Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Fél évszázada, 1957 húsvétjára jelent meg az emigrációba kényszerült evangélikus magyarok lapja, az Útitárs. A cím telitalálat, az evangélium szíve közepét hirdető jó hír: a feltámadott Úr útitársként szegődik mellénk, mint egykor az emmausi tanítványok mellé. Bármely égtáj felé is tartunk, számíthatunk a hűséges vándor kérdéseire, tanácsaira, vezetésére. A jeles évforduló apropóján lapozzunk bele az első évfolyam, illetve az immár ötvenedik évfolyam legelső számába.

Alig fél évvel a forradalom vérbe fojtása után, 1957. március 3-tól 5-ig Bécsben találkoztak a külföldre szakadt magyar evangélikus lelkészek, és megalakult a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Munkaközössége, a KÉMELM. Ennek gyümölcseként jelent meg az Útitárs első száma (illusztrációnk a lap akkori fejléce), benne a KÉMELM nyilatkozata, amelyben ünnepélyesen elkötelező mondatokat olvashatunk:

„Az Egyház Ura iránti hálával kijelentjük, hogy

1. jövőbeli szolgálatunkat idegen földön is, továbbra is felajánljuk a mi Urunknak, hogy az evangélium vigasztalását sokat szenvedett népünkhöz ma is elvihessük…

2. egyházunk szolgálatát a menekültek között is az Ige tiszta hirdetésében és a szentségek Krisztus rendelése szerinti kiszolgáltatásában látjuk…

3. nem akarunk külön magyar menekült egyházat szervezni, hanem mindig készek vagyunk az adott körülmények között úgy szolgálni a hozzánk tartozókat, hogy azt mindenkor a helyi egyházi hatóságokkal összehangolva, Isten dicsőségére végezzük.”

Ezt az induló, szervezett szolgálatot támogatja az Útitárs, melynek első, történelmi számában a következő adatok jelennek meg az impresszumban: „Külföldön élő evangélikus magyarok lapja. Főszerkesztő: Terray László. Felelős szerkesztő: Gémes István. A szerkesztőbizottság tagja: Kótsch Lajos és Szépfalusi István.”

Az első oldal beköszöntő cikkének szerzője, dr. Vajta Vilmos arról ír, mi az útitársak jelentősége életünkben. Gyakran csalódunk útitársainkban – mondja–, mert némelyikükről kiderül, „hogy nem is volt igazi útitársad, mert őt csak önmaga érdekli, csak azért szólt hozzád, mert önmaga unalmát akarta elűzni, s nem azért, mert érdekelte volna sorsod, a célod, a jövőd álma”.

Ezzel szemben hirdeti meg a feltámadott Krisztust, aki nem csak az emmausi tanítványok mellé kész hűséges útitársként odaszegődni. „Ez az újság, amelyet most először veszel kezedbe, ilyen útitárshoz akar elvezetni. Vele akar megismertetni… Ő már eddig is veled járt, még ha nem is ismerted meg őt, még ha szemeiddel nem is voltál képes felismerni benne azt a barátot, aki megosztja veled az utad minden gondját.”

Az újságot kezdettől máig jellemzi a színes híranyag, a nagyvilágból származó éppúgy, mint az óhazából érkező. Már az első szám Krónika rovatában – egyéb izgalmas információk mellett – arról olvashatunk, hogy a forradalom nyomán február 17-e óta újra vannak evangélikus rádiós istentiszteletek; az elsőt Ordass, a másodikat Túróczy püspök tartotta. A lap hozzáteszi a ma is aktuális imafelhívást: „Imádkozzunk a magyarországi evangélikus egyházért, hogy jól használhassa ki azokat az alkalmakat, melyeket Istentől kapott az evangélium hirdetésére.”

Fél évszázaddal később csak hálás szívvel mondhatunk köszönetet az Útitárs öt évtizedes, világot átfogó, hűséges szolgálatáért. A lap kéthavonta hatezer-ötszáz példányban jut el ma is mintegy huszonöt országba, minden égtáj felé. A szerkesztés munkáját immár harmincöt (!) éve végzi fáradhatatlan lelkesedéssel Gémes István Stuttgartban szolgáló lelkész testvérünk és felesége, Kati. A színvonalas nyomdai munkát négy évtizede a Lahr városban működő St. Johannis Druckerei dolgozóinak köszönhetjük.

Gémes Pista bácsi, aki Csabacsűdön született, és utolsó hazai szolgálati helye a Deák téri gyülekezet volt, rendszeresen szolgál itthon is. Böjtben – többek között – Soltvadkerten, a budapesti szlovák gyülekezetben, Cinkotán és Pestlőrincen prédikált. Ezért joggal tekintjük őt a Déli Egyházkerület örökös, tiszteletbeli tagjának.

A rendszerváltás óta az evangéliumi lap hazai terjesztését Gémes István testvére vállalta föl. Az ő címén rendelhető meg a kiadvány, melyért csak adományokat fogadnak el: Mravik Mihályné, 5553 Kondoros, Aradi u. 1/a.

A modern kor igényeinek megfelelően az Útitárs már az interneten is olvasható a www.utitars.de címen.

Az 50. évfolyam első számában az alapító szerkesztő, Terray László nemcsak a lap múltjáról, hanem jövőjéről is vall: „…megváltozott a világ. Eltűnt a vasfüggöny, jött helyette az unió és a globalizáció. De a néhai vasfüggöny mindkét oldalán változáson ment át a gondolkodás, a mentalitás is… Az individualizmus és a nyomában leselkedő egoizmus bomlasztja a keresztény gyülekezetet is, a »szent összetartozást«, hogy Bergrav egykori norvég püspök kifejezését használjam. Éppen ezért lesz szükség az Útitársra az előttünk álló években is. Kell, hogy továbbra is legyen összekötő kapocs a külföldön élő magyar nyelvű evangéliumi keresztények között, hogy el ne némuljon a magyar nyelvű imádság, ének, igeolvasás és az annak nyomán épülő hitbeli közösség.”

Ha Isten is úgy akarja, ez év őszén, október 13–14-én – az ’56-os forradalom fél évszázados évfordulójának előjátékaként – Orosházán, az első magyar evangélikus világtalálkozó keretében zászlót bont a Magyar Evangélikus Konferencia, a Maek.

Szövetségesként, munkatársként számítunk a tapasztalt, idősebb testvér, az Útitárs – magyar evangéliumi lap – segítségére, együttműködésére. A négy égtájon élő magyar evangélikusság sokszínű családjáért folyó, immáron közös szolgálatunkra feltámadott Urunk, „az élő Útitárs” további áldását kérjük és reméljük.

::Nyomtatható változat::