, még úgy számolt, hogy júniusi összejövetelére már ismert lesz a Déli Egyházkerület új püspökének személye. Ezért ütemezte az egyesület a félév végére az egyházkormányzás témáját. A választás eredménye azonban még nem ismeretes, így csak két püspök vehetett részt a június 12-i beszélgetésen.

Baranka György gerendás-csorvási lelkész áhítata nyitotta az alkalmat. Alapigéül az ApCsel 19,1–2 szolgált, amely pünkösd hetének aktualitásával tette fel a kérdést: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?”

Ifj. Fabiny Tibor az ülés moderátoraként kérdéseivel terelte az eszmecserét, elsősorban ezekre válaszolva fejtette ki véleményét Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, illetve D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke. Nehézkes lenne egy rövid cikkben lépten-nyomon hangsúlyozni a hozzászólók személyét. Ezért engedtessék meg, hogy csupán az elhangzott gondolatok szemelvényét nyújtsa át a krónikás.

Az első kérdéskör az egyházkormányzás teológiai alapjaira vonatkozott. Az egyházvezetéssel kapcsolatban világos igehelyek találhatók a Szentírásban. A teológiai vizsgálódás azért is fontos a püspöki szolgálatban, mert a püspök – ha eltérő súllyal is – teológiailag nyomot hagy a közösségben. A fő feladat a tiszta tanításra való figyelés.

A második kérdéskör a püspöki szolgálatban megjelenő egyházkormányzási, tanítói, pásztori feladatokra irányult. Mi a helyes arány ezekben? Százalékos arányt természetesen nem lehet megnevezni, hiszen nincsenek éles határok. Sajnos az adminisztrációs és protokolláris kötelezettségek nagyobb terhet jelentenek időben, energiában, mint kellene. A tanítói feladat hatalmas, és eléggé kudarcra ítélt, eredményességéhez ugyanis valamiféle tekintély kell. Általában, ha egy parázs dogmatikai vitában a püspök megszólal, véleménye csupán egy a többi között, de nem nagyobb tekintélyű…

A harmadik kérdéskör arra vonatkozott, hogy míg az előző rendszerben volt határozott teológiai irány a diakóniai teológiában, nem lendültünk-e túl a mostani sokszínűséggel? Nem maradt-e egyházunk adós ennek kiértékelésével? Nehezíti a problémát, hogy még élnek olyanok közöttünk, akiket a diakóniai teológia kritikája személyesen is érzékenyen érintett volna. Az igazság és a szeretet bölcs alkalmazására van szükség…

Vajta Vilmos könyvének fordítása elvégezhetné a kiértékelést, bár egy emigráns nézőpontja más, mint az itthoniaké… Emellett problémás, hogy Káldy Zoltán LVSZ-elnökké választása egészen más dimenzióba helyezi a kérdéskört: nemcsak az akkori LVSZ-tisztviselőknek volna kínos, hanem az egész világszövetség struktúrájának átgondolását is szükségessé tenné…

Ha a diakóniai teológia egy, a múltunkat meghatározó gólemként magasodna mögöttünk, nem volna annyira nyomasztó a kérdés. A diakóniai teológia bennünk van – és ez a legfájdalmasabb. Ahogyan a drámaírók mondják, hogy mindannyian Gogol köpönyegéből bújtak ki, úgy a ma szolgáló lelkészek mind Káldy Zoltán Luther-kabátjából „jöttek elő”… Amíg ezt nem ismerjük fel, nem fogunk tudni végére járni a problémának.

A negyedik kérdéskör a hazai egyházban jelen lévő teológiai irányzatokat érintette. Mint megfogalmazódott: különbséget kell tenni a teológiai és a kegyességi irányzatok között. (Az igehirdetésben a teológiai látásmódok, a gyülekezetben pedig a kegyességi irányzatok jelennek meg.) A mai magyarországi lelkészek többsége – D. Szebik Imre szerint – a bibliai igei látás alapján értelmezi saját küldetését. Kevesebben vannak, akik a hitvallásosságot hangsúlyozzák. A lelkészek jó része liberális, és van egy rész, amely meglehetősen „kaotikus”. Emellett jelen van a karizmatikus vonal is.

Az ötödik kérdéskör azzal foglalkozott, hogy a teológiai gondolkodásnak sokkal jobban át kellene járnia a hívő életet. Nem lett-e csupán az elité a teológia?! Nemcsak a gyülekezet tagjaira, hanem a lelkészekre is gyakran igaz, hogy sokszor nem a teológiai irányultság jellemző a gondolkodásukra. A teológiához ismeret is kell – e téren nagyon nagy hiányunk van.

Az utolsó kérdés felvetője elmondta, hogy a Fogság-levél óta a fogság szó állandóan kísérti: amikor kompromisszumokat köt, lelkiismerete tiltakozik, ilyenkor úgy érzi, hogy fogságban van. A Krisztus-fogságon kívül hivatalukból adódóan milyen fogságokat élnek át püspökeink? – Az egyik legfontosabb az eszköztelenség: a már említett püspöki tekintély hiánya is, valamint a püspöki jogkör hiánya is fogság, mivel a zsinat olyan törvényeket hozott, amelyek szinte minden hatalmat kivettek a püspök kezéből.

Aki jelen volt, tanúsíthatja, hogy tanulságos volt a beszélgetés. Nem először került elő, hanem lépten-nyomon találkozunk a problémával: valóban igen kevés lehetőséget adnak jelenlegi egyházi törvényeink a püspök számára. Vajon ha feladatuk az egyházkormányzás, akkor ennek eleget lehet-e így tenni? Nem úgy kell-e kormányozniuk, hogy közben kivették a kezükből a kormányrudat?

Szakács Tamás

Regionális hozzárendelés: Budapest–Kelenföldi Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::