EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Regénybe illő életutam sok megpróbáltatással, fájdalommal van kikövezve. Félárván nőttem fel, megjártam Szibériát, egy tragikus balesetben elveszítettem idősebbik leányomat és feleségemet. Idős koromra pedig ki tudja hányfajta betegség gyötri a testemet. Néha úgy érzem, hogy hosszú életem alatt annyi szenvedést kellett megélnem, mint »Krisztusnak a keresztfán«. Mindig panasz nélkül viseltem a fájdalmat, de tudni szeretném, hogy miért kellett nekem ennyi keresztet hordoznom, amikor félem az Istent, és parancsai szerint éltem?!”

Kedves Sándor bácsi! „Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerősítesz és meggyógyítasz. Bizony javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézs 38,16–17) Ezekkel a profetikus igékkel szeretném ismeretlenül is megáldani Önt, hogy Krisztus Urunk megmagyarázhatatlan békessége töltse el szívét! Hiszen amikor megrendítő sorait kezembe vettem, tudtam, hogy semmi másra nincs nagyobb szüksége, mint éppen Urunk békességére. Nem kétlem, hogy életének tragikus állomásainál panasz nélkül hordozta el a testi-lelki kínt, de mindeközben elveszítette a lelki békéjét.

Elveszett ifjúságát és szabadságát, elveszített édesanyját, hitvesét és leányát itt e földön nem kaphatja már vissza, de a lélek benső nyugalmát, örömét igen! Olyan sokan próbáljuk a Mindenható áldásait kikövetelni istenfélelmünk jutalmaként. Olyan sokszor vonjuk kétségbe Isten szeretetét azért, mert ki kell innunk a szenvedés poharát! Mennyivel értékesebbnek véljük a gondtalan életet, mint a bűnbocsánatot és az örök élet ajándékát. Ó, bárcsak elsegítené a mennyei Atya Sándor bácsit arra a gyógyító felismeréshez, hogy javára vált a nagy keserűség!

Mert hiszem, hogy azon a sok szenvedéssel kikövezett úton nem volt egyedül. Meggyőződésem, hogy bár szívét felsebezték a gyász, a magány, az éhezés és a betegség gyötrelmei, megérezte, hogy bánatában egy láthatatlan isteni öl ringatja, és könnyeit egy drága égi kéz törli le.

Sándor bácsi, kérem, tekintsen most lelki szemeivel Jézus Urunk passiójának arra az állomására, amikor a római katonák arra kényszerítik cirénei Simont, hogy Megváltónk keresztjét vigye (Mt 27,31–32). Jézus ekkorra már rettenetesen kifáradt. A testi-lelki kín és a megostoroztatás következtében fellépő nagy vérveszteség miatt meg-megroskadt a nehéz teher alatt. Segíthetett volna neki valamelyik katona is, de a helyzethez – a megalázott halálraítélt őrei gúnyolódása közepette cipeli a kivégzőeszközét – jobban illett, hogy az arra járók közül csípjenek el egy gyanútlan embert. Simon nem mert nemet mondani, felvette a keresztet.

Megkapó képét látjuk itt annak a kereszthordozásnak, amelyre az Úr felszólította az övéit. Csakhogy mára szokássá vált mindenféle bajt „keresztnek” nevezni. Persze nincs olyan szenvedés, amelyet ne lehetne Krisztus erejével elviselni, de a szó igazi értelmében a kereszthordozás nem egyenlő a külső körülmények, a ránk nehezedő terhek – bajok, fájdalmak – elviselésével. Hiszen ezeket az ember nem önszántából veszi fel, hanem úgy kapja! Krisztus keresztjének a hordozása azt jelenti, hogy a hitvalló az Úrért szenved. Ha valaki bátran színt vall keresztény életelveiről, és ezért elbocsátják a munkahelyéről, akkor ő viseli Krisztus keresztjét! Ha Krisztusért felvesszük a gondját az elesettnek és a szegénynek, ha feláldozzuk időnket, kényelmünket az Úrért, ha önmegtartóztatás árán is adakozunk, hogy hozzájáruljunk Isten országának terjesztéséhez, akkor keresztet hordozunk. Míg a gyász, a betegség és nélkülözés keserves kenyér, szörnyű járom csupán, addig Krisztus nevéért gyalázatot, bántalmat, szenvedést viselni olyan kereszt, amely gyönyörűséges, és könnyű igává lesz az Urat szeretőknek.

Kedves Sándor bácsi! Szívből együtt érzek Önnel, és arra gondolok, bárcsak enyhíthetném valamivel életének szörnyű terheit! Kérem, írja meg, hogy mivel segíthetnék! Ugyanakkor szeretettel és tisztelettel intem is, mint édesapámat, hogy ne tessék használni ezt a rosszízű szólást – „szenvedtem, mint Krisztus a keresztfán” – semmilyen formában, mert a mi emberi szenvedéseink, legyenek bármily súlyosak is, nem mérhetőek Krisztus Urunk szenvedéséhez! A rettenetes bántalmazás, a töviskorona húsba hasító fájdalma és az élő testbe vert szögek kínja mellett Urunk az egész világ bűneivel a vállán áldoztatott meg a keresztfa oltárán mint az Isten Báránya! Sem a poklokra való alászállásának rettenetét, sem az Atyától való elszakítottságának terhét nem érezhetjük át!

Szeretnék válaszolni arra a kérdésére, hogy miért kellett oly nehéz életútján végigmennie; erre is a Golgotán van a felelet. Kérem, álljon meg a kereszt alatt, és sírja el minden égő fájdalmát, fedje fel minden bűnét a Megfeszítettnek. És húsvét hajnalán a Feltámadott megmutatja Önnek, hogy nincs megkötözve a keze! Hogy győzött. Hogy számára nincs lehetetlen. Hogy levélíró testvérem életének mennyi értékes és boldog pillanata volt, és hogy ezek közül is azok voltak a legboldogabbak, amikor Ura keresztjét hordozhatta!

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::