Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ren­ge­teg böl­cses­ség, hosszú év­szá­za­dok ta­pasz­ta­la­ta van a cím­ként ol­vas­ha­tó ré­gi ma­gyar köz­mon­dás mö­gött. Az óva­tos, bölcs em­ber még azt is tud­ja, hogy a hall­ga­tás nem­csak fej­fá­jás el­le­ni re­cept, de né­ha ara­nyat is ér. Fõ­leg ak­kor igaz ez, ami­kor a sa­ját ir­há­ját men­ti az em­ber.

Va­la­hogy er­rõl a nagy né­pi igaz­ság­ról fe­led­ke­zett meg dr. Pász­tor Al­bert mis­kol­ci rend­õr­ka­pi­tány, ami­kor „fe­le­lõt­len” tár­gyi­la­gos­ság­gal ki­je­len­tet­te, hogy a de­cem­ber­ben a vá­ros­ban tör­tént va­la­mennyi rab­lá­sos bûn­cse­lek­mény el­kö­ve­tõ­je ci­gány szár­ma­zá­sú volt. Lett is er­re ha­tal­mas za­jon­gás, meg­szó­lalt a mi­nisz­ter­el­nök, az om­buds­man, ilyen-olyan jog­vé­dõ, tár­sa­dal­mi és em­ber­ba­rát szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lõi, par­la­men­ti atyák és anyák. Dras­ko­vics Ti­bor ren­dé­sze­ti mi­nisz­ter sem tét­len­ke­dett, jó im­pul­zust ad­va a bû­nö­zõk bol­dog tár­sa­dal­má­nak fel­füg­gesz­tet­te hi­va­ta­lá­ból a „gyû­lö­let­be­széd-gya­nús” rend­õr­ka­pi­tányt. A tör­té­net foly­ta­tá­sát is­mer­jük.

Én úgy tud­tam, hogy a de­mok­rá­cia azt je­len­ti, hogy van szó­lás­sza­bad­ság, a té­nyek­rõl sza­ba­don le­het nyi­lat­koz­ni. Még Bi­bó­tól tu­dom, hogy a de­mok­ra­ta nem fél, mert a de­mok­ra­ti­kus tár­sa­da­lom nyi­tott­sá­got, sza­bad­sá­got és em­be­ri mél­tó­sá­got ga­ran­tál. Ja, és még egye­bek mel­lett egy na­gyon fon­tos dol­got: a bé­kés, tisz­tes­sé­ges em­be­rek biz­ton­sá­gát, nyu­gal­mát, éle­tük, va­gyo­nuk, egész­sé­gük vé­del­mét. Min­den fi­lo­zó­fi­ai esz­me­fut­ta­tás nél­kül ta­lán ez len­ne a jog­ál­lam fel­ada­ta.

Saj­nos, rég­óta van­nak igen ko­moly jel­zé­sek itt Ro­má­ni­á­ban is, de leg­alább annyi­ra nyo­ma­té­ko­san az anya­or­szág­ban is, hogy en­nek a jog­ál­la­mi fel­adat­nak, kö­te­les­ség­nek a tel­je­sí­té­se se­hogy sem si­ke­rül. Az em­be­rek­ben, a tár­sa­da­lom­ban ki­ala­kult ál­ta­lá­nos vé­le­mény, hogy a ha­tó­sá­gok, az adók­ból fenn­tar­tott bûn­ül­dö­zõ szer­vek kép­te­le­nek sza­va­tol­ni, meg­õriz­ni a tisz­tes­sé­ges em­be­rek biz­ton­sá­gát, ép­sé­gét, bé­ké­jét. Sõt egy­re in­kább úgy lát­juk – ter­mé­sze­te­sen ma­ga­mat is be­le­ért­ve –, hogy ha­tó­sá­ga­ink las­san a bû­nö­zõ­ket vé­dik a tár­sa­da­lom bé­kés ré­te­ge­i­vel szem­ben.

Az el­múlt na­pok­ban Amb­rus At­ti­lá­nak, a Bras­sói La­pok fõ­szer­kesz­tõ­jé­nek ve­zér­cik­két ol­vas­tam, mely­ben konk­rét ada­tok­kal tá­maszt­ja alá azt, hogy a ro­má­ni­ai bör­tö­nök­ben csak a kis­stí­lû tol­va­jok, a „tyúk­tol­va­jok” ma­rad­nak be­zár­va. A ne­héz­fi­ú­kat, a ke­mény rab­ló­gyil­ko­so­kat és ha­son­ló ka­li­be­rû bû­nö­zõ­ket ilyen-olyan ürüggyel – egész­sé­gi prob­lé­ma, jó ma­ga­vi­se­let – el­en­ge­dik.

A veszp­ré­mi ké­zi­lab­da-já­té­kos, a ro­mán Ma­ri­an Coz­ma ha­lá­lá­val új for­du­la­tot vet­tek a dol­gok. Ahe­lyett, hogy Pász­tor Al­bert rend­õr­ka­pi­tány ki­je­len­té­sét ér­tel­me­sen, tár­gyi­la­go­san, in­du­lat­men­te­sen ele­mez­te vol­na a fel­sõbb­ség, és ko­moly cse­lek­vé­si prog­ram­mal igye­ke­zett vol­na meg­vé­de­ni a tár­sa­dal­mi bé­két, el­in­dí­tott egy jó­ko­ra hisz­té­ria­ro­ha­mot, a hely­zet egész ré­gi­ónk­ban pat­ta­ná­sig fe­szült. Ma­ri­an Coz­ma tra­gi­kus ha­lá­lá­val azon­ban meg­tört a hall­ga­tás, az os­to­ba ma­gya­ráz­ko­dás, a mel­lé­be­szé­lés. Az em­be­rek kezd­ték vi­lá­go­san ki­mon­da­ni, ami a szí­vü­kön volt és van. A ro­mán saj­tó pe­dig, el­len­tét­ben a ma­gyar­or­szá­gi­val, ke­mé­nyen ki­pa­kolt, a nyers té­nye­ket ne­vén ne­vez­ve te­le­kür­töl­te a vi­lá­got, jól fel­szít­va a han­gu­la­tot.

Vég­re itt Ro­má­ni­á­ban – de Ma­gyar­or­szá­gon is – ki kell mon­da­ni, hogy a kés cson­tig ha­tolt, hogy az egész tár­sa­da­lom eb­ben a pil­la­nat­ban egy rob­ban­ni ké­szü­lõ idõ­zí­tett bom­bá­hoz ha­son­lít. Ilyen­kor mint fe­le­lõs egy­há­zi ve­ze­tõ, mint hí­võ ke­resz­tény em­ber úgy ér­zem, szól­nom kell, de szól­nia kell az egy­ház­nak is, hi­szen – amint Ba­bits ír­ta a Jó­nás köny­vé­ben – azt mond­ta az Úr a pró­fé­tá­nak: „Kelj fel és menj / Ni­ni­vé­be, ki­álts a Vá­ros el­len! / Nagy ott a baj, meg­áradt a go­nosz­ság: / szennyes hab­jai szent lá­ba­mat mos­sák.” Hi­va­tá­sunk kö­te­lez ben­nün­ket szó­lás­ra, mert a hall­ga­tás, Ba­bits­nál ma­rad­va, vét­ke­sek­kel va­ló cin­kos­sá­got je­lent.

Még ma­ga Gyur­csány Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök is hi­va­ta­lo­san ki­mond­ta nagy fel­is­me­ré­sét, hogy a „veszp­ré­mi eset drá­mai kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat”. Én csak annyit ten­nék hoz­zá, hogy a veszp­ré­mi eset csak a jég­hegy csú­csa, mert ott van Olasz­lisz­ka, Ma­kó, az er­dé­lyi Apá­ca, Tat­rang ese­te, és még so­rol­hat­nám.

Vé­ge kell, hogy le­gyen a szõ­nyeg alá söp­rés ká­ros stra­té­gi­á­já­nak. At­tól, hogy nem le­het nyíl­tan be­szél­ni egy prob­lé­má­ról, az még nem tû­nik el, nem szû­nik meg, sõt bú­vó­pa­tak­ként hat­vá­nyo­zott erõ­vel tör fel. Egyet­ér­tek Szik­in­ger Ist­ván al­kot­mány­jo­gásszal, aki 2007-ben egy kon­fe­ren­ci­án ki­je­len­tet­te, hogy lé­te­zik olyan fo­ga­lom, hogy „ci­gány­bû­nö­zés”. A ré­gi rend­szer bûn­ül­dö­zõ szer­vei ezt ob­jek­tív tény­ként hasz­nál­ták. A Né­zõ­pont In­té­zet 2008 nya­rán vég­zett rep­re­zen­ta­tív fel­mé­ré­sé­nek ered­mé­nye azt mu­tat­ja, hogy a ma­gyar la­kos­ság ki­lenc­ven­egy szá­za­lé­ka sze­rint is lé­te­zik ci­gány­bû­nö­zés.

Igen­is van ci­gány­bû­nö­zés, úgy, ahogy van ma­gyar-, ro­mán- stb. bû­nö­zés is. A lé­nyeg az, hogy en­nek ki­mon­dá­sa azon­ban ne tel­jen meg rasszis­ta in­du­lat­tal, gyû­lö­let­tel, ha­nem le­he­tõ­leg tisz­tes­sé­ges fi­gye­lem­fel­kel­tés le­gyen egy olyan prob­lé­má­val kap­cso­lat­ban, ame­lyet meg kell ol­da­ni, amely nem tûr ha­lasz­tást.

Ör­vend­tem an­nak, hogy Dras­ko­vics úr meg­véd­te az enyin­gi, veszp­ré­mi vagy mit tu­dom én mi­lyen ro­ma kö­zös­sé­ge­ket a tö­meg­ha­rag­tól, a lin­cse­lés­tõl, de leg­alább ennyi­re ör­ven­de­nék, ha a tisz­tes­sé­ges, jog­kö­ve­tõ pol­gá­rok – akár ma­gya­rok, akár ci­gá­nyok, ro­má­nok vagy má­sok – bé­kes­sé­gét, biz­ton­sá­gát és nyu­gal­mát is meg­vé­de­né, sza­va­tol­ná. Mert fél­tem or­szá­ga­ink bel­sõ, tár­sa­dal­mi bé­ké­jét, nyu­gal­mát, ag­gó­dom gyer­me­ke­ink, asszo­nya­ink, idõs em­ber­tár­sa­ink biz­ton­sá­gá­ért, tes­ti ép­sé­gé­ért. Sze­ret­nék gyer­me­ke­im­mel együtt es­te is nyu­god­tan sé­tál­ni Bu­ka­rest vagy Bu­da­pest ut­cá­in.

A Ma­gyar Gár­da-vi­tá­ba nem kí­vá­nok be­le­szól­ni, még­is fel­ve­tõ­dött ben­nem – és má­sok­ban is – a kér­dés, hogy va­jon ez a moz­ga­lom vagy a gom­ba­mód sza­po­ro­dó kü­lön­bö­zõ ön- és nem­zet­vé­del­mi moz­gal­mak nem an­nak jel­zõi-e, hogy va­la­mi nincs rend­ben tár­sa­dal­munk­ban. A ci­gány­bû­nö­zés kér­dé­sé­ben vég­re el kell in­dul­ni a konk­rét és ha­té­kony cse­lek­vés és meg­ol­dás út­ján. Mert be­szél­ni, azt tu­dunk, a po­li­ti­kai re­to­ri­ká­nak jobb- és bal­ol­dalt se vé­ge, se hossza, vi­rág­zik az et­no­biz­nisz, EU-pro­jek­tek gar­ma­dá­val van­nak, ame­lyek­bõl vé­gül sem­mi sem lesz.

Cso­dál­ko­zunk, hogy a ci­gány­sá­gon be­lül új­ra­ter­me­lõ­dik a tár­sa­dal­mi, anya­gi le­sza­ka­dás, ki­ala­kul egy tra­di­ci­o­ná­lis bû­nö­zé­si szub­kul­tú­ra, egy fur­csa fo­gé­kony­ság az erõ­szak­ra és ez­zel szem­ben a mun­ká­hoz, mû­ve­lõ­dés­hez va­ló el­uta­sí­tó, ne­ga­tív vi­szony. Meg­ol­dás – sze­rin­tem – van, de óri­á­si anya­gi, szel­le­mi, lel­ki, sõt po­li­ti­kai ál­do­za­tot kö­ve­tel, em­pá­ti­át, tisz­tes­sé­ges meg­ol­dá­si szán­dé­kot, ren­det és tör­vé­nyes­sé­get, tár­sa­dal­mi össze­fo­gást.

S ta­lán mint ke­resz­tény, hí­võ em­be­rek ar­ról se fe­led­kez­zünk meg, hogy az élet­nek van egy fon­tos spi­ri­tu­á­lis di­men­zi­ó­ja is, a hit, a hit­bõl fa­ka­dó sze­re­tet és re­mény. Ez az a kü­lön­le­ges több­let, ame­lyet mi mint egy­há­zak, ke­resz­tény kö­zös­sé­gek hoz­zá tu­dunk ten­ni ah­hoz a nagy és szük­sé­ges tár­sa­dal­mi össze­fo­gás­hoz, mely sze­rin­tem egye­dül ké­pes or­vo­sol­ni a prob­lé­mát.

Adorjáni Dezsõ Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::