e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Szü­le­ink­nél, a va­sár­na­pi, ün­ne­pi ebé­de­ken rend­sze­re­sen is­mét­lő­dik egy je­le­net. Mi­kor in­ni­va­lót kí­nál­nak, a töb­bi­ek osz­toz­nak az ás­vány­ví­zen, én pe­dig ki­me­gyek a kony­há­ba, hogy csap­vi­zet tölt­sek a po­ha­ram­ba. A lát­szat el­le­né­re nem lét­ele­mem, hogy a va­sár­na­pi ebéd köz­ben is de­monst­rá­ci­ót szer­vez­zek, de so­kat ron­ta­na az ün­ne­pi han­gu­la­to­mon, ha el­dob­ha­tó mű­anyag pa­lack­ból kel­le­ne vi­zet töl­te­ni a po­ha­ram­ba. Szü­le­im és fe­le­sé­gem szü­lei alap­ve­tő­en tü­rel­mes em­be­rek, né­ha már az is elő­for­dul, hogy a ked­ve­mért csap­víz is ke­rül az asz­tal­ra. Há­lás va­gyok az Evan­gé­li­kus Élet­nek, hogy most vég­re rész­le­te­seb­ben is el­ma­gya­ráz­ha­tom, hogy mi az oka kü­lönc vi­sel­ke­dé­sem­nek.

Szó­val mi a baj a bol­tok­ban kap­ha­tó ás­vány­víz­zel? El­ső­sor­ban a cso­ma­go­lás. Ma­gyar­or­szá­gon az ás­vány­vi­ze­ket ma már szin­te ki­zá­ró­lag el­dob­ha­tó mű­anyag cso­ma­go­lás­ban, úgy­ne­ve­zett PET pa­lac­kok­ban for­gal­maz­zák. A PET a po­li­e­ti­lén-te­ref­ta­lát rö­vi­dí­té­se. Ezt az anyagot kő­olaj­ból ál­lít­ják elő. Ma­gyar­or­szá­gon éven­te kö­rül­be­lül 1,3 mil­li­árd pil­le­pa­lac­kot töl­te­nek meg, elő­ál­lí­tá­suk ir­dat­lan mennyi­sé­gű kő­olaj fel­hasz­ná­lá­sá­val jár.

Az ás­vány­víz fel­szín­re ho­zá­sa és pa­lac­ko­zá­sa is sok ener­gi­át igé­nyel, de az iga­zán nagy té­tel a szál­lí­tá­sa. Mi­köz­ben a pa­lac­kok el­jut­nak az üz­le­tek­be, majd on­nan az ott­ho­nok­ba, hi­he­tet­len mennyi­sé­gű ben­zin ég el. Az őrü­let ak­kor vá­lik tel­jes­sé, ha az ás­vány­vi­ze­ket boly­gón­kon ke­resz­tül-ka­sul szál­lít­ják.

Sze­ren­csé­re az új-zél­an­di ás­vány­víz – Ang­li­á­tól el­té­rő­en – ná­lunk nem el­ter­jedt, de a száz­öt­ven ha­zai ás­vány­víz mel­lett az ínyen­cek­nek majd­nem ugyan­annyi faj­tát im­por­tá­lunk, mi­köz­ben nagy mennyi­sé­gű pa­lac­ko­zott vi­zet szál­lí­tunk kül­föld­re.

Ma­gyar­or­szá­gon az egy fő­re eső ás­vány­víz­fo­gyasz­tás éven­te nyolc­van­öt li­ter, ez­zel el­ér­tük az eu­ró­pai kö­zép­me­zőnyt. A kö­vet­kez­mény, hogy min­den év­ben fél Gel­lért-hegy­nyi pil­le­pa­lac­kot do­bunk ki.

Igen ám, de ma már sze­lek­tív gyűj­tés is van a vi­lá­gon! – hal­lom gyak­ran az el­len­ér­vet. Saj­nos Ma­gyar­or­szá­gon a leg­ked­ve­zőbb becs­lés sze­rint is csak a pil­le­pa­lac­kok ti­zen­öt szá­za­lé­kát dob­ják sze­lek­tív gyűj­tő­edé­nyek­be. A töb­bi a ve­gyes sze­mét­tel hul­la­dék­le­ra­kó­ba vagy hul­la­dék­ége­tő­be ke­rül. Ezek kör­nye­ze­ti ha­tá­sát most nem rész­le­te­zem.

Va­ló­ban ked­ve­zőbb, ha a szét­vá­lo­ga­tott mű­anya­got új­ra­hasz­no­sít­ják, de ez sem prob­lé­mát­lan fo­lya­mat. Ed­dig a pil­le­pa­lac­kok nagy ré­szét több mint hét­ezer (!) ki­lo­mé­ter­re, Kí­ná­ba szál­lí­tot­ták, ott ke­rült sor a fel­dol­go­zá­suk­ra. A szál­lí­tás sú­lyos kör­nye­zet­szennye­zés­sel járt. Azért a múlt idő, mert 2008 vé­gén a sze­lek­tí­ven gyűj­tött má­sod­nyers­anya­gok a te­le­pe­ken hal­mo­zód­nak, nem le­het őket el­ad­ni.

Hát nem egy­sze­rűbb, ha ki­nyit­juk a csa­pot? Igen ám, mond­ják so­kan, de az ás­vány­víz sok­kal egész­sé­ge­sebb, mint a csap­víz. Van­nak a Föld­nek olyan he­lyei, ahol ez igaz, de Bu­da­pes­ten alig­ha. A csap­ból fo­lyó víz el­len szól­hat, hogy az íze sok­szor nem olyan fi­nom, mint az ás­vány­vi­ze­ké, né­ha a fer­tőt­le­ní­tés­re hasz­nált klór íze is ér­ző­dik raj­ta. Ám egész­ség­ügyi­leg ki­fo­gá­sol­ha­tó víz nem ke­rül a ve­ze­té­kek­be! Mi­nő­sé­gét sok­kal ko­mo­lyabb el­len­őr­zé­si rend­szer ga­ran­tál­ja, mint az ás­vány­vi­ze­két.

A pa­lac­ko­zott vi­zek sok­szor túl sok flu­ort tar­tal­maz­nak, ami azért baj, mert a flu­or túl­ada­go­lá­sa szá­mos szerv­rend­szert ká­ro­sít, a ma­gas nát­ri­um­tar­ta­lom pe­dig vér­nyo­más-nö­ve­ke­dést okoz­hat. Rá­adá­sul a fla­kon­ból an­ti­mon ke­rül­het a víz­be. Ezért a szak­em­be­rek rend­sze­res fo­gyasz­tás­ra csak azo­kat az ás­vány­vi­ze­ket ajánl­ják, ame­lyek össze­té­te­le nagy­já­ból olyan, mint a csap­ví­zé. Vi­lág­szer­te van­nak olyan cé­gek, ame­lyek – kü­lön­bö­ző fan­tá­zia­ne­ve­ken – gya­kor­la­ti­lag pa­lac­ko­zott csap­vi­zet árul­nak. De ezt meg mi­nek ve­gyük meg? Mi­köz­ben a kör­nye­ze­tün­ket pusz­tít­juk, még anya­gi­lag is csú­nyán át­ver­nek.

Azt nem sza­bad el­hall­gat­ni, hogy az evan­gé­li­kus szem­pont­ból is je­len­tős Bé­kés me­gyé­ben né­hány éve a víz ar­zén­tar­tal­ma több mint hat­van te­le­pü­lé­sen több­szö­rö­se volt az Eu­ró­pai Unió ál­tal meg­en­ge­dett egész­ség­ügyi ha­tár­ér­ték­nek. A hely­zet az el­múlt évek­ben ja­vult, Brüsszel a meg­ol­dás­ra 2009-ig adott ha­tár­időt.

A prob­lé­mát Ma­gyar­or­szá­gon és az egész Föl­dön az okoz­za, hogy nem ott isz­nak pa­lac­ko­zott ás­vány­vi­zet, ahol ez va­ló­ban in­do­kolt len­ne. Az ás­vány­víz­fo­gyasz­tók több­sé­ge a csap­víz árá­nak ezer­sze­re­sét is meg­fi­ze­ti, fu­va­ro­zik, ci­pe­ke­dik, pe­dig ha ki­nyit­ná a csa­pot, egész­sé­ge­sebb vi­zet ihat­na, és a jö­vő nem­ze­dé­kek élet­esé­lye­it sem ron­ta­ná.

Té­ve­dés ne es­sék, er­ről a kér­dés­ről nem egye­dül gon­dol­ko­dom így. San Fran­cis­co pol­gár­mes­te­re az ön­kor­mány­zat­hoz tar­to­zó mun­ka­he­lyek­nek meg­til­tot­ta, hogy 2007. jú­li­us 1. után pa­lac­ko­zott vi­zet vá­sá­rol­ja­nak. New York elő­ke­lő ét­ter­me­i­nek egész so­rá­ban gyö­nyö­rű­en for­ma­ter­ve­zett vi­zes­kan­csók­ban szol­gál­ják fel a hely­ben szűrt csap­vi­zet. Egy Stock­holm­hoz kö­ze­li kon­fe­ren­cia-köz­pont­ban 2003 előtt éven­te tíz­ezer li­ter pa­lac­ko­zott ás­vány­vi­zet fo­gyasz­tot­tak, ma ki­zá­ró­lag csap­vi­zet szol­gál­nak fel kan­csó­ban. Nagy-Bri­tan­ni­á­ban 2008 nya­rá­tól a mi­nisz­té­ri­u­mi ren­dez­vé­nyek részt­ve­vői csak csap­vi­zet ihat­nak. A pénz­ügy­mi­nisz­ter 2008 ta­va­szán a költ­ség­ve­té­si ter­ve­zet fel­ol­va­sá­sa köz­ben már ve­ze­té­kes vi­zet kor­tyol­ga­tott.

Ke­ve­sebb hír­ügy­nök­ség szá­molt be ró­la, de 2007 szep­tem­be­ré­ben a Ke­len­föl­di Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség­ben a pres­bi­té­ri­u­mi ülés részt­ve­vő­it kan­csó­ba töl­tött csap­víz vár­ta. Van­nak, akik meg­hall­ják az idők sza­vát…

Ga­dó György Pál

::Nyomtatható változat::