Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 01
- Útközben
A vasárnap igéje
ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAP – Jak 4,10–17
Hozzászólás a cikkhez
Útközben
Úton lévő egyház. A napkeleti bölcsek hazaindultak. Csak rövid pillanat lehetett, míg megállhattak a jászolnál, s máris útra keltek. Az Úr parancsa szerint útra kelt József is kis családjával.
Ettől a parancstól kezdődően Jézus egész élete vándorlás. De nemcsak Jézusé, hanem mindazoké is, akik Jézus mellett élnek. József hiába állította össze ácsműhelyének következő évi munkatervét – útra kellett kelnie. Családjával ismét végigjárta az ősatyák útját. A tanítványok is otthagyták családjukat: Jézussal együtt bejárták Galilea és Júdea városait. Ma is úton vagyunk. A polgári év fordulója is jelzi vándorlásunk esztendeit.
Az utazás feltétele a céltudat. Ha útra kelünk – akár csak szellemi vagy gazdasági értelemben is –, tervet készítünk. Tudnunk kell, honnan indulunk, és hová érkezünk. Felkészülünk akár váratlan helyzetekre is. Egy kamasz mesélte, aki a VII. kerület sötétedés után már veszélyes körzetében lakik, hogy mindig végiggondolja, mit kell tennie, ha hirtelen támadás érné. Egy vőlegényt megkérdeztek, hogy mit tesz, mi szerint dönt, ha kenyérkereső és férji hivatása összeütközésbe kerül. Ő magabiztosan állította: minden ilyen helyzetet jól tud kezelni.
Valóban fontos, hogy céltudatosan induljunk útnak. Ki szállna föl arra a buszra, amelynek a vezetője nem tudja megmondani, hová is tart? Az autó megállt a stoppos mellett. „Hová megy?” – hangzott a kérdés. Mire a stoppos: „Mindegy.” A sofőr kiszólt: „Ne haragudjék, én nem arra megyek.” És gázt adott. Az utazás előfeltétele, úgy látszik, a magabiztosság.
Magabiztosság és bizonyosság. Ezt az előfeltételt sokan vallják. Itt már nem céltudatról van szó. Magabiztos az is lehet, aki nem tudja a célját. Szerintem az a vőlegény is csak magabiztos volt.
A jegyespárokat általában megkérem, hogy írják le jó és rossz tulajdonságaikat. Régebben többen arról számoltak be, hogy alig tudtak magukról jó tulajdonságot írni, rosszat viszont annál könnyebben. Néhány év óta fordult a helyzet. Könnyedén sorolják a jókat, s alig-alig a rosszakat. Bizonyosan nem lettek jobbak az emberek. Egyszerűen megtanították őket arra, hogy magabiztosnak tűnjenek. Attól tartok, veszélyes csapdába csalták őket.
A Jakab által említett, egymás feletti ítélet és a kereskedők üzleti terve is céltudat nélküli magabiztosság. Ezért válik tartalmatlan szóvá, sőt Isten elleni tervvé, mint a bábeli torony. Amikor Jézust követjük – ahogyan Józsefet erre késztette az Úr –, nem lehetünk magabiztosak. A magabiztosság hiánya így nem bizonytalanságot eredményez, hanem bizonyosságot. Azt a bátor bizalmat, hogy Jézus Egyiptomon keresztül is az ígéret földjére, a halálon át is életre vezet. Jakab intését megfogadni tehát nem etikai cselekedet, hanem hitünk ajándéka.
Csak a Jézus iránti bizalom bátorít fel arra, hogy saját terveinket feladva, igazságunk sziklavárából kivonulva az Úr útjain járjunk. Jakab hitről, nem pedig etikáról beszél. Ezt azzal teszi érthetővé, hogy nem tiltja el a kereskedőket sem az úttól, sem a haszonszerzéstől. Szemléletváltozásra hívja őket, magabiztosságból az Isten iránti bizalom bizonyosságára.
Úton Isten vezetése alatt. A napkeleti bölcsek hazaindultak. Mi is magunk mögött hagyjuk az ünnepeket. Holnap kezdődik a tanítás is. Útközben Babits Zsoltár férfihangra című versét dúdolgatjuk: „Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz? (…) Madárka tolla se hull ki – ég se zeng – föld se remeg, / hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, / aki téged meg nem ért.”
Megbátorodtunk. Mert ugyan elvesztettük hitünket önmagunkban, de megnyertük a hitet Jézusban. Ezért nem kell sietnünk, magabiztosan hajtanunk előre. Értünk van itt minden. Még a kerülőutak és a zsákutcák is. Miénk az idő és a tér.
Az autó megállt a stoppos mellett. „Hová megy?” – hangzott a kérdés. Mire a stoppos: „Mindegy.” A sofőr kiszólt: „Jöjjön velem, engem biztos kezek vezetnek” – és szélesre tárta a kocsi ajtaját. Ámen.
Imádkozzunk! „Jézus, rád tekintek, / S múló földi kincset / Nem keresek én. / Hírnevet, nagyságot, / Sikert itt nem várok, / Csak te légy enyém! / Utamon ha fájdalom / És kereszt vár, hordom hittel: / Tőled nem szakít el.” (EÉ 357,3) Ámen.
Bencze András
::Nyomtatható változat::
|