Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 04
- Zoltán László evangélikus lelkész sírjánál
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Zoltán László evangélikus lelkész sírjánál
(1915–2008)
Zoltán László Pestszenterzsébeten született 1915. május 10-én négygyermekes családban Zoltán Antal és Katzenbach Ilona gyermekeként. A tehetséges és sokoldalú fiatalember a könyvelés gyakorlati ismereteiben szerzett jártasságot, és a Hangya Szövetkezetnél alkalmazták. Hosszú belső tusakodás után – Zulauf Henrik diakonisszalelkész biztatására– huszonhatodik életévében iratkozott be a soproni hittudományi fakultásra. Itt Budaker Oszkár és dr. Podmaniczky Pál professzorok gyakoroltak rá életre szóló, egész szolgálatát meghatározó hatást. Lelkésszé D. Raffay Sándor bányakerületi püspök szentelte Budapesten.
Segédlelkészi szolgálatát Kiskőrösön kezdte meg 1944. július 1-jén. Két év múltán Csengődre került, ahol 1947-ben gyülekezeti lelkésszé választották. Ebben az évben vezette oltár elé szíve választottját, Gats Ilona soproni tanítónőt.
1953-ban a Fejér megyei Gyúró lelkészeként folytatta lelkészi szolgálatát, majd Hegyeshalomban választották meg a gyülekezet pásztorául. Itt huszonegy évet töltött el. A német ajkúak kitelepítése miatt létszámában nagyon megfogyatkozott gyülekezet anyagilag erőtlenné vált, ezért lelkész testvérünk – másodállásban – ifjúkori végzettségének megfelelően könyvelői teendők végzésével biztosította családja megélhetését.
1979-ben Őrimagyarósd gyülekezete hívta meg lelkészének, ahol nyugdíjazásáig, 1982-ig látta el a lelkészi szolgálatot.
Családi életüket Isten három fiúgyermekkel áldotta meg. László, András és Miklós 1983-ban édesapjukkal együtt megrendülten álltak édesanyjuk koporsója mellett, aki hatvanéves korában hunyt el. Zoltán László negyed századon át élt özvegységében egyedül. A soproni gyülekezet hűséges tagjaként azonban eközben sem hárította el az evangélium hirdetésének lehetőségét: 1982 és 1998 között, tizenhat éven át vállalt helyettes lelkészi szolgálatot Őrimagyarósdon, Nemeskéren, Beleden és Harkán. Soproni otthonából utazott e gyülekezetekhez, és töltötte ott a szolgálat ellátásához szükséges időt.
Közben szerzőként három könyvet is jegyzett. Még 1975-ben jelent meg Hegyeshalom nagyközség története (1945-ig) című munkája, melyért a település díszpolgárává választották. Majd Budaker Oszkár teológiai tanárról, soproni lelkészről adott ki tanulmánykötetet, 2004-ben pedig Zulauf Henrikről, a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület egykori lelkészéről emlékezett meg közel háromszáz oldalas könyvében.
Élete utolsó szakaszában gyógyíthatatlan kór támadta meg, s legidősebb fia, László otthonában, Nagykátán – szeretteitől körülövezve – fejezte be földi pályáját.
Zoltán Lászlóval háromszor találkoztam. 1959-ben Hegyeshalomban és Levélen szuplikáltam. Azon a csípős hideg napon, karácsony ünnepének második napján rögzült bennem szolgálatért lelkesedő tekintete; ezt a lelkesedést fejezi ki Elhívásom című versébe foglalt vallomása is.
Másodszor röviddel hitvese elveszítése után, 1984-ben találkoztunk. Ekkor a megrendült, de reménykedő keresztény ember imádságos tekintete rögzült bennem. Harmadjára a beledi templom jubileumi ünnepségén öleltük meg egymást. Őszülő halántékkal is boldog volt, hogy szolgálhatott.
Gyászolják fiai, hét unokája, két dédunokája, Vancouverben élő nővére és azok a gyülekezetek, amelyekben hirdette az evangéliumot. A soproni evangélikus temetőben felesége sírjába helyezték. Koporsója mellett e sorok írója és a két soproni parókus, Gabnai Sándor esperes és Hegedűs Attila igazgató lelkész szolgált. Népes gyülekezet, korábbi szolgálati helyeinek képviselői és lelkésztársak gyűrűje adott hálát életéért, szolgálatáért. „…ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya” – mondja Jézus (Jn 12,26).
D. Szebik Imre
::Nyomtatható változat::
|