Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 04
- Disznótort ültek
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Disznótort ültek
„Sok pap disznót győz” – így lehet röviden összefoglalni azt a lelkészcsalád-találkozót, amelynek január 17-én, szombaton adott otthont az alberti gyülekezet. Ez alkalommal nem a megszokott piknikezésen vehettek részt a Dél-Pest Megyei Egyházmegye lelkészei: az egyházközség néhány presbitere és a helyi lelkipásztor, Szmolár Attila a régi disznóvágási szokásokba vezette be a hívást elfogadó fiatal lelkészcsaládokat.
A találkozó eseményei az evangélikus templom mögötti szabad területen, illetve az erre a célra berendezett gyülekezeti teremben zajlottak. Huszonkét gyermek és harminchárom felnőtt ismerkedhetett meg ennek az összetett, sok odafigyeléssel és fáradozással járó munkának a szakmai fogásaival.
A kora reggeltől talpaló Krámer György esperest délután, a hurka- és kolbásztöltés igényes munkálataiban dr. Fabiny Tamás püspök váltotta fel. Este a résztvevők a jól végzett közös munka örömével ültek a vacsorához.
A találkozó – bár nem a megszokott, „papos” körülmények között zajlott – minden résztvevőt tanított az összehangolt, egymásra figyelő szolgálatra.
::Nyomtatható változat::
|