Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Va­sár­nap

Mert tet­szett az egész Tel­jes­ség­nek, hogy Krisz­tus­ban lak­jék, és hogy ál­ta­la bé­kél­tes­sen meg ön­ma­gá­val min­dent, a föl­dön és a menny­ben. Kol 1,19–20 (Zsolt 103,11; Mk 8,31–38; 1Kor 13,1–13; Zsolt 15) Ezt meg nem ért­jük. De hát hogy is ér­te­nénk, ha ő a min­den­ha­tó Is­ten, mi pe­dig kis por­sze­mek va­gyunk hoz­zá mér­ten! Ami­kor Is­ten elénk áll, csak le­bo­rul­ni tu­dunk, és imád­ni tud­juk őt. A leg­fon­to­sab­bat még­is ért­het­jük: a bű­ne­ink mi­att ha­rag­vó Is­ten bé­kélt meg ve­lünk Jé­zus vált­ság­ha­lá­la ál­tal. Sze­ret az Is­ten. Jó Atyánk az Is­ten. Gyű­lö­li a bűnt, de sze­re­ti az em­bert. Mit te­gyen? Mi­lyen ér­zés ne­ki a te Is­te­ned­nek len­nie? Jé­zus pe­dig szen­ved min­den ba­junk és be­teg­sé­günk és min­den igaz­ság­ta­lan­ság mi­att, még­is em­ber­ré lett. Mi­lyen ér­zés ne­ki em­ber­nek len­nie?

Hét­fő

A szá­za­dos Jé­zus elé küld­te ba­rá­ta­it, és ezt üzen­te ne­ki: „Uram, ne fá­radj, mert nem va­gyok mél­tó ar­ra, hogy a haj­lé­kom­ba jöjj. De ma­ga­mat sem tar­tot­tam mél­tó­nak ar­ra, hogy el­men­jek hoz­zád, ha­nem csak szólj, és meg­gyó­gyul a szol­gám.” Lk 7,6b–7 (Zsolt 146,5; Lk 13,31–35; Lk 11,1–4) Te csak azt em­le­ge­ted, hogy mit ér­de­melsz, mi jár ne­ked. A szá­za­dos for­dít­va lát­ja a dol­go­kat: „…nem va­gyok mél­tó…” Nem az ér­de­me­i­re és a rang­já­ra hi­vat­ko­zik. Ez Jé­zus Urunk előtt sem­mit sem je­lent. Egy­sze­rű­en meg­men­tő sze­re­te­té­re apel­lál. A szá­za­dos azt is tud­ja, hogy mi a ha­ta­lom. Ha mond va­la­mit a be­osz­tott­já­nak, az meg­te­szi. Így bí­zik ab­ban, hogy ha Jé­zus mond va­la­mit, az meg­lesz. Hi­szen ő Úr min­den fö­lött. Azt mond­ta: le­gyen, és meg­te­rem­tet­te a vi­lá­got. Azt mond­ta: csend le­gyen, és le­csön­de­se­dett a ten­ger. Azt mond­ta: né­mulj el, és a go­nosz lé­lek el­hall­ga­tott. Azt mond­ta: gyó­gyulj meg, és a bé­na egész­sé­ges lett. Azt mond­ta: meg­bo­csát­tat­tak a bű­ne­id, és lel­ki­leg sza­bad lett a bűn­bá­nó szív. Ma is elég Jé­zus­nak egy sza­va, és meg­tör­té­nik, amit akar. Ezért ol­vasd, hall­gasd, kérj egy szót tő­le, és biz­tos le­hetsz a meg­hall­gat­ta­tás­ban.

Kedd

Jé­zus nap­pal a temp­lom­ban ta­ní­tott. Ko­ra reg­gel az egész nép hoz­zá si­e­tett, hogy hall­gas­sa őt a temp­lom­ban. Lk 21,37–38 (5Móz 4,10; Lk 5,33–39; Lk 11,5–13) Ko­ra reg­gel a leg­fris­sebb az el­ménk. Jó, ha ak­kor fi­gye­lünk Is­ten igé­jé­re, hogy ma­ra­dan­dó út­mu­ta­tás le­gyen egész na­punk­ra. Öröm­mel mész-e temp­lom­ba? Vá­gyódsz-e a hí­vők kö­zös­sé­gé­re, az igé­re és a szent­sé­gek­re? Ami­kor elő­rehív­nak, ak­kor ne csak az ol­tá­rig, ne csak a temp­lom ele­jé­ig menj, ha­nem egé­szen Jé­zu­sig! Ad­dig meg ne állj, míg ve­le nem ta­lál­ko­zol!

Szer­da

Áll­ja­tok szi­lár­dan, és ra­gasz­kod­ja­tok a ha­gyo­má­nyok­hoz. 2Thessz 2,15 (Zsolt 19,9b; Mt 6,16–21; Lk 11,14–23) Van­nak jó és rossz, meg­tar­tó és meg­rög­zött ha­gyo­má­nyok. Itt ar­ról van szó, hogy ra­gasz­kod­junk a ránk ha­gyo­má­nyo­zott hit­hez és üze­net­hez. Ne gon­dol­juk, hogy min­den­áron va­la­mi újat kell ki­ta­lál­nunk. Mi az örök­ké­va­lót és az Örök­ké­va­lót hir­det­jük és kö­vet­jük. Nem az­zal le­szel nagy, hogy ki­ta­lálsz va­la­mi ext­ra dol­got, ha­nem ha hű­sé­ges ma­radsz a ke­reszt­hez. A for­ma, a ki­fe­je­zés­mód vál­toz­hat, de a ré­gi üze­net azo­nos a ma­i­val: Jé­zus­sal újat kezd­hetsz, ve­le bol­dog le­hetsz. Ál­ta­la üd­vös­ség­re jutsz.

Csü­tör­tök

Ma­ga pe­dig a bé­kes­ség Is­te­ne szen­tel­jen meg ti­te­ket tel­je­sen, és őriz­ze meg a ti lel­ke­te­ket, el­mé­te­ket és tes­te­te­ket tel­jes ép­ség­ben, fedd­he­tet­le­nül a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus el­jö­ve­te­lé­re. 1Thessz 5,23 (Mik 6,8; Zak 7,2–13; Lk 11,24–28) A sze­re­tet Is­te­ne, a mi Atyánk a bé­kes­ség Is­te­ne. Bé­két­len vi­lá­gunk­ban, gú­nyo­ló­dá­sok és kí­sér­té­sek kö­zött könnyen ki­bil­le­nünk egyen­sú­lyunk­ból. A bé­kes­ség Is­te­ne meg­őriz­het, hogy ha meg­dob­nak kő­vel, te azt ke­nyér­rel tud­jad vi­szo­noz­ni. Vagy te vi­szo­noz­tad a ke­nye­ret kő­vel? Jé­zus az Élet Ke­nye­re, még­is ke­reszt­re fe­szí­tet­ték. De ő ott is ke­nye­ret adott vi­szon­zá­sul: imád­ko­zott el­len­sé­ge­i­ért.

Pén­tek

Jaj an­nak, aki per­be száll al­ko­tó­já­val, bár csak egy a föld­ből ké­szült cse­rép­edé­nyek kö­zött! Mond­hat­ja-e for­má­ló­já­nak az agyag: Mit csi­nálsz? Ézs 45,9 (Ap­Csel 17,25; Jn 8,21–30; Lk 11,29–36) Be­le­nyug­vás vagy lá­za­dás? Egyik se! Légy azon, hogy föl­is­merd Is­ten aka­ra­tát. Ha pe­dig va­la­mit nem ér­tesz, vagy va­la­mi­vel nem ér­tesz egyet, ak­kor ne he­lyezd a ma­gad lá­tá­sát Is­te­nünk vé­le­mé­nye elé. Biz­tos, hogy ő job­ban tud­ja. Egy apa tud­ja, hogy hány fo­rint van a kis­gyer­me­ke zse­bé­ben, de a gyer­mek nem tud­ja, hány fo­rint­ja van az édes­ap­já­nak. Te csak egy kis ré­szét is­mer­he­ted az Úr gon­do­la­ta­i­nak, de hidd, hogy ter­ve jó.

Szom­bat

Jobb egy nap a te ud­va­ra­id­ban, mint más­hol ezer. Zsolt 84,11a (Lk 24,53; Dán 5,1–7.17–30; Lk 11,37–54) Ha rá­jössz, hogy olyas­mit ad ne­ked Is­ten, amit sen­ki más nem tud ad­ni, ak­kor ke­res­ni fo­god őt. Ha ő bé­kes­ség­gel töl­töt­te be a szí­ve­det, ak­kor azt mon­dod: egy nap jobb Is­ten­nel, mint ezer nél­kü­le. Egy­perc­nyi az ő igé­jé­ből töb­bet ér, sőt el­len­sú­lyoz­za mind­azt, ami na­po­kig zú­dul rám az em­be­rek­től, a té­vé­ből, a vi­lág­ból. Hidd el: egy szó reg­gel Is­ten­től olyan je­len­tős le­het, hogy a nap min­den más sza­vát, szi­dal­mát, gú­nyo­ló­dá­sát, ter­hét el­len­sú­lyoz­za. Sőt le­he­tő­vé te­szi az el­hor­do­zá­su­kat.

Széll Bul­csú

::Nyomtatható változat::