e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Rupert Mur­doch auszt­rál mé­dia­mág­nás sze­rint a nyom­ta­tott saj­tó azért őr­zi még min­dig haj­szál­nyi elő­nyét az in­ter­net­tel szem­ben, mert az ol­va­sók meg­bíz­ha­tóbb­nak tart­ják – és a jö­vő­ben is ez fog­ja az új­sá­go­kat naggyá ten­ni. Ez­zel a gon­do­la­tá­val a mé­dia­cé­zár az „igaz, mert azt ír­ja az új­ság” ol­va­sói hoz­zá­ál­lás­ra utal. Ezt az ér­ve­lést még ma­nap­ság is gyak­ran hall­hat­juk, fő­leg az idő­sebb kor­osz­tály­tól.

Ami az in­ter­ne­ten van, azt egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra át le­het ír­ni, a kö­zös­sé­gi in­ter­net­tel pe­dig gya­kor­la­ti­lag a fel­hasz­ná­lók, az­az az ol­va­sók ke­zé­be ad­juk az új­ság szer­kesz­té­sét. Ha mind­ezt úgy kép­zel­jük el, mint­ha a pa­pír­új­sá­gok szer­kesz­té­sé­ben az ut­cá­ról be­hí­vott em­be­rek ven­né­nek részt, ak­kor va­ló­ban úgy tűn­het: az in­ter­ne­tes mé­dia meg­bíz­ha­tat­lan, a kö­zös­sé­gi pe­dig nem is le­het más, mint szó­be­szé­den és fél­igaz­sá­go­kon ala­pu­ló plety­ka­lap­hal­maz.

De néz­zük csak meg, mit is gon­dol­nak a kér­dés­ről ma­guk az új­ság­írók! Egy, az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban új­ság­írók­nak tar­tott kon­fe­ren­ci­án is­mer­te­tett ku­ta­tá­si ered­mény­ből ki­de­rül: nem­csak a 18–29 éves zsur­na­lisz­ták 100 szá­za­lé­ka gon­dol­ja, hogy az in­ter­net és a kö­zös­sé­gi szol­gál­ta­tá­sok jót tesz­nek az új­ság­írás­nak és a mé­di­á­nak, de még az 50–64 éves kor­osz­tály je­len­tős ré­sze (40 szá­za­lé­ka) is ha­son­ló­an gon­dol­ko­zik.

Te­hát ma­guk a cikk­írók és szer­kesz­tők is az új­ság­írást erő­sí­tő esz­köz­nek, er­go hi­te­le­sen, kor­rek­tül fel­hasz­nál­ha­tó­nak lát­ják az in­ter­ne­tes, azon be­lül is a kö­zös­sé­gi mé­di­át, konk­ré­tan a blo­go­kat is, me­lye­ket az összes vá­lasz­adó 68 szá­za­lé­ka hasz­nál fel mun­ká­ja so­rán. A Wi­ki­pé­di­á­ból (be­val­lot­tan) az új­ság­írók 71 szá­za­lé­ka me­rít. Így an­nak is, ami­vel az ol­va­só pa­pí­ron ta­lál­ko­zik, je­len­tős ré­sze ép­pen olyan for­rás­ból szár­ma­zik, ame­lyet ő nem fel­tét­le­nül tart meg­bíz­ha­tó­nak, ám ame­lyet a szak­mai sze­mek hi­te­les­nek te­kin­tet­tek.

Mer­re visz majd 2009?

Az már köz­hely, hogy a ko­ráb­bi struk­tú­rá­kat át­ala­kí­tot­ta a web 2.0: meg­je­le­né­sé­vel egy­re na­gyobb ha­ta­lom ke­rült a fel­hasz­ná­lók, a kö­zös­ség ke­zé­be, egy­re ke­vés­bé tart­hat­ja egy szűk cso­port ké­zi ve­zér­lés alatt a va­ló­sá­got le­ké­pez­ni igyek­vő, ám rend­sze­rint tor­zí­tó mé­di­át.

Én az „1 + 2 = 3” mo­dell meg­va­ló­su­lá­sát tar­tom éssze­rű­nek és va­ló­szí­nű­nek is. Ez­en azt ér­tem, hogy míg ko­ráb­ban a „fe­lül­ről” szer­kesz­tett tar­tal­mon volt a hang­súly (1), most pe­dig a kö­zös­sé­gi, web 2.0-s tar­ta­lom-elő­ál­lí­tás ter­jed (2), a két mo­dell­nek szük­ség­sze­rű­en öt­vö­ződ­nie kell ah­hoz, hogy át­lát­ha­tó mennyi­sé­gű, rend­sze­rű és meg­bíz­ha­tó in­for­má­ci­ó­hoz jus­sunk.

A blog­szer­zők és a tar­ta­lom-elő­ál­lí­tás­ban részt ve­vő egyéb fel­hasz­ná­lók csak ak­kor kap­nak az új­ság­író­ké­hoz ha­son­ló „sú­gá­so­kat”, in­for­má­ci­ó­kat, ha ma­guk is olyan szin­tű kap­cso­lat­rend­szert tud­nak ki­épí­te­ni, mint az új­ság­írók egy ré­sze. Te­hát ugyan­úgy ki­ala­kul egy elit, csak pro­fesszi­o­ná­lis vagy ok­nyo­mo­zó blog­írók­nak fog­ják hív­ni őket, nem pe­dig ugyan­ilyen új­ság­írók­nak.

Meg­fog­hat­juk a má­sik ol­dal­ról is: a je­len­le­gi to­p­új­ság­írók kö­zül az ma­rad majd élet­ben, aki kész­ség­szint­re fej­lesz­ti in­ter­ne­tes is­me­re­te­it.

Ez­zel együtt a kö­zös­ség mé­dia­kont­rol­lá­ló sze­re­pe to­vább­ra is erő­sö­dik: már nem csak a szer­kesz­tők ál­tal vagy ki­do­bott, vagy be­szer­kesz­tett ol­va­sói le­vél­ben fe­jez­he­tik ki (el­len)vé­le­mé­nyü­ket, ha­nem va­lós idő­ben, azon­nal hoz­zá­szól­hat­nak egy-egy té­má­hoz. De ez passzív sze­rep, kár len­ne össze­ke­ver­ni az ak­tív új­ság­írói mé­dia­mun­ká­val.

Az (evan­gé­li­kus) egy­ház

mé­dia­le­he­tő­sé­gei

Az egy­há­zi mé­di­á­ba még alig-alig szi­vár­gott be a szak­má­ban né­ha már túl­ha­la­dott­nak is ítélt web 2.0, ám ilyen té­ren a ma­gyar lu­the­rá­nu­sok elöl jár­nak: az evan­gé­li­kus kö­zös­ség­hez köt­he­tő my­Lu­ther az or­szág­ban egye­dül­ál­ló bel­ső, ám kül­ső­sök szá­má­ra is tel­je­sen nyi­tott kö­zös­sé­gi tér.

Míg a leg­több ma­gyar­or­szá­gi egy­ház­nál a kö­zös­sé­gi web­he­lyek ki­ala­kí­tá­sa a fel­adat, ad­dig az evan­gé­li­kus egy­ház elő­rébb jár: már lé­te­zik olyan kö­zös­sé­gi tar­ta­lom­hal­ma­za, mellyel sem­mi más dol­ga nin­csen, mint össze­kap­csol­ni a hi­va­ta­los egy­há­zi kom­mu­ni­ká­ci­ó­val. Ez utób­bi ugyan­is hi­á­ba kép­vi­se­li hű­en és meg­bíz­ha­tó­an az egy­ház vé­le­mé­nyét, fel­épí­té­se túl­zot­tan hi­e­rar­chi­kus, hang­ne­me ki­fe­je­zet­ten ko­moly. A kö­zös­sé­gi tér­ben elő­ál­lí­tott tar­tal­ma­kat (blog­be­jegy­zé­se­ket, hoz­zá­szó­lá­so­kat) pe­dig – hi­á­ba fris­sek, sza­ba­dab­bak, és hi­á­ba szól­nak mo­der­nebb nyel­ve­zet­tel – nem so­kan ve­szik ko­mo­lyan az egy­há­zi mé­dia és kom­mu­ni­ká­ció szem­pont­já­ból.

A köl­csö­nös be­csa­tor­ná­zás ko­moly­sá­got és üde­sé­get egy­aránt je­lent­het­ne, nem mel­lé­ke­sen pe­dig von­zó­vá te­het­né a kö­zös­sé­gi éle­tük egy­re na­gyobb há­nya­dát az in­ter­ne­ten élő, út­ke­re­ső fi­a­ta­lok szá­má­ra az egy­há­zi élet­ben va­ló ak­tív rész­vé­telt. Az pe­dig már csak ma­gán a kö­zös­sé­gen mú­lik, hogy mennyi­re ké­pes mind­ezt át­ül­tet­ni az in­ter­ne­ten kí­vü­li élet­be, egy­ben át­ül­tet­ve a kö­zös­ség tag­ja­it is a mo­ni­to­rok elől a temp­lom­pa­dok­ba.

Ba­logh Csa­ba

::Nyomtatható változat::