e-világ

Hozzászólás a cikkhez

A böjt idén feb­ru­ár 25-étõl áp­ri­lis 11-éig tart. Az au­tó­böjt Auszt­ri­á­ban egy nap­pal to­vább. A fel­hí­vást meg­fo­gal­ma­zó oszt­rák evan­gé­li­kus és ka­to­li­kus egy­ház alig­ha­nem úgy gon­dol­ta, hogy ha va­la­ki ké­pes ar­ra, hogy ham­va­zó­szer­dá­tól hús­vé­tig egy­ál­ta­lán nem vagy csak na­gyon ke­ve­set au­tóz­zon, ak­kor kár len­ne a hús­vét­ját kör­nye­zet­szennye­zés­sel el­ron­ta­nia.

Né­met­or­szág­ban és Auszt­ri­á­ban sok­éves ha­gyo­má­nya van az au­tó­böjt­nek. Hans-Gerd Wirtz a Tri­e­ri Ka­to­li­kus Egy­ház­me­gye kör­nye­zet­vé­del­mi bi­zott­sá­ga ne­vé­ben már 2003-ban meg­fo­gal­maz­ta, hogy nem sze­ret­né dé­mo­ni­zál­ni az au­tó­ve­ze­tést, de sze­rin­te az au­tó­zás­tól va­ló tar­tóz­ko­dás a böjt kor­sze­rû for­má­ja. Jót tesz az egész­ség­nek, csök­ken­ti a stresszt, ja­vít­hat­ja az em­be­ri kap­cso­la­to­kat, és eny­hí­ti a kör­nye­zet ter­he­lé­sét.

Idén Eu­ró­pá­ban több­fe­lé ké­szül­nek az au­tó­böjt­re. Ma­gyar­or­szá­gon egy­há­zi szin­tû kez­de­mé­nye­zés­rõl nem tu­dok, de a ha­tár túl­ol­da­lán Bur­gen­land, Al­só-Auszt­ria és Bécs evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tei idén is meg­kap­ták a böj­ti fel­hí­vást. Most már a lel­ké­sze­ken és a gyü­le­ke­ze­ti ta­go­kon mú­lik, hogy a ga­rázs­ban hagy­ják-e au­tó­i­kat.

A negy­ven­na­pos au­tó­böjt na­gyobb el­szánt­sá­got igé­nyel, mint a Föld nap­ja vagy az au­tó­men­tes nap egy-egy na­pos ön­kor­lá­to­zá­sa, de min­den ilyen ak­ci­ó­sze­rû kez­de­mé­nye­zés fel­vet leg­alább há­rom kér­dést: Mi je­len­tõ­sé­ge van egy nap­nak – vagy akár negy­ven­nek –, ha egész év­ben úgy­is au­tó­zom? Mit ér né­hány em­ber erõ­fe­szí­té­se, ha a nagy több­ség úgy­is tönk­re­te­szi va­la­mennyi­ünk kör­nye­ze­tét? Mit ér­nek az alul­ról jö­võ kez­de­mé­nye­zé­sek, ha a dön­tés­ho­zók nem akar­nak vál­toz­tat­ni a je­len­le­gi hely­ze­ten? Ve­gyük sor­ra a kér­dé­se­ket!

Mit ér egy nap? Aki több száz vagy több ezer tár­sá­val ke­rék­pá­ro­zott va­la­me­lyik nagy­vá­ro­sunk ke­rék­pá­ros ren­dez­vé­nyén, vagy mond­juk az eu­ró­pai au­tó­men­tes na­pon ke­resz­tül-ka­sul sé­tál­ga­tott az au­tó­sok elõl le­zárt And­rássy úton, an­nak szép él­mény­ben le­he­tett ré­sze. Az ilyen ak­ci­ó­kat azért szer­ve­zik, hogy a részt­ve­võk­kel ér­zé­kel­tes­sék: mennyi­vel kel­le­me­sebb len­ne a vá­ro­si élet, ha nem az au­tók ural­nák a te­re­pet. Leg­alább ilyen nagy él­mény, ha az em­ber el­ve­tõ­dik egy olyan vá­ros­ba vagy vá­ros­rész­be, ahol alig van­nak au­tók, az em­be­rek sé­tál­nak, ke­rék­pá­roz­nak, bu­szoz­nak, vil­la­mo­soz­nak – és az ut­cán meg­áll­va vagy egy pad­ra le­ül­ve be­szél­get­nek. Meg­te­he­tik, mert meg­hall­ják egy­más sza­vát. Az egy­na­pos vagy negy­ven­na­pos ta­pasz­ta­lat tehát ar­ra va­ló, hogy a töb­bi na­punk is meg­vál­toz­zon.

Mi­ért pont én? Ez ugyan­az az eti­kai kér­dés, ame­lyet a ke­resz­té­nyek na­pon­ta több­ször fel­te­het­nek ma­guk­nak. Mi­ért le­gyek jó, ha má­sok rosszak; ön­zet­len, ha má­sok csak a sa­ját hasz­nu­kat le­sik? Azt ta­nul­tam, hogy a vál­toz­ta­tást ma­ga­mon kell kez­de­nem. So­sem hir­det­ném ki más­ról, hogy õ eti­kai vét­sé­get kö­vet el, mi­kor au­tó­zik. Sok olyan hely­zet le­het, mi­kor az au­tó nél­kü­li élet meg­old­ha­tat­lan­nak lát­szik. Nem­csak be­te­gek­nek és öre­gek­nek le­het rá szük­sé­gük, de pél­dá­ul fa­lu­ban élõ kis­gye­re­kes csa­lá­dok­nak is. Ab­ban vi­szont biz­tos va­gyok, hogy sok­kal töb­ben ül­nek au­tó­ba, mint ahány em­ber­nek va­ló­ban szük­sé­ge van rá. Már­pe­dig, ahogy ro­va­tunk leg­utób­bi cik­ké­ben az Eu­ró­pai Ke­resz­tény Kör­nye­zet­vé­del­mi Há­ló­zat ál­lás­fog­la­lá­sát idéz­tem, min­den fö­lös­le­ge­sen meg­tett au­tós ki­lo­mé­ter­rel a sze­gé­nyek, be­te­gek, ki­szol­gál­ta­tot­tak, a jö­ven­dõ nem­ze­dé­kek élet­esé­lye­it csök­kent­jük, a föl­di élet gaz­dag­sá­gát pusz­tít­juk. Ta­lán az au­tó­böjt esélyt ad ar­ra, hogy idõ­rõl idõ­re ki­pró­bál­juk, mi a szük­sé­ges, és mi a fö­lös­le­ges.

Mi­ért nem a po­li­ti­ku­sok? Az új év el­sõ nap­ja­i­ban so­kat le­he­tett hal­la­ni egy zse­ni­á­lis po­li­ti­kus­ról. A ma­gyar hon­la­pok­ra most ju­tott el En­ri­que Peñalo­sa hí­re, aki 1998-tól 2001-ig Ko­lum­bia hét­mil­li­ós fõ­vá­ro­sá­nak, Bo­go­tá­nak a pol­gár­mes­te­re volt. Aki még nem lát­ta a ked­ves õsz em­ber­rõl szó­ló fil­met, és tud­ja, mi az a ke­re­sõ­prog­ram, csak üs­sön be annyit a szá­mí­tó­gé­pé­be, hogy Bo­go­ta + ke­rék­pár + film, és mind­járt rá­akad.

Kedv­csi­ná­ló­nak csak annyit, hogy La­tin-Ame­ri­ka egyik leg­rosszabb le­ve­gõ­jû és leg­sze­gé­nyebb met­ro­po­li­sa né­hány év alatt fan­tasz­ti­ku­san át­ala­kult. Eh­hez ar­ra volt szük­ség, hogy a pol­gár­mes­ter új alap­el­vek­re he­lyez­ze a vá­ros­fej­lesz­tést. Ilyen egy­sze­rû kér­dé­se­ket tett fel: olyan vá­rost kí­vá­nunk lét­re­hoz­ni, amely a gyer­me­kek, idõ­sek, sze­gé­nyek ér­de­ke­it szol­gál­ja, vagy olyat, amely a gép­ko­csi­két? Ha a köz­le­ke­dé­si prob­lé­má­kat úgy pró­bál­ják meg­ol­da­ni, hogy több és na­gyobb utat épí­te­nek, az olyan, mint­ha ben­zin­nel pró­bál­ná­nak tü­zet ol­ta­ni.

A film egyik leg­de­rû­sebb je­le­ne­té­ben a pol­gár­mes­ter ott áll a szé­les ke­rék­pár­út szé­lén, mel­let­te húz­nak el a vi­dám bi­cik­lis­ták. A kép két szé­lén a sár­ban né­hány au­tó ver­gõ­dik, a pol­gár­mes­ter pe­dig va­la­mi ilyes­mit nyi­lat­ko­zik: „Ter­mé­sze­te­sen job­ban örül­nék, ha az au­tó­út is asz­fal­toz­va len­ne. Re­mé­lem, hogy elõbb-utóbb ez is meg­va­ló­sul. De ha egy­szer ke­vés pén­zünk van, ak­kor el kell dön­te­nünk, hogy mi a fon­to­sabb.”

Ko­lum­bia messze van, de né­hány ma­gyar ke­rék­pá­ros-szer­ve­zet úgy gon­dol­ja, a vál­to­zás ná­lunk is le­het­sé­ges. Új­év­re a Bo­go­tá­ról szó­ló film egy-egy pél­dá­nyát ad­ták aján­dék­ba a fõ­pol­gár­mes­ter­nek és va­la­mennyi ke­rü­le­ti pol­gár­mes­ter­nek. Mi itt, Kö­zép-Eu­ró­pá­ban va­ló­szí­nû­leg hi­á­ba vár­nánk egy Peñalo­sa-sze­rû fel­vi­lá­go­sult po­li­ti­kus­ra. Ar­ra vi­szont sok pél­da van, hogy ha a pol­gá­rok el­kez­de­nek más­képp gon­dol­kod­ni, ak­kor elõbb-utóbb a po­li­ti­ku­sok is lép­nek. A gon­dol­ko­dás meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban pe­dig az evan­gé­li­kus egy­ház­nak is nagy sze­re­pe le­het.

Ga­dó György Pál

::Nyomtatható változat::