Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kilencvenhatodik életévét töltötte be július 26-án özvegy Apkó Istvánné Kukucska Mária, a vanyarci evangélikus gyülekezet hűséges tagja. Többnyire ő érkezik elsőként vasárnap reggel a templomba. Mindmáig aktív, bizonyságtevő tagja a gyülekezetnek, gyakran szolgál az istentiszteleteken versmondással. Így volt ez idén január 14-én is, amikor a Duna Televízió közvetített istentiszteletet Vanyarcról. Akkor nem hangzott el – sokan hiányolták is –, hogy Mari néni a mögötte hagyott több mint kilenc évtized ellenére mint a falu egyik legidősebb lakója örvendhet ilyen remek lelki, szellemi frissességnek.

S hogy miként „tartja karban” a szellemét? Az egyik titok az, hogy minden este verset tanul, nem elégszik meg a már memorizált költeményekkel. Ennek köszönhető, hogy bármikor képes a templomban mindenféle segédeszköz nélkül bármilyen hosszú verset elmondani magyarul, de akár szlovákul is. Ugyanakkor Mari néni a falu és a gyülekezet történetének kiváló ismerője is; vitás kérdésekben perdöntő a szava.

Születésnapja alkalmából tettem fel neki néhány kérdést.

– Apkó néni, hosszú élete alatt sokszor megtapasztalhatta Isten kegyelmét. Említene erre egy példát?

– Egyszer, tízévesen beestem a kútba a harmadik szomszédban. De az Isten irgalma olyan nagy, hogy én azt föl nem foghatom…

– Amikor gyerek volt, bizonyára másként zajlott az élet…

– Akkor minden más volt, nem a tévé előtt ültünk. Édesapám katona volt az első világháborúban. Az idős nagyapa minden reggel megkérdezte tőlünk: „Gyerekek, imádkoztatok?” Esténként, vacsora, kéz- és lábmosás után pedig „kiadta parancsba”, hogy imádkozni. Szombat este mindig kisöpörtük az utat, ahol laktunk, hogy másnapra szép tiszta legyen. Vasárnap reggel a nagyapa kelt fel a legkorábban. Az állatok itatása és reggeli után készülődtünk a templomba. A vanyarci templom mindig tele volt, a lányok kétoldalt álltak egészen az oltárig. Addig, amíg meg nem érkezett a lelkész, a gyülekezet énekelt. Mert aki énekel, kétszeresen imádkozik.

– Melyik a kedves éneke?

– A magyar Tranosciusból ez az ének: „Én Istenem, keresztemben, haragodban ne sújts engem, / Bár nem vagyok hibátlan, nagyon is rászolgáltam, / Nem tagadom soha én sem, van okod a büntetésre, / Arra kérlek, Istenem, atyailag bánj velem.” Egy másik kedves énekem: „Fuss előre a cél felé Pál apostollal, / a kikötőnél vár Jézus a koronával, / Ott törli le homlokodról a verejtéket, / és beviszen a dicsőség honába téged. // Pál apostol sok veszélyben forgott a hitért, / üldözést és vereséget tűrt ő Jézusért, / Megkövezték, börtönözték, bilincsbe verték, / megkötözve hajóra mint rabot vetették. // Róma felé közelednek már a hajóval, / a hajósok nem törődnek Pál apostollal, / Vihar támad, hajó süllyed, megmenthetetlen, / de Istennél a megmentés nem lehetetlen. // Megmondotta az Úr Jézus egykoron neki, / hogy majd az ő nevéért fog sokat szenvedni, / Hajótörést, megveretést békén tűrte el, / az igazság koronáját mennyben nyerte el.”

– Melyik a legkedvesebb igéje?

– Kürtön voltunk, és volt ott egy tanító, Klementisz György. Egy dobozból vehetett mindenki aranymondásokat. Én is vettem egyet, ez az ige volt a lapon: „Név szerint ismerlek téged, mert kegyelmet találtál szemeim előtt.” (2Móz 33,17) Ez nagyon kedves nekem. De… minden ige nagyon kedves, mert mind nekünk szól!

– Milyen terve van Apkó néninek, mit szeretne még elérni ebben az életben?

– A világon már semmi sem kecsegtet. Nekem egy tervem, egy kívánságom van: hogy a jó Isten kegyelmébe fogadjon engem.

– Mit üzen a mai kor emberének, az Evangélikus Élet olvasóinak?

– „Jusson eszetekbe a Lót felesége, / szól az Üdvözítő, mert a világ vége, / Mint egykor Sodoma fölött a tűzeső, / nem sejtve megállott, de biztosan eljő, / Ha a hívást hallod, óh lélek, útra kelj, / Sodoma földjén egy percig se vesztegelj, / A kegyelem szavát ne hallgasd hiába, / lépj be, míg nem késő, Isten országába.” Én ezt üzenem, mert most van még a kegyelmi idő. Vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, melyik órában jő el az Úr. Ezt üzenem minden idősnek és fiatalnak – mert én is voltam ám fiatal.

Mint mondhat minderre az interjú készítője? Isten áldja és tartsa meg közöttünk Apkó nénit ezután is. Vele együtt örülünk, hogy megtapasztalhatja az idős Dávid kérésének beteljesedését: „Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el!” (Zsolt 71,9)

Szabó András

::Nyomtatható változat::