Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Idő­sze­rű ép­pen most fel­vet­ni a kér­dést, ami­kor tár­sa­dal­mi éle­tünk mély­pont­ján mi, ke­resz­té­nyek ke­res­sük az utat. Mit te­he­tünk sze­ku­la­ri­zált tár­sa­dal­mi vi­szo­nya­ink kö­zött jó lel­ki­is­me­ret­tel azért, hogy a vál­sá­gos idő­szak mi­nél gyor­sab­ban és mi­nél ki­sebb kár­ral el­múl­jon? Mit te­he­tünk né­pünk, nem­ze­tünk, jö­vőnk job­bí­tá­sa ér­de­ké­ben – jé­zu­si szel­lem­ben?

A kér­dés te­hát ko­moly és sür­ge­tő. Jé­zus sze­mé­lyé­nek meg­íté­lé­sét nem­csak a sa­ját ko­rá­ban, de most is a sok­ér­tel­mű­ség jel­le­me­zi. Úgy tű­nik, min­den­ki an­nak lát­ja Jé­zust, ami­nek akar­ja, ami meg­fe­lel szán­dé­ká­nak, be­ál­lí­tott­sá­gá­nak. De mi­lyen az iga­zi „köz­éle­ti” Jé­zus? Ve­he­tünk-e pél­dát ró­la a köz­éle­ti­ség sík­ján is?

Va­ló igaz, hogy az evan­gé­lis­ták nem a po­li­ti­ka né­ző­pont­já­ból fo­gal­maz­zák meg Jé­zus­ról szó­ló hír­adá­sa­i­kat. Vi­szont ép­pen ezért fel­tű­nő a hit és a köz­éle­ti­ség köl­csön­ha­tá­sa­i­nak, ta­lál­ko­zá­si pont­ja­i­nak gya­ko­ri­sá­ga. Így nyí­lik le­he­tő­ség ar­ra, hogy meg­raj­zol­juk Jé­zus po­li­ti­kai, köz­éle­ti „arc­élét”.

Iz­ra­el tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dé­se

Iz­ra­el ere­de­ti ál­lam­for­má­ja te­ok­rá­cia. Ez fe­lelt meg a le­te­le­pe­dett és egy­sé­ges nem­zet­té for­má­ló­dó Iz­ra­el ön­ér­tel­me­zé­sé­nek, mi­sze­rint a nép egyet­len tár­sa­dal­mi, ugyan­ak­kor egyet­len val­lá­si kö­zös­ség is. A po­li­ti­ka és a val­lás ha­tó­kö­re te­hát tel­je­sen egy­be­esett, és mind­két vo­nat­ko­zás­ban Jah­ve az Úr. A nem­zet al­kot­má­nya a Tíz­pa­ran­cso­lat (De­ka­ló­gus, Tó­ra) az­zal a tu­dat­tal, hogy nem Iz­ra­el né­pe al­kot­ta meg, ha­nem a sza­ba­dí­tó, szö­vet­sé­ges Is­ten, aki­nek te­kin­té­lye fe­let­te áll a pro­duk­tum, a szö­veg te­kin­té­lyé­nek. Er­re utal a Tíz­pa­ran­cso­lat be­ve­ze­tő­je (2Móz 20,2–3; 5Móz 5,6–7) és Iz­ra­el him­nu­sza, a Sö­ma (5Móz 6,4–5).

Is­ten a ma­ga ural­mát há­rom ha­tal­mi ágon gya­ko­rol­ta. Az el­ső ha­tal­mi ág a Dá­vid há­zá­ból szár­ma­zó di­nasz­ti­kus ki­rály, aki a tár­sa­dal­mi éle­tet szer­vez­te, de nem volt jo­ga át­nyúl­ni a val­lás te­rü­le­té­re. A má­so­dik ha­tal­mi ág az Áron há­zá­ból szár­ma­zó fő­pap, aki a lé­vi­ta pap­ság­gal az egyet­len le­gi­tim köz­pont­hoz (szent sá­tor, majd a je­ru­zsá­le­mi temp­lom) szer­vez­te a kul­tuszt, de aki­nek nem volt jo­ga „át­nyúl­ni” a tár­sa­da­lom po­li­ti­kai szer­ve­zé­sé­be. A har­ma­dik ha­tal­mi ág az Is­ten Lel­ke ál­tal meg­ra­ga­dott és el­hí­vott pró­fé­ta­ság. Ez hit-er­köl­csi fel­ügye­le­tet gya­ko­rolt a ki­rály és a fő­pap fe­lett egy­aránt, hi­szen az élő Is­ten a pró­fé­ták szol­gá­la­tán ke­resz­tül fej­tet­te ki po­li­ti­ka­kri­ti­kai és egy­ház­kri­ti­kai te­vé­keny­sé­gét.

Ez a te­ok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés csu­pán Dá­vid ki­rály ural­ko­dá­sa alatt mű­kö­dött gör­dü­lé­ke­nyen. Fi­á­nak, Sa­la­mon­nak az ural­ko­dá­sa után az ál­la­mi be­ren­dez­ke­dést szét­tör­te a bel­po­li­ti­kai vál­ság, az or­szág ket­té­sza­ka­dá­sa. Ké­sőbb vi­lág­po­li­ti­kai ese­mé­nyek ad­ták meg a ke­gye­lem­dö­fést. Észa­kon az asszír be­ke­be­le­zés­sel, dé­len pe­dig a ba­bi­ló­ni­ai fog­ság­gal Iz­ra­el ál­la­mi lé­te meg­szűnt. A fog­ság­ból va­ló ha­za­té­rés után a res­ta­u­rá­ci­ós tö­rek­vé­se­ket a sze­leu­ki­da, majd a ró­mai ura­lom tör­te de­rék­ba.

Jé­zus szü­le­té­se ide­jén a te­ok­rá­cia fel­té­te­lei már rég­óta nin­cse­nek meg. A ki­rály nem dá­vid­i­ta ural­ko­dó, ha­nem ide­gen, a ró­mai ér­de­ke­ket ki­szol­gá­ló He­ró­des. Vagy­is a ki­rály il­le­gi­tim. A fő­pap sem áro­ni­ta. A pa­pi és fő­pa­pi mél­tó­ság kor­rup­ci­ó­val vá­sá­rol­ha­tó tiszt­sé­gek. A pap­ság is il­le­gi­tim. A pró­fé­ta­ság pe­dig több száz éve meg­szűnt. A kö­ve­tel­mény­rend­szer­ből csu­pán egyet­len elem ma­radt meg, az i. e. 164-ben új­ra­szen­telt je­ru­zsá­le­mi temp­lom, de már nincs ben­ne az Is­ten je­len­lé­tét és ural­mát jel­ké­pe­ző frigy­lá­da.

A val­lá­si meg­osz­tott­sá­got jel­zi, hogy az or­szág kö­zép­ső te­rü­le­tén élő sa­ma­ri­tá­nu­sok a Ga­ra­zim he­gyen ko­ráb­ban kon­ku­rens szán­dék­kal épült il­le­gi­tim temp­lom kö­ré szer­ve­zik a kul­tuszt (szent ira­tuk ki­zá­ró­lag Mó­zes öt köny­ve). Jé­zus ön­ál­ló mű­kö­dé­se ide­jé­re az or­szág meg­osz­tott­sá­ga po­li­ti­kai té­ren is nőtt. Jú­de­á­ban Pi­lá­tus, az an­ti­sze­mi­ta ró­mai pro­ku­rá­tor gya­ko­rol­ja a po­li­ti­kai ha­tal­mat, Ga­li­le­á­ban pe­dig He­ró­des An­ti­pas.

A te­ok­rá­cia pil­lé­rei a tör­té­ne­lem vi­ha­ra­i­ban ki­dől­tek. En­nek kö­vet­kez­mé­nye lett a hit­élet el­la­po­so­dá­sa, az er­kölcs la­zu­lá­sa, a köz­gon­dol­ko­dás, a szel­le­mi élet tom­pu­lá­sa, a gaz­da­ság és a tár­sa­da­lom el­tor­zu­lá­sa, a po­li­ti­ka el­bi­zony­ta­la­no­dá­sa,va­la­mint a ha­mis jö­vő­kép. A ju­da­iz­mus szel­le­mi erő­te­ré­ben a tör­vény be­tű­je Jah­ve sze­mé­lyé­től füg­get­le­ne­dett, és ab­szo­lút te­kin­téllyé lé­pett elő.

Ke­resz­te­lő Já­nos vá­rat­lan pró­fé­tai fel­lé­pé­se csu­pán egy fel­vil­la­nás volt ar­ra a le­he­tő­ség­re, hogy a nép hit-er­köl­csi ér­te­lem­ben meg­újul­jon. A kül­de­té­sé­ből fa­ka­dó el­ső, az ural­ko­dó sze­mé­lyét is érin­tő kri­ti­kai meg­nyil­vá­nu­lá­sa a ha­lá­lát okoz­ta.

A te­ok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés em­lé­ke, vá­gya és il­lú­zi­ó­ja azon­ban meg­ma­radt. A po­li­ti­kai el­bi­zony­ta­la­no­dás je­le a szad­du­ce­u­si koz­mo­po­li­tiz­mus, a fa­ri­ze­u­si tó­ra­fa­na­tiz­mus, a qum­rá­ni „emig­rá­ció”, va­la­mint az, hogy a ze­ló­ta­moz­ga­lom prag­ma­ti­kus po­li­ti­kai prog­ram­já­vá tet­te a te­ok­rá­cia vissza­ál­lí­tá­sát. A sza­bad­ság­harc, a füg­get­len­ség ve­zet majd el a tö­ké­le­tes te­ok­rá­ci­á­hoz, a mes­si­á­si ki­rály­ság­hoz – gon­dol­ták. A po­li­ti­kai mes­si­á­si vá­ra­dal­mak – ép­pen Jé­zus sze­mé­lyé­vel kap­cso­lat­ban – a vég­ső­kig fel­fo­ko­zód­tak.

Jé­zus tör­té­nel­mi és po­li­ti­kai

ho­ri­zont­ja

Jé­zus sze­mé­lyé­nek és ügyé­nek po­li­ti­kai sú­lyát elő­re­ve­tí­tet­te az a tény, hogy az ő szü­le­té­se és pusz­ta lé­te óri­á­si po­li­ti­kai hul­lá­mot ger­jesz­tett. Pe­dig még sem­mit nem mon­dott, és még sem­mit nem tett. A ko­ra­be­li csil­la­gá­szat ál­tal tu­do­má­nyo­san elő­re­jel­zett és nyil­ván­tar­tott csil­lag­je­len­ség – a ke­le­ti és nyu­ga­ti aszt­ro­ló­gi­ai kód el­té­ré­se mi­att – a bi­ro­dal­mon be­lü­li po­li­ti­kai re­mény­sé­get po­la­ri­zál­ta. A kér­dés ez volt: mit je­lez elő­re a csil­lag­je­len­ség? Au­gus­tus csá­szár ural­ko­dá­sá­nak fény­ko­rát vagy Pa­lesz­ti­ná­ban új vi­lág­ural­ko­dó szü­le­té­sét? Mi­vel Pa­lesz­ti­ná­ban az utób­bi re­mény­ség volt erő­sebb, Nagy He­ró­des nem ri­adt vissza a bet­le­he­mi gyer­mek­gyil­kos­ság­tól mint mar­káns po­li­ti­kai meg­ol­dás­tól (Mt 2).

Va­jon tá­jé­ko­zott volt-e Jé­zus tör­té­nel­mi és po­li­ti­kai kér­dé­sek­ben? Ne fe­led­jük, az Ószö­vet­ség Iz­ra­el né­pé­nek tör­té­ne­lem­köny­ve is! A ki­csi or­szág­ban sen­ki, így Jé­zus sem te­he­tett szin­te egy lé­pést sem úgy, hogy a tá­vo­li és kö­ze­li tör­té­ne­lem­nek ezer­nyi me­men­tó­ja ne sze­gé­lyez­te vol­na út­ját.

Jé­zus­nak je­le­ne tör­té­nel­mi és po­li­ti­kai vi­szo­nya­i­ra is szin­te nap­ra­kész rá­lá­tá­sa volt.

Ná­zá­ret he­gyi fa­lucs­ká­já­tól észak­ra csu­pán öt-hat ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ra – két fon­tos ha­di út ke­resz­te­ző­dé­sé­ben – he­lyez­ke­dett el Sep­po­ris vá­ro­sa. En­nek la­kos­sá­gát i. e. 4-ben lá­za­dás mi­att rab­szol­ga­ság­ra ad­ták, és a vá­rost fel­éget­ték. Az új­já­épí­tés után ró­mai ka­to­nai ko­ló­nia lett, aho­vá fu­tá­rok út­ján az egész bi­ro­da­lom hí­rei gyor­san el­ju­tot­tak. Itt ke­rül­tek for­ga­lom­ba a friss tör­té­nel­mi és po­li­ti­kai ese­mé­nye­ket do­ku­men­tá­ló új pénz­ér­mék is. Jé­zus gyer­mek­ko­rá­tól kezd­ve szám­ta­lan­szor be­jár­ta ezt a vá­rost, és szám­ta­lan­szor vá­sá­rolt is a pi­a­ca­in.

Jé­zus te­hát tud­ta, hogy mi tör­té­nik a vi­lág­ban, az or­szág­ban, a fe­jek­ben és a szí­vek­ben. És azt is, hogy eb­ben az ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés­ben egyet­len rab­bi sem tud úgy ta­ní­ta­ni vagy cse­le­ked­ni, hogy az ne len­ne egy­ben po­li­ti­kai üze­net is. Jé­zus is tisz­tá­ban volt sa­ját sza­vai és tet­tei po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nye­i­vel, és tu­da­to­san és fe­le­lő­sen vál­lal­ta őket. Fe­le­lős ma­ga­tar­tá­sát mu­tat­ja a ka­per­na­u­mi krí­zis. Ka­per­na­u­mot a nagy­ta­nács „el­té­ve­lyí­tett vá­ros”-nak (lásd az eret­nek­ül­dö­zés­re vo­nat­ko­zó val­lás­tör­vé­nyi szank­ci­ó­kat) akar­ta nyil­vá­ní­ta­ni (Mk 3,20–27). A ka­taszt­ró­fa el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben Jé­zus át­he­lyez­te szol­gá­la­tát Ná­zá­ret­be. A tő­le va­ló tö­me­ges el­pár­to­lás ál­tal vá­ro­sa meg­me­ne­kült a ka­taszt­ró­fá­tól.

Po­li­ti­kai ve­tü­le­tű ta­ní­tá­sok

és ese­mé­nyek

A köz­élet, a köz­gon­dol­ko­dás etho­sza

és kri­ti­ká­ja

A pi­a­con ját­szó gye­re­kek pél­dá­za­ta (Lk 7,31–35) a kor­társ zsi­dó­ság ér­zé­ket­len­sé­gé­nek, be­te­ges szel­le­mi re­tar­dált­sá­gá­nak kri­ti­ká­ja. A nép kép­te­len ész­re­ven­ni a ke­gyel­mi tör­té­né­se­ket, az Is­ten ál­tal fel­kí­nált meg­úju­lá­si le­he­tő­sé­ge­ket. Ez a be­széd – a po­li­ti­ka nyel­vén szól­va – az ult­ra­kon­zer­va­ti­viz­mus bí­rá­la­ta.

A be­vá­dolt sá­fár pél­dá­za­tá­nak (Lk 16,1–8) kép­anya­ga le­szá­mo­lás az­zal a vi­lág­tól, tár­sa­da­lom­tól, fe­le­ba­rát­tól el­ha­tá­ro­ló­dó, passzív „ext­ra­ke­gyes­ség­gel”, amely­nek egyet­len cél­ja sa­ját vélt szent­sé­gé­nek meg­óvá­sa. A ten­ni aka­rás a jö­vő ér­de­ké­ben, még ha té­ve­dés­sel és bot­lás­sal jár is, töb­bet ér a „szent passzi­vi­tás­nál”, a „strucc­po­li­ti­ká­nál”. Ez a pél­dá­zat az ak­ti­vi­tás­ra, a szol­gá­lat kö­ré­nek ki­tá­gí­tá­sá­ra, a kö­zös­ség irán­ti fe­le­lős­ség­re, az élet vér­ke­rin­gé­sé­be va­ló be­kap­cso­ló­dás­ra, a köz­éle­ti ak­ti­vi­tás szük­sé­ges­sé­gé­re utal (a „vi­lá­gos­ság fi­ai” a Qum­rán-kö­zös­ség ön­meg­je­lö­lé­se).

A temp­lom­tisz­tí­tás (Jn 2,13–19) a ve­ze­tők fo­ko­zott er­köl­csi fe­le­lős­sé­gé­re hív­ja fel a fi­gyel­met.

Az ese­mény tör­té­ne­ti hát­te­ré­ben ott áll, hogy Pi­lá­tus az ivó­víz­há­ló­zat ki­épí­té­sét a temp­lom kin­cse­i­ből fi­nan­szí­roz­ta. A pap­ság a ki­eső va­gyon pót­lá­sát az An­nás-csar­nok bér­be­adá­sá­val pró­bál­ta meg­ol­da­ni. An­nás fi­a­i­nak zül­lé­se, kor­rum­pá­ló­dá­sa üz­le­ti­vé tet­te a val­lá­si éle­tet, s azon ke­resz­tül meg­ron­tot­ta az egyé­ni ke­gyes­sé­get, vég­ső so­ron a köz­er­köl­csöt, és de­mo­ra­li­zál­ta a tár­sa­dal­mat.

A gaz­da­sá­gi élet etho­sza és kri­ti­ká­ja

A bo­lond gaz­dag pél­dá­za­tá­nak (Lk 12,16–21) kép­anya­gán át­süt az a ta­pasz­ta­lat, hogy mi­lyen ká­ros a spe­ku­la­tív mó­don, mun­ka nél­kül va­ló gyors meg­gaz­da­go­dás szán­dé­ka.

A gaz­dag em­ber ugyan­is vissza­tart­ja ter­mé­nyé­nek pi­ac­ra adá­sát egé­szen ad­dig, amíg a leg­na­gyobb pro­fit­tal tud­ja el­ad­ni (aszály). A vissza­tar­tás mi­att kény­sze­rül újabb és újabb csűrt épí­te­ni. Ez a ma­ga­tar­tás a szo­ci­á­lis ol­ló szét­nyí­lá­sát ered­mé­nye­zi a tár­sa­da­lom­ban. Jé­zus kri­ti­kus sza­va­i­nak gaz­da­ság­po­li­ti­kai és szo­ci­ál­po­li­ti­kai ak­tu­a­li­tá­sa is van.

A sző­lő­mun­ká­sok meg­fo­ga­dá­sá­ról szó­ló pél­dá­zat (Mt 20,1–16) kép­anya­ga a mun­ka­nél­kü­li­ség lel­ki-men­tá­lis és tár­sa­dal­mi ve­szé­lyé­re hív­ja fel a fi­gyel­met. (A pél­dá­zat rab­bi­nis­ta kont­ra­ver­zi­ó­já­nak hát­te­rén Jé­zus üze­ne­te még plasz­ti­ku­sab­bá vá­lik.) Tör­té­ne­ti hát­tér­ként ott áll az tény, hogy a temp­lom re­no­vá­lá­sá­nak be­fe­jez­té­vel 18 000 em­ber vált mun­ka­nél­kü­li­vé. A pél­dá­zat ki­mond­ja azt az igaz­sá­got, hogy az em­ber ér­té­két nem a mun­ka­tel­je­sít­mé­nye ha­tá­roz­za meg. A mun­ka­nél­kü­li­ség le­küz­dé­sé­nek fon­tos­sá­ga a rö­vid tá­vú gaz­da­sá­gi ra­ci­o­na­li­tást is fe­lül­ír­ja.

A ta­len­tu­mok­ról szó­ló pél­dá­zat (Mt 25,14–30) kép­anya­ga mun­ka­eti­ká­ról be­szél, fi­gyel­mez­tet a lus­ta­ság ve­szé­lye­i­re.

Kri­ti­ka a tár­sa­dal­mi ki­re­kesz­tés

és diszk­ri­mi­ná­ció el­len

Na­gyon ta­nul­sá­go­sak Jé­zus­nak a sa­ma­ri­tá­nu­sok­kal kap­cso­la­tos gon­do­la­tai és tet­tei. Az ir­gal­mas sa­ma­ri­tá­nus pél­dá­za­tán át­üt az a kri­ti­ka, amellyel Jé­zus a kor­társ zsi­dó­ság ér­zé­ket­len­sé­gét, ir­gal­mat­lan­sá­gát és az ezt in­do­kol­ni aka­ró, fel­men­tést adó ha­mis ma­gya­ráz­ko­dást cé­loz­za meg, hogy tud­ni­il­lik Is­ten szol­gá­la­ta előbb­re va­ló az em­ber szol­gá­la­tá­nál (lásd Lk 10,30–36).

A pél­dá­zat üze­ne­té­nek ak­tu­a­li­tá­sát tá­maszt­ja alá az a tör­té­net, amely­ben a tíz meg­gyó­gyí­tott bél­pok­los kö­zül csu­pán egyet­len em­ber, egy sa­ma­ri­tá­nus fe­jez­te ki há­lá­ját (Lk 17,12–19). Já­nos evan­gé­li­u­ma pe­dig rész­le­te­sen tu­dó­sít ar­ról, hogy Jé­zus – a kor­társ rab­bik­kal el­len­tét­ben – szo­ros kap­cso­la­tot vett fel a sa­ma­ri­tá­nu­sok­kal (Jn 4). A ki­re­kesz­tő zsi­dó gon­dol­ko­dás­sal szem­ben ezek az ele­mek a tár­sa­dal­mi in­teg­rá­ció irá­nyá­ban hat­nak, és an­nak elő­se­gí­tő, szép pél­dái.

A gaz­dag és Lá­zár pél­dá­za­tá­nak (Lk 16,19–31) kép­anya­ga an­nak a ha­mis teo­ló­gi­á­val (vi­szon­zás­tan) alá­tá­masz­tott gon­dol­ko­dás­mód­nak a le­lep­le­zé­se, amely a ke­gyes­ség lát­sza­tá­ba öl­töz­ve a szo­li­da­ri­tás és a szo­ci­á­lis ér­zé­keny­ség szük­ség­te­len­sé­gét kí­ván­ja iga­zol­ni. Így – Is­ten ne­vé­vel vissza­él­ve – a tár­sa­da­lom ré­teg­ző­dé­sét, sőt kasz­to­so­dá­sát se­gí­ti elő. A pél­dá­zat erős tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai kri­ti­ka.

A nagy va­cso­ra pél­dá­za­tá­nak (Lk 14,15–24) kép­anya­ga ugyan­csak a tár­sa­dal­mi ki­re­kesz­tés és diszk­ri­mi­ná­ció el­len szól.

Má­té el­hí­vá­sa (Mt 9,9–13) és a Zá­ke­us­sal va­ló kö­zös­ség­vál­la­lás (Lk 19,1–10) a tár­sa­dal­mi diszk­ri­mi­ná­ci­ót bí­rá­ló po­zi­tív pél­da­adás.

Az al­kot­mány- és tör­vény­ér­tel­me­zés

kri­ti­ká­ja

Az is­ten­ura­lom (mennyek or­szá­ga) meg­va­ló­su­lá­sá­ról és ter­mé­sze­té­ről szó­ló pél­dá­za­tok (Mt 13 és Mk 4) Iz­ra­el né­pé­nek al­kot­má­nyá­val, a Tíz­pa­ran­cso­lat­tal és az ab­ból szár­maz­ta­tott tör­vé­nyek­kel van­nak össze­füg­gés­ben. Iz­ra­el az Is­tent jo­gi fo­gal­mak­kal kép­zel­te el. Is­ten ad­ta a Tíz­pa­ran­cso­la­tot, te­hát ő „el­mé­le­ti jo­gász”; ő „bí­ró”, aki őr­kö­dik a tör­vé­nyes­ség fe­lett; ő „ügyész”, aki fel­szín­re hoz­za a jog­sér­té­se­ket; ő „hó­hér”, aki vég­re­hajt­ja a jo­gos íté­le­te­ket az em­be­rek ke­ze ál­tal (pél­dá­ul meg­kö­ve­zés). Is­ten ural­ma jo­gi­lag de­ter­mi­nált. Ott ural­ko­dik Is­ten, ahol a tör­vény ér­vény­re jut.

Jé­zus ezt az ér­tel­me­zést min­de­nes­tül el­ve­ti. Ő a De­ka­ló­gust nem jo­gi irat­nak, ha­nem er­köl­csi út­mu­ta­tás­nak, a tár­sa­da­lom egé­sze szá­má­ra adott pa­ra­i­né­zis­nek ér­tel­me­zi. (A tör­vény min­dig szenv­te­len, a pa­ra­i­né­zis­ből pe­dig min­dig a fe­le­lős sze­re­tet su­gár­zik.) A De­ka­ló­gus al­ko­tó­ja nem jo­gász, ha­nem Atya, aki élet­adó, és gyer­me­ke­it az élet­re ne­ve­li. Így ért­he­tő a pél­dá­za­tok­nak a min­den­na­pi élet ta­pasz­ta­la­ta­i­ból vett „éle­tes” kép­anya­ga (mus­tár­mag, ma­gá­tól nö­ve­ke­dő ve­tés és így to­vább). Ezek de­monst­ra­tí­van ke­rü­lik a jo­gi ele­me­ket.

Az­zal, hogy Jé­zus vissza­kö­ve­te­li a tör­vény ere­de­ti szel­le­mét, a sze­re­te­tet, ki­bé­kít­he­tet­len el­len­tét­be ke­rül Iz­ra­el ve­ze­tő­i­vel. Ta­ní­tá­sá­nak sum­má­ja: az Is­ten­hez fű­ző­dő kap­cso­lat előbb­re va­ló a tör­vény be­tű­jé­hez va­ló kap­cso­lat­nál. Tu­laj­don­kép­pen al­kot­mány­ér­tel­me­zé­si kri­ti­ká­val van dol­gunk.

A há­zas­ság­tö­rő asszony tör­té­ne­te a két­fé­le al­kot­mány­ér­tel­me­zés an­ta­go­niz­mu­sát je­le­ní­ti meg (Jn 8,1–11).

El­sőd­le­ge­sen po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú be­szé­dek és ese­mé­nyek

Jé­zus bel­po­li­ti­kai kri­ti­ká­ja

Já­nos evan­gé­li­u­má­nak 10. fe­je­ze­té­ben ol­vas­hat­juk Jé­zus leg­ke­mé­nyebb har­ci be­szé­dét. Ez a be­széd mind mű­fa­ját, mind kép­anya­gát, mind pe­dig tar­tal­mát il­le­tő­en össze­cseng az ószö­vet­sé­gi pró­fé­ták üze­ne­té­vel. Iz­ra­el pró­fé­tái szim­bo­li­kus pász­tor­po­lé­mi­á­ban hir­det­ték meg Is­ten íté­le­tes üze­ne­tét ko­ruk hűt­len pász­to­ra­i­hoz. A po­li­ti­kai ve­ze­tő­höz Ezé­ki­el (Ez 34,1–10), a val­lá­si ve­ze­tő­höz Za­ka­ri­ás (Zak 11,1–17). Mert Iz­ra­el po­li­ti­kai és val­lá­si ve­ze­tői pász­tor­ko­dás­ra kap­ják meg­bí­za­tá­su­kat Is­ten­től. Fel­ada­tuk a vé­de­lem és a „le­gel­te­tés”.

Jé­zus ezt a pró­fé­tai ha­gyo­mányt foly­tat­ja, és ko­rá­nak ve­ze­tő­i­hez szól a szim­bo­li­ka nyel­vén. Pi­lá­tus far­kas és tol­vaj, aki árt a nyáj­nak; Ka­ja­fás bé­res, aki nem vé­di meg a nyá­jat, gyá­ván el­fut a ve­szély lát­tán. Le­gel­te­tés he­lyett ka­rám­ba zár­va tart­ja a nyá­jat. Mind­ez azért van, mert Ka­ja­fás nem az aj­tón megy be a ka­rám­ba, az­az ha­tal­ma nem le­gi­tim. Kont­rasz­tot ké­pez ez a jel­lem­zés Jé­zus ön­jel­lem­zé­sé­vel. Ő a jó pász­tor, aki éle­tét ad­ja a nyá­jért, aki az aj­tón megy be, sőt ma­ga az „aj­tó”, hogy lege­lő­re vi­gye nyá­ját. Az ő kül­de­té­se le­gi­tim (vö. Ez 34,11–31). Ez a be­széd a leg­éle­sebb bel­po­li­ti­kai tá­ma­dás.

Jé­zus­nak el­íté­lő vé­le­mé­nye volt ko­ra bel­po­li­ti­kai ha­tal­ma­sa­i­ról. He­ró­des An­ti­pas des­po­ta, aki azt tesz, amit csak akar, de nem ural­ko­dik, az­az nem pász­tor­ko­dik (Mt 17,12–13). Ő ró­ka­jel­le­mű, ben­ne a ra­vasz­ság és a gyá­va­ság ke­ve­re­dik (Lk 13,31–33).

Jé­zus­nak az adó­zás­sal kap­cso­la­tos pro­vo­ka­tív kér­dés­re adott vá­la­sza tá­ma­dás a csá­szár­kul­tusz el­len (Mt 22,16). Ér­tel­me ez: a csá­szár­nak jár az adó, de nem jár a pénz­ér­mé­ken ol­vas­ha­tó ti­tu­lus („ál­dás­osz­tó”, „ir­gal­mas”, „üd­vö­zí­tő”, „imá­dat­ra mél­tó”, „nyil­ván­va­ló is­ten” s a töb­bi). A ti­tu­lus csak Is­tent il­le­ti meg.

Jé­zus po­li­ti­kai jö­vő­ké­pe

A pál­ma­va­sár­na­pi be­vo­nu­lás­ra szer­ve­zett po­li­ti­kai de­monst­rá­ci­ó­ra Jé­zus el­len­de­monst­rá­ci­ó­val vá­la­szolt (Jn 12,12–15). Fel­ült a sza­már há­tá­ra. Ez­zel nyil­ván­va­ló­vá tet­te, hogy el­íté­li a mi­li­táns po­li­ti­kai mes­si­a­niz­must (a pál­ma Iz­ra­el he­ral­di­kai jel­ké­pe). He­lyet­te az is­ten­ura­lom bé­kés prog­ram­ját hir­det­te meg.

Jé­zus – ta­lán egye­dül ha­zá­já­ban – ve­szé­lyes­nek tar­tot­ta az ál­la­mi te­ok­rá­cia res­ta­u­rá­ci­ó­ját és a po­li­ti­kai mes­si­a­niz­mus út­ját. Ag­gá­lya be­iga­zo­ló­dott, Iz­ra­el nem­ze­ti lé­te meg­szűnt. A 70-ben be­kö­vet­ke­ző nem­ze­ti tra­gé­di­át pro­fe­ti­ku­san elő­re je­lez­te (Mt 24,15–22). Kő kö­vön nem ma­rad – mond­ta (Mt 24,2). Dá­ni­el köny­vé­re hi­vat­koz­va adott út­mu­ta­tást. Ezt az ira­tot Iz­ra­el val­lá­si ve­ze­tői ko­ráb­ban in­dex­re tet­ték, ol­va­sá­sát til­tot­ták, mert a mes­si­ás ki­ir­tá­sá­ról is jö­ven­döl (Dán 9,26). Jé­zus vol­ta­kép­pen egy sza­miz­dat­ra utal­va fi­gyel­mez­tet­te ta­nít­vá­nya­it ar­ra, hogy ne ke­res­se­nek me­ne­dé­ket a temp­lom­ban, ha­nem még az ost­rom előtt hagy­ják el a vá­rost. Aki hall­ga­tott sza­vá­ra, az nem esett a mé­szár­lás ál­do­za­tá­ul. Er­ről Jo­se­phus Fla­vi­us ír.

Konk­lú­zió

Po­li­ti­zált-e Jé­zus? A vá­laszt meg­kap­tuk. Igen! De ho­gyan fog­lal­hat­juk össze po­li­ti­kai ter­mi­no­ló­gi­á­val az ő prog­ram­ját? Ta­lán így: Jé­zus Is­ten ural­mát füg­get­le­ní­tet­te a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dés­től.

Bár­mi­lyen tár­sa­dal­mi rend­szer­ben meg­va­ló­sul­hat, mert a te­ok­rá­cia szív­ügy. Az Is­tent be­fo­ga­dó szí­vek­ben va­ló­sul meg. Csak a Lé­lek ál­tal bel­ső­leg ve­zé­relt em­be­rek ké­pe­sek iga­zi kö­zös­sé­get és tár­sa­dal­mi ko­hé­zi­ót ki­ala­kí­ta­ni. Más­részt Jé­zus meg­él­te a te­rem­tett em­ber éden­től ér­vé­nyes e vi­lá­gi kül­de­té­sét: őrizd és mű­veld a ker­tet! Ez a köz­éle­ti­ség jé­zu­si in­dí­té­ka.

Va­jon me­lyek a jel­lem­zői az ő köz­éle­ti­sé­gé­nek? Jé­zus tisz­tán­lá­tá­sa ab­ból adó­dott, hogy igé­nyel­te a va­ló­ság meg­is­me­ré­sét. A köz­éle­ti vé­le­mény­for­má­lást az em­be­ri, a kö­zös­sé­gi élet mél­tó­sá­gá­hoz il­lő té­nye­ző­nek tar­tot­ta. Kri­ti­kai vé­le­mé­nye­it bát­ran, egy­ér­tel­mű­en ki­nyil­vá­ní­tot­ta. So­ha nem önös ér­dek­ből, ha­nem né­pe ér­de­ké­ben emelt szót. Min­den cso­por­to­su­lás­tól tá­vol tar­tot­ta ma­gát, vé­le­mé­nyé­nek au­to­nó­mi­á­ját meg­őriz­te. El­ve­tet­te az erő­sza­kot. Ben­ne a köz­éle­ti vé­le­mény­for­má­lás­kor is Is­ten Lel­ke mun­kál­ko­dott.

Min­dent egy­be­vet­ve Jé­zus ha­zá­já­nak és nem­ze­té­nek po­li­ti­kai ér­te­lem­ben is leg­éle­seb­ben lá­tó, ak­tív fia volt.

Mit mond­hat­nék én ezek után a ked­ves Ol­va­só­nak? Ta­lán ezt: ha az em­ber a bu­kás fá­ja után a „gyó­gyu­lás fá­ját”, a ke­resz­tet is meg­érint­het­te, nos, ak­kor az ősi pa­rancs szá­má­ra meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len, fe­le­lős prog­ram­má ne­me­se­dik. Jé­zus láb­nyo­má­ba lép­ve bát­ran őrizd és mű­veld a ker­tet!

Lá­zár At­ti­la

::Nyomtatható változat::