Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ki­lenc­ven­hat éves ko­rá­ban tavaly no­vem­ber 24-én ha­za­tért Urá­hoz Su­lyok Im­re (1912–2008). Hogy ki volt ő az egy­há­zi és a ma­gyar ze­ne­kul­tú­ra szá­má­ra, ne­héz meg­fo­gal­maz­ni.

Gyer­mek­ko­ra óta mu­zsi­kált, már di­ák­ko­rá­ban vég­zett kán­to­ri szol­gá­la­tot. Ti­zen­ki­lenc éves ko­rá­ban nyert fel­vé­telt a bu­da­pes­ti Ze­ne­aka­dé­mi­á­ra. Itt el­ső­sor­ban ze­ne­szer­zést ta­nult, de mi­vel ez nem biz­to­sí­tot­ta vol­na meg­él­he­té­sét, ének­ta­ná­ri dip­lo­mát is szer­zett. Kö­te­le­ző tan­tár­gyai kö­zött sze­re­pelt az or­go­na. Így ke­rült kap­cso­lat­ba Za­lán­fy Ala­dár or­go­na­pro­fesszor­ral, aki mel­lett meg­sze­ret­te az or­go­na­já­té­kot is. Így több tan­sza­kot vég­zett, az or­go­na mel­lett az egy­ház­ze­ne­it is.

Ta­nul­má­nyai so­rán szé­les kö­rű tu­dás­ra tett szert. Egy­ház­ze­nész volt egy éle­ten ke­resz­tül. Tu­dós egy­ház­ze­nész. Ku­ta­tó tu­dós. Az egy­há­zi gyűj­te­mé­nyek nagy ku­ta­tó­ja. A ré­gi pro­tes­táns éne­kes­köny­vek­ből, gra­du­á­lok­ból, kéz­ira­tok­ból össze­gyűj­töt­te a sok száz fel­lel­he­tő ének kot­tá­ját, eze­ket rend­sze­rez­te, és mai írás­mód­ra át­ír­ta. En­nek a ha­tal­mas ku­ta­tó­mun­ká­nak ered­mé­nye­ként je­len­he­tett meg Schu­lek Ti­bor szö­ve­gi szer­kesz­té­sé­vel 1945-ben a Ré­gi ma­gyar is­te­nes éne­kek cí­mű gyűj­te­mény, amely a ké­sőb­bi pro­tes­táns éne­kes­köny­vek ma­gyar ének­anya­gá­nak for­rá­sá­vá vált. Ez a mű gaz­da­gí­tot­ta az 1950-es ki­adá­sú Can­ta­te ének­fü­zet és az 1955-ös éne­kes­köny­vi új rész anya­gát. Su­lyok Im­re mai éne­kes­köny­vünk szer­kesz­té­sé­ben és a hoz­zá kap­cso­ló­dó Ko­rál­könyv meg­al­ko­tá­sá­ban is je­len­tős részt vál­lalt. Az éve­ken ke­resz­tül tar­tó szer­kesz­tő­mun­ká­ban mind­vé­gig hű­sé­ge­sen és ak­tí­van vett részt, vé­le­mé­nye meg­ha­tá­ro­zó volt a vég­ső meg­fo­gal­ma­zás­ban.

Tu­dá­sát is­mer­ve bíz­ták meg a Liszt-össz­ki­adás szer­kesz­té­sé­vel. Ez a mun­ka hal­lat­lan ap­ró­lé­kos ku­ta­tó­mun­kát igé­nyelt. Ha­zai és kül­föl­di kot­ta­tá­rak­ban kel­lett meg­ke­res­ni az ere­de­ti kéz­ira­to­kat, má­so­la­to­kat, hogy a ze­nei szö­veg hang­ról hang­ra hi­te­les le­gyen. Su­lyok Im­re a tu­dós ku­ta­tás mel­lett ok­ta­tó­mun­kát is vég­zett, az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mi­án ze­nei tan­tár­gya­kat ta­ní­tott.

Ze­ne­szer­ző volt, ki­nek mű­ve­it le­xi­ko­nok so­rol­ják fel. Ének­kar­ra írt vi­lá­gi és egy­há­zi mű­vei, ka­ma­ra­ze­nei együt­te­sek­nek és ze­ne­ka­rok­nak szer­zett kom­po­zí­ci­ói szá­mát csak az or­go­ná­ra írt da­ra­bok szá­ma múl­ja fe­lül. Kö­zel öt­ven ko­rál­elő­já­té­ka, szá­mos pre­lú­di­u­ma és fan­tá­zi­á­ja az evan­gé­li­kus is­ten­tisz­te­le­tek és kon­cer­tek ál­lan­dó­an ját­szott da­rab­jai. Az ál­ta­la szer­ve­zett ke­len­föl­di ze­nés áhí­ta­to­kon az öt­ve­nes évek­től kezd­ve év­ti­ze­de­ken át sze­re­pel­tek kan­tá­tái és na­gyobb sza­bá­sú, több­té­te­les zsol­tár­fel­dol­go­zá­sai.

Su­lyok Im­re gya­kor­la­ti egy­ház­ze­nész is volt. Öt éven át az óbu­dai kán­tor­sá­got lát­ta el, majd 1951-től 2002-ig, ki­lenc­ven­éves ko­rá­ig volt a ke­len­föl­di temp­lom or­go­nis­tá­ja. Gond­ja volt a gyü­le­ke­zet ének­kin­csé­nek gya­ra­pí­tá­sá­ra. Az elő­já­té­ko­kat gon­do­san vá­lo­gat­ta, hogy az is­ten­tisz­te­le­ti ze­ne vál­to­za­tos­sá­gát biz­to­sít­sa. Kó­rust ve­ze­tett Óbu­dán, majd Ke­len­föl­dön. Sze­ret­te a li­tur­gi­át, en­nek gaz­da­gí­tá­sá­ra ve­zet­te be a ke­len­föl­di ves­pe­rá­kat, me­lyek a mai li­tur­gi­kus moz­ga­lom egyik elő­fu­tár­já­nak te­kint­he­tők.

Hű­sé­ges, egy­há­zát sze­re­tő, hi­tét meg­val­ló em­ber volt. Egy­há­zi szol­gá­la­tát ak­kor sem hagy­ta ab­ba, ami­kor hát­rá­nya­it az öt­ve­nes évek­ben el kel­lett szen­ved­nie. A Ma­gyar Rá­di­ó­ban 1939-től be­töl­tött ze­nei szer­kesz­tői mun­ká­ját egy­há­zi kap­cso­la­tai mi­att 1950-ben ab­ba kel­lett hagy­nia. Ne­héz, szű­kös kor­sza­kot kel­lett fe­le­sé­gé­vel és négy gyer­me­ké­vel át­él­nie. Sú­lyos meg­ráz­kód­ta­tás volt szá­má­ra, hogy sze­re­tett fe­le­sé­ge évek­kel ez­előtt meg­halt. Tü­rel­mes, ke­resz­tény hit­tel vi­sel­te e csa­pást.

Egyik in­ter­jú­já­ban így val­lott: „Mi­ó­ta tu­da­to­san mű­ve­lem az egy­há­zi ze­nét, min­dig ar­ra tö­rek­szem, hogy az Is­ten di­cső­sé­gét, igé­jé­nek hir­de­té­sét szol­gál­jam.” Egész élet­pá­lyá­já­ból, em­be­ri ma­ga­tar­tá­sá­ból mind­vé­gig ez a tö­rek­vés su­gár­zott. Mi, el­tá­vo­zá­sát fáj­la­ló ba­rá­tai, volt mun­ka­tár­sai, sze­re­tett gyü­le­ke­ze­te ek­ként gon­do­lunk rá.

Trajt­ler Gá­bor

::Nyomtatható változat::