Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Vedd a lámpát, magunkba szállunk –

Nincs ezen kívül más szállásunk.

Magunkba szállunk: ez most minden,

A külvilágban semmi sincsen.

Formabontó keresztút a lüktető város közepén. A budai Várhegy gyomrában, a szikla mélyében. Nagyheti út, amelyet végigjárhatsz. Végig kell járnod, ha kérdéseid vannak, ha a feltámadásünnep hajnalán tisztán és emelkedetten akarsz ébredni. Válasz-út a hegy belsejében, amely téged hívogat, mai zarándok! Mélybe kell szállni, s kitartással, hittel, becsületesen végigjárni az utat, nem nézni órát, nem nyúlni mobiltelefonért, csak hagyni, hogy hasson rád a tiszta csend, amely odalent fogad. S az, aki oly régóta már téged keres, neveden szólít…

Utazó, mit vigyél magaddal a hegy gyomrába? Semmit – és mindent. Csak amint vagy, önmagadat. Hagyj kívül minden kacatot, amelybe „odakint” kapaszkodni szeretsz. Engedd, hogy megnyíljon a lelked a Teremtő felé. Mire készülj? Élesítsd érzékeidet! A gyertyák fénye, a csend, a nedvességtől kicsit dohos barlangi levegő, a hűvös szikla tapintása, a talaj tompa zaja a lábaid alatt pillanatok alatt betölt. A meditációs ösvényen járva nincs helye andalító zenének, művi fény- és hanghatásnak – itt Isten akar szólni, és a lelked rezonálni fog szavára.

Belépsz a konzumtemplom termébe, s talán elmosolyodsz a találó karikatúrákon. Igen, ilyen a világ; az 50%-os kedvezménnyel, szuper áron beszerzett húsvéti nyuszi a szárnyas oltár dísze… De jó, a THM is alacsony, az áfa is csökken, az élet értelme a fogyasztás. Majd magadba szállsz, és rájössz: a te lelked lapjain is elhalványult a szentség, jóság, erkölcs, hit, szeretet, Isten; elborítja a fogyasztói társadalom szemete. Valami még látszik belőle, de meddig? S akkor imádkozol: „Kérlek, Uram, hadd lássam meg mélységeidet!” Felirat biztat: végy egy követ, vállalva önmagad árnyoldalait, s vidd, amíg majd – az út végén – leteheted.

Vagy harminc nyaktörő lépcsőn, meredeken haladsz lefelé. Stációkat jársz, a Gecsemáné-kertből „indulsz”; igék, imádságok, versek, képek vezetnek a félsötétben, hogy el ne tévedj. Ne félj, ennek meg kell lennie! Tükörbe pillantasz, egyikbe a másik után: magadra ismersz? Vonásaid a gyertyák fényében lágyabbak – de milyennek lát téged az, aki alkotott? Aki a lelked felszínét is látja?

Járhatatlan lépcsőhöz érkezel. Hányszor mentél volna már fölfelé: a pénz, a vágy, az evés-ivás, a szórakozás, a tévé, a birtoklás lépcsőfokai hamis kiutat mutatnak. Exit: kijárat – ígérik, hogy kijutsz a gyötrelemből, amelyben vagy, de megint csalódni fogsz. Lánc, megkötözöttség – csak ennyit „nyersz” általuk.

Érzed? réteg réteg után szakad,

Omlik be tétova léptünk alatt.

Ez még mind rögös, érzéki világ,

De mi megyünk, mind mélyebbre tovább.

Tovább, hív az ösvény! A barlang végénél megfordulsz, a gyertyák fénye a szenvedő Krisztusra esik. Fára szegezett adósleveledet is látod, s egy töviskoronát. A szikla gyomrában egy kürtőnél fönt fény dereng: megállsz egy percre, feltekintesz. A válaszút innen keskennyé válik. Átpréselődsz. Egyre kisebb vagy, bűnköved, hű társad hűvösen simul a tenyeredbe. Érzed a súlyát? A falon lévő, szenvedő Krisztus-alak pedig egyre nő, ahogy haladsz.

Megérkezel. Barlangi homályban, gyertyák ölelésében hatalmas kereszt a földön. Sok-sok kis bűnkövecskéből, nyomorúságkavicsból állt össze: olyanok, mint a tiéd. Lehajolsz, s végre leteszed ragaszkodó bűnterhedet. A Megfeszített érted halt meg a kereszten!

Tábla állja utadat: „Mit keresitek a holtak között az élőt?” Valami még vár rád: egy darabka gyolcs simogatja évtizedek bűnkövei által feltört tenyeredet. Felfelé indulsz a meredek lépcsősoron, a fény hívogat. Még hunyorogsz. „Menj békével, és folytasd az utad áldással!”

A fenti írás a Budavári Evangélikus Egyházközség épülete alatt húzódó, páratlan természeti adottságokkal rendelkező (egyébként az egész budai Várhegyet átszövő) labirintusrendszerben kialakított úgynevezett meditációs ösvényről készült. �Az evangélikus kegyességi gyakorlatban a keresztútjárás nem szokásos, vallásosságunkból kiveszett� � magyarázta Bence Imre esperes, a gyülekezet lelkésze.

Amikor Simon Attila hatodéves teológussal, az ötlet másik fő megvalósítójával, valamint az ifjúság tagjaival közösen megalkották ezt az ösvényt, a céljuk az volt, hogy mi, evangélikusok Jézus szenvedéstörténetét �végigmeditálva� saját életünkről, tanítványságunkról is gondolkodjunk el. Nem �kiállítást�, hanem belül végigjárandó utat készítettek. Nagyheti ajándék volt ez mindazok számára, akik a �mélyre szálltak�.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::