Kultúrkörök

Kényelmetlen szomszédok?

Hozzászólás a cikkhez

Az Ökumenikus Tanulmányi Központ az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek 20. számaként jelentette meg a közelmúltban Walter E. Pilgrimnek, az egyesült államokbeli Tacomában (Washington állam) működő Pacific Lutheran University (Csendes-óceáni Evangélikus Egyetem) professzorának könyvét.

A kötetet 1999-ben adták ki, ez a szerző legismertebb műve. Hasonló vállalkozásra már korábban is sor került ismert teológusok részéről (Oscar Culmann, 1956; Wolfgang Schrage, 1971 és Charles K. Barrett, 1972). Pilgrim azonban náluk is alaposabb elemzését igyekszik adni egyház és állam viszonyának, és a korábbi művek gyengeségeire is rámutat. (A könnyebb olvashatóság érdekében a szerkesztő, dr. Tóth Károly nyugalmazott református püspök, az ÖTK elnöke úgy látta jónak, hogy rövidebbre fogja a bőséges, alapos jegyzetanyagot.) Rajtuk kívül a különböző tanulmányok inkább csak egy-egy bibliai szakasszal foglalkoznak részletesen, elsősorban a témával kapcsolatban legismertebb kérdésekkel, a császárnak való adófizetéssel (Mt 22 stb.) és Róm 13-mal, az engedelmesség kötelezettségével.

Egyház és állam viszonya a gyakorlatban a teljes „odasimulástól” a teljes szembefordulásig terjedhet. Idehaza is (különösen is bizonyos körök választások előtt) gyakran előveszik az állam és egyház elválasztásának kérdését. Ez pluralista demokráciában, szekuláris kultúrában valóban mást jelent, mint a korábbi évszázadokban.

A bevezető szerint „mi mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy ezek a kérdések mennyi zavart okoztak a XX. században. Amikor az egyház totalitárius államokkal találta szembe magát, amelyek igyekeztek faji, ideológiai és más céljaik szolgálatába állítani az egyházakat. Az egyház kibékíthetetlen módon ütközött össze az ateista-szocialista rendszerekkel, hiszen céljuk az egyházak eltörlése volt. És az egyházaknak szembe kellett nézniük az erősen szekuláris hatalmakkal, amelyek azt akarták elérni, hogy megszűnjön az ő társadalmi befolyásuk, és helyébe saját meggyőződésük és elképzeléseik lépjenek. Persze túl sokszor az egyházak maguk sem tudták, mit mondjanak vagy tegyenek.” (Hadd jegyezzük meg a közelmúltra vonatkozóan, hogy a lapunk hasábjain az elmúlt hónapokban tárgyalt „diakóniai teológia” is az összeütközés kibékítésére tett felemás – vagyis nem követendő – kísérlet volt.)

A könyv ezután három fő részben mutatja be Újszövetség és államhatalom viszonyát. Először az engedelmesség páli és péteri etikáját tárgyalja, nem feledkezve meg a magyarázatok kritikájáról sem. A következő, legrészletesebb fejezet Jézus és az evangéliumok nyomán a kritikai távolságtartás etikájáról szól. Először Isten és csak utána a császár, különben is, az Isten országa nem politika. „Nem a császár az Úr. Az államok lehetnek vagy nem lehetnek Isten szolgái.”

A szerző a harmadik részben a Jelenések könyvével a totalitárius és bálványimádó állammal szembeni ellenállás etikáját veszi górcső alá. A befejező részben, amely az Egyház és állam az Újtestamentumtól napjainkig címet viseli, igyekszik összehangolni a háromféle újszövetségi megközelítést. Ez már csak azért is lehetséges és szükséges, mert mindegyikük elve az Istennek való engedelmesség; a konkrét példák – különösen is a 20. századból valók – ezt világítják meg.

Befejezésül hadd mondjunk ennyit: az egyház nem arra kapott megbízást, hogy az adott esetben kényelmetlen szomszédot az ige csűrés-csavarásával kényelmessé nyilvánítsa, de arra sem, hogy a kényelmes szomszéd jóvoltából maga is elkényelmesedjen. Az egyház nem felejtheti el, hogy zarándok (ezt jelenti a szerző neve is) ezen a földön. Az evangélikus Pilgrim professzor könyve ehhez nagyon hasznos olvasmány.

Dr. Szentpétery Péter

::Nyomtatható változat::