Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon. Zsolt 66,8–9 (Zsid 13,15; Jn 16,23b–28/29–32/33; 1Tim 2,1–6a; Zsolt 1) Anyák napja van. A virágcsokor átadása után fogjuk meg az anyukánk kezét, öleljük őt szorosan magunkhoz, és mondjuk el neki, hogy mennyire szeretjük, és hogy tudjuk, mi mindent köszönhetünk neki! Amikor a mai igénk az életben tartó Istenről szól, életet adó édesanyánkat is neki, Istenünknek kell megköszönnünk. Mindaz a szeretet és gondoskodás, amellyel az édesanyák még felnőtté vált gyermekeik felé is fordulnak, indítsa hálára a szívünket minden élet Teremtője iránt. Rogate vasárnapján imádkozzunk minden édesanyáért, hogy Isten bőségesen áldja meg életüket, s jutalmazza meg a legfőbb jóval.

Hétfő

Vigadjatok és örüljetek, az Úrban, a ti Istenetekben. Jóel 2,23 (ApCsel 8,38–39; 1Kir 3,5–15; Péld 25,11–28) A „vigasság” milyen formáival találkozunk leggyakrabban korunkban? Miért van szüksége az embernek segédeszközökre és pótcselekvésekre – alkoholra, kábítószerre, féktelenségre vagy a szilveszteri petárdarobbantgatásra – ahhoz, hogy „önfeledten” boldog legyen? Így vigad és örül az ember, mert az élet amúgy elviselhetetlen? Mennyire másként, milyen „egyszerűen” hangzik a mai ige: örülj az Úrban. Mert igazán őbenne és őmiatta van okunk örülni. Az életünk, mindenünk az ő kezében van, és szabad józanul, emberien, felszabadultan örülnünk – Atyánk ezt szívesen veszi.

Kedd

Járuljatok Jézushoz, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”. 1Pt 2,4 (Zsolt 118,22–23; 2Móz 17,8–13; Péld 26,4–12) Ézsaiás megprófétálta: „A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul.” (28,16) Ezen az élő kövön sokan megütköznek ma is. Megvetik: tagadják, kigúnyolják. (A minap egy Jézust gyalázó képregény készítője felmentő ítéletet kapott az athéni bíróságon…) Isten áldott „építkezése” azonban nem hiúsul meg az emberi gonoszság, tagadás, gúny miatt: az élő Kő, Jézus megtartja és gyarapítja egyházát, melyben nekünk, a legkisebb „köveknek” is megvan a helyünk. Megleltük már?

Szerda

Jézus így válaszolt: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” Lk 8,21 (Zsolt 27,10; Lk 11,1–4; Péld 27,1–7) Emlékszem, gyermekkoromban sokszor gondoltam rá: milyen kár, hogy nincs testvérem. Mármint egy olyan „igazi, jó” testvér, aki szeret, és megvéd, ha bántanak; aki egy test és vér velem. Jézus fent idézett mondata minden várakozást felülmúl: az Isten Fia maga jelenti ki, hogy családtagjaivá fogad bennünket. Hogy lehetséges ez? Így, amint vagyunk? Igen, minket, bűnösöket, halálra méltókat, megkötözötteket szólít meg, és hív magához Jézus testvéri közösségbe. Igére és új életre vágyók, örvendezzünk, mert van testvérünk, védelmezőnk, óvó, szerető Urunk.

Csütörtök

Krisztus mondja: Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12,32 (2Sám 24,10; Lk 24,46–47; Lk 24,/44–49/50–53; 1Kir 8,22–24.26–28; Zsolt 47) A mennybemenetel titka aligha önthető szavakba… A bűneinkért a Golgota keresztjére „felemeltetett” Jézust (erre a kínkeserves, az emberi közösségből vertikálisan is kiszakító, kiközösítő halálra utal a mai evangéliumi vers – lásd még: Jn 12,33) Isten megdicsőítette, és ámuló tanítványai szeme láttára felvitte, felemelte. Jézus az Úr égen-földön, immár a testi szem számára láthatatlan, mennybemenetele után azonban akkori és mai tanítványai sem kerültek a „magukra hagyottak” pozíciójába. Éppen ellenkezőleg! Szentlelke által magához vonz. „Fényben országol, / Még sincs tőlünk távol.” (EÉ 227,3)

Péntek

Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek. Zsolt 12,7 (Kol 1,5–6; Jn 18,33–38; ApCsel 1,1–14) A tiszta ezüst kinyeréséhez hosszadalmas eljárásokra van szükség, míg a salak mind elválik a nemesfémtől. Isten ígérete a zsoltáros költői képével ragadható meg: színtiszta, nemes, nincs benne semmi hamisság. Vajon hitünk, kimondott szavunk állja-e a próbát? Magunktól nem tudjuk megtisztítani, sem igazzá tenni.

Szombat

Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. 3Móz 19,32a (1Tim 5,1–2; Ef 6,18–20/21–22/23–24; ApCsel 1,15–26) A világ azt harsogja: csak a fiatalság, a szépség, a tökéletesség a mindenek felett való érték. Sokaknak ez nagyon is tetszik. Hányszor látni a buszon, a metrón stb., hogy az idős emberek fáradtan, betegen, nagy csomagokkal állnak a járműveken, míg a fiatalok elfordított fejjel, közömbösen, kényelmesen ücsörögnek. Szégyen! De nemcsak az ülőhely átadásával tartozunk az időseknek, hanem átvitt értelemben is adósaik vagyunk: szeretettel, figyelemmel, megbecsüléssel, tisztelettel…

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::