Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 01
- Égi csillag tiszta fénye
ÉnekKincsTár
Hozzászólás a cikkhez
Égi csillag tiszta fénye
Énekeskönyvünk Vízkereszt című fejezetében első helyen szerepel ünnepi graduálénekünk: Égi csillag tiszta fénye (EÉ 185). Míg maga a cím s már az első versszak is egyértelművé teszi az ünnephez való kapcsolatot, annál több kérdés merülhet fel bennünk, ha a dallam, illetve a szöveg szerzőjére nézünk. Ha kicsit is jártasak vagyunk énekeink történetében, egy másik kérdést is feltehetünk: hogyan került egymás mellé francia eredetű dallam és finn szöveg?
Ez utóbbi kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni, csak utalni arra, hogy gyülekezeti énekkincsünk nagy része a különböző korokban és gyűjteményekben sokszor igen különböző dallamokkal szerepelt. Szöveg és dallam kapcsolatának, egyes gyűjteményekben elfoglalt szerepének vizsgálata igen fáradságos és összetett munka. Erre itt természetesen nem vállalkozhatunk. Vessünk tehát rövid pillantást kedvelt énekünk egyházi esztendőben elfoglalt helyére s keletkezésének történetére!
„Égi csillag tiszta fénye / Hívott három bölcset rég, / Hogy megleljék célhoz érve / Jászolágy kis gyermekét, / És ott térdre hulljanak, / Néki hálát adjanak.” (1. vers)
Vízkereszt – idegen szóval epifánia – ünneplése a mai gyakorlatban kissé háttérbe szorult, ami már csak azért is sajnálatos tény, mivel gazdag jelképrendszert használó, ősi ünnepről van szó. Mondanivalójának középpontjában a fény, fényesség áll. János evangélista szavaival: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1,9)
A második versszakban kibomlik a keresztény életút, mely mindenki számára kapaszkodót, értelmet jelenthet a földi úton. Az utat kísérő fény vezet el a végső fényességbe: „Szent igéd, mint égi csillag, / Hívjon, vonjon, Jézusunk, / Utat intve, míg megvirrad, / Míg tehozzád eljutunk! / Minden bús szem lássa meg / Áldott égi fényedet!”
A szöveg Elias Lönnrot finn nyelvész és orvos verse Túrmezei Erzsébet fordításában. A dallam pedig Loys Bourgeois 100. genfi zsoltárának finn népi változata.
Bourgeois 1510 körül született Párizsban. Kántor volt Genfben, zeneszerző, a genfi zsoltárok egyik dallamszerzője. Életének érdekessége, hogy 1551 decemberében egy napra bebörtönözték, mivel a nyomtatásban megjelent zsoltárok dallamát engedély nélkül megváltoztatta. 1552-ben aztán elhagyta Genfet, előbb Lyonban, majd Párizsban élt. Itt is halt meg, az énekeskönyvi adatunktól eltérően 1561-ben.
Lönnrot (1802–1884) körorvos volt egy eldugott kis faluban, szorgalmasan gyűjtötte a népdalokat és népmeséket, tanulmányozta finn anyanyelvének titkait, keresgélte a finn irodalom emlékeit. Helsinkiben a finn nyelv és irodalom professzora lett; szoros szálakkal kapcsolódott Magyarországhoz is, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Érdekes tudnunk, hogy – nagy meglepetésre – itteni székfoglaló beszédét magyar nyelven tartotta! Világtekintélyt aztán a Kalevala szerkesztésével szerzett. Ilyen módon élete és személyisége szoros összefüggésben áll a misszióval, amelyre versének harmadik és negyedik strófája oly egyértelműen szólít fel: „Kérünk, tartsd meg tisztán nékünk / Ezt a drága szent igét! / Sürgess minket, el ne késsünk / Vinni fényét szerteszét, / Hogy meglássák mindenek, / S üdvösségre leljenek! // Benn a szívünk mélyén égjen / Küldő hangod: »Menjetek!« / Hogy a drága hír elérjen / Végre minden népeket! / Szent igéd szolgálatát / Lelked lángja hassa át!”
Végül az utolsó versszak egységbe foglal ígéretet, eljövetelt, várakozást, várakozást az újra eljövetelre, s mindezt kiterjeszti a föld végső határáig. „Hozd el azt a hajnalt végre, / Melyet ígért szent igéd: / Mind e földnek minden népe / Melyen térdre hull eléd, / S úgy zeng minden nyelv neked / Áldó hálaéneket!”
Vízkereszttel és az azt követő, változó számú vasárnapokkal zárul a karácsonyi ünnepkör. Énekünk versszakai a bölcsek megérkezésétől a végső időkig kísérnek minket – ünneplésben, küzdelemben, szolgálatban, misszióban, a már megélt igazságok újraértelmezésében s az eljövendő reménységében.
W. Kinczler Zsuzsanna
::Nyomtatható változat::
|