EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 18 - Nemeskér

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Nemeskér

A nemeskéri artikuláris templom 1732-ben épült. A településen valaha éveken át szerveztek „artikuláris napokat”, de ez a rendezvénysorozat 1996-ban megszűnt. A gyülekezet mostani lelkésze, Magassy Zoltán több fórumon is hangoztatta, hogy szeretné új életre kelteni ezt a szép hagyományt. Így született meg az a gondolat, hogy a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben idén Nemeskér legyen a missziói nap helyszíne.

Utoljára a 18. század első felének ünnepnapjain vagy az artikuláris napokon lehetett annyira zsúfolt a templom, mint ez alkalommal. Mintegy négyszázan gyűltek össze az egyházkerület minden szegletéből, hogy Isten igéje köré telepedve igazi közösségre találjanak. Az alaphangot a répcelaki Vekker együttes tagjai adták meg: lelkészük, Verasztó János – aki egyben az egyházkerület missziói lelkésze is – vezetésével kísérték az énekeket. A hívek közben kivetítve olvashatták a szöveget. A hangulat a régi ébredési missziós alkalmakat idézte.

A nap igéje itt is Jézus szava volt, aki nemcsak Péterhez szólt egykor, hanem a Nemeskéren összegyűlt híveknek is üzen. A kísértő mindnyájunkat szeretne megrostálni annak reményében, hogy őt tekintjük életünk urának – erről Baranyay Csaba kőszegi lelkész evangélizációs igehirdetésében hallhattunk. Majd Ittzés János püspök előadása következett. Az egyházkerület vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus közbenjár értünk. Ehhez kapcsolódva szólt az imádság erejéről és hatalmáról, amelyre általában csak mintegy utolsó lehetőségként támaszkodunk életünk nehéz időszakaiban.

A tartalmas előadás után a Szemek családi énekegyüttes szolgálata következett: Szemerei Gábor verseit felesége és gyermekei szólaltatták meg prózai vagy énekes formában. Ezután a szomszédos Lövő község iskolájának tantermei adtak helyet a kiscsoportos beszélgetéseknek, majd bőséges ebédre sétálhattak át a résztvevők a közeli üzemcsarnok ebédlőjébe.

A délutáni program énekléssel és személyes bizonyságtételek meghallgatásával vált áldott, léleképítő alkalommá. A missziói nap végén Magassy Zoltán helyi lelkész a sátán által megrostált, de Jézus által mégis megmentett ember küldetéséről beszélt, akinek tanúskodnia kell a megtapasztalt evangéliumról. Végezetül az egyházkerület püspökének, Ittzés Jánosnak az útra bocsátó szavai is a nap folyamán hallott üzenetet helyezték a testvérek szívére.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
A kántor
Élő víz
Csukott szemmel
Szüntelenül imádkozni
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Gödöllő
Nemeskér
Orosháza
Gondolatok az egyházkerületi missziói napról
Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát
Nem délibáb…
Ünnepi könyörgés
A Déli Egyházkerület emblémája
Cantate Dabason
Cantate Győrött
Hittanverseny az egykori úttörőtáborban
Konferencia a Vizafogó utcában
Keresztutak
XVI. Benedek – az új pápa
Út a pápaságig
A jövőben is együtt
Beszélgetés Heidi Schülkével
e-világ
Virtuális kirakatépítés 2.
Keresztény szemmel
Összetett ünnep
Mint oldott kéve, széthull – s elfogy nemzetünk
Levél
A hét témája
Feltámadás és az új élet csodája
Sikeresen pályáztak
Missziói konzultáció – 2005
evél&levél
Miért ne lehetne Keleti Egyházkerület?
Szlovák püspök szolgálata a magyar televízióban
Csak térkép e táj?
A közelmúlt krónikája
Reményik Sándor összes verse a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
„Zúgva, bőgve törte át a gátot…”
MÖSZ-akció
Ahol a papok (is) táncolnak…
Lovagokat avattak
Az Ágostai hitvallásról
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Dies Academicus József Attiláról
Maszk, álarc, szerepek
A vasárnap igéje
Az imádság: kapcsolat
Egy „megindító” találkozás
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 18 Nemeskér

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster