Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Va­sár­nap

Jaj azok­nak, akik há­zat ház­hoz ra­gasz­ta­nak, és me­zőt me­ző mel­lé sze­rez­nek, míg hely sem ma­rad más­nak, és csak ti lak­tok eb­ben az or­szág­ban! Ézs 5,8 (Kol 3,2; Jn 15,26–16,4; Ef 3,14–21; Zsolt 27) Uram, bá­to­rít igéd, ami­kor hi­á­nyom­mal küz­dök. Nem a bő­ség­re vá­gyom, ha­nem csak az elég­sé­ges­re, de oly­kor ez sem ada­tik meg. Hadd hoz­zam eléd hi­á­nyo­mat! Csen­de­sítsd le a föl­di igaz­ság­ta­lan­sá­gok mi­at­ti há­bor­gá­so­mat! Em­lé­kez­tess ar­ra, hogy ná­lad jó he­lyen van ügyem! De in­te­nek is sza­va­id, Uram, ami­kor túl nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tok az anya­gi­ak­nak. Fi­gyel­mez­tetsz ar­ra, hogy erő­fe­szí­té­se­i­met jó irány­ba te­rel­jem. Gya­ra­po­dás­ra sar­kallsz – el­ső­sor­ban a hit­ben, az is­ten­is­me­ret­ben és há­la­adás­ban.

Hét­fő

Is­ten ar­ra ren­delt min­ket, hogy el­nyer­jük az üd­vös­sé­get a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ál­tal. 1Thessz 5,9 (1Móz 49,18; Ez 11,14–20; Ap­Csel 4,23–31) Uram, há­lás va­gyok azért, hogy ne­ked szív­ügyed a mi üd­vös­sé­günk. Az az aka­ra­tod, hogy Krisz­tus ál­tal az örök élet aján­dé­ka az enyém is le­gyen. Bo­csáss meg, ami­ért az én gon­do­la­ta­i­mat sok­szor egé­szen más fog­lal­koz­tat­ja. Add, hogy a mai na­po­mat is meg­újít­sa üd­vös­sé­gem szer­ző­je, a te szent Fi­ad!

Kedd

Még a gó­lya is az égen tud­ja köl­tö­zé­se ide­jét, a ger­li­ce, a fecs­ke és a da­ru is vi­gyáz, mi­kor kell meg­jön­nie, csak az én né­pem nem is­me­ri az Úr tör­vé­nyét. Jer 8,7 (Róm 2,13; Lk 21,12–19; Ap­Csel 4,32–37) Uram, meg­szé­gye­nít te­rem­tett vi­lá­god: az, hogy még a leg­ki­sebb élő­lény is tud­ja a dol­gát. Szí­vem­be ír­tad tör­vé­nyed; az ige ál­tal nap mint nap ki­je­len­ted aka­ra­tod; egy­ér­tel­mű­en jel­zed, mi szol­gál­ja a te tet­szé­se­det és az én ja­va­mat, én még­is sok­szor úgy dön­tök, úgy gon­dol­ko­dom, úgy cse­lek­szem, úgy szó­lok, mint­ha nem te len­nél az én Uram! For­máld szí­ve­met, ala­kítsd hi­te­met!

Szer­da

Egy lep­rá­val bo­rí­tott em­ber meg­lát­va Jé­zust arc­ra bo­rult, és kér­te: „Uram, ha aka­rod, meg tudsz tisz­tí­ta­ni en­gem.” Er­re Jé­zus ki­nyúj­tot­ta a ke­zét, meg­érin­tet­te őt, és így szólt: „Aka­rom, tisz­tulj meg!” Lk 5,12–13a (Ézs 38,16; Lk 12,8–12; Ap­Csel 5,1–11) Uram, olyan sok mo­csok ta­pad hoz­zám – a tes­tem­hez, a lel­kem­hez! Sok­fé­le „mo­só­port” ki­pró­bál­tam már, de egyik sem hoz­ta el a vár­va várt tisz­ta­sá­got. Most már tu­dom, ezt csak tő­led nyer­he­tem el! Kö­szö­nöm a mai biz­ta­tást, azt, hogy te aka­rod, hogy meg­tisz­tul­jon az éle­tem a bűn­től, a szenny­től, a nyo­mo­rú­ság­tól. Le­gyen meg a te aka­ra­tod!

Csü­tör­tök

Jé­zus így szólt: „Én pe­dig azt mon­dom nek­tek, hogy ne száll­ja­tok szem­be a go­nosszal, ha­nem an­nak, aki ar­cul üt jobb fe­lől, tartsd oda má­sik ar­co­dat is.” Mt 5,39 (Péld 24,29; Ap­Csel 1,12–26; Ap­Csel 5,12–16) Uram, ne­kem ez nem megy! Én nem aka­rok ál­do­zat len­ni! Nem aka­rok szé­gyen­kez­ni! Nem aka­rom, hogy bár­ki be­lém tö­röl­je a ci­pő­jét! Nem aka­rom át­él­ni a fi­zi­kai fáj­dal­mat sem. Tu­dom, te mind­ezt ön­ként vál­lal­tad: né­mán tűr­ted a kín­zást, nem száll­tál le a ke­reszt­ről, nem vi­szo­noz­tad a gya­láz­ko­dást! Így mun­kál­tad üd­vös­sé­ge­met, s így mu­tat­tál döb­be­ne­tes pél­dát ar­ra, hogy le­het más­ként fe­lel­ni a bán­tás­ra. Se­gíts, hogy tud­jam igéd sze­rint for­dí­ta­ni ar­co­mat!

Pén­tek

Az apa így szólt: Együnk és vi­gad­junk, mert ez az én fi­am meg­halt és fel­tá­ma­dott, el­ve­szett és meg­ta­lál­ta­tott. Lk 15,23–24a (Zsolt 32,2; Jn 19,25–27; Ap­Csel 5,17–33) Uram, nem ér­tem, mi­ért sze­retsz még en­gem! El­for­dul­tam tő­led, a ma­gam út­ját jár­tam, ki­zár­ta­lak dön­té­se­im­ből. Mi­kor azon­ban tel­jes csőd­be ju­tot­tam, te vissza­fo­gad­tál, és min­den bű­nö­met meg­bo­csá­tot­tad. Örül­tél ne­kem és an­nak az új élet­nek, amellyel meg­aján­dé­koz­tál. Kö­szö­nöm, hogy ma is sze­re­te­ted tart meg! Bo­csásd meg, hogy megint vissza­él­tem jó­sá­god­dal! Tö­röld el hűt­len­sé­ge­met!

Szom­bat

Éle­tünk ide­je het­ven esz­ten­dő, vagy ha több, nyolc­van esz­ten­dő, és na­gyobb ré­szük hi­á­ba­va­ló fá­rad­ság. Zsolt 90,10 (2Kor 4,17; Zak 4,1–14; Ap­Csel 5,34–42) Uram, ha hi­á­ba­va­ló az éle­tem nagy ré­sze, ak­kor mi ér­tel­me van él­ni? Ha el­mú­lik a szép­ség, ha so­ha nem hagy­ha­tó ab­ba a ta­nu­lás, ha ál­lan­dó­an ja­vít­gat­ni kell, ami fel­épült, ha foly­ton el­il­lan az öröm, ha in­ga­do­zik a hit, ak­kor mi­ért küzd­jek egy­ál­ta­lán? Kö­szö­nöm ne­ked az éle­te­met – azt, hogy a sok hi­á­ba­va­ló­ság el­le­né­re te adsz ér­té­ket nap­ja­im­nak, és föl­di idő­met úgy ala­kí­tod, hogy meg­is­mer­je­lek té­ged, és új élet­ben jár­jak. Há­lát adok a ke­resz­tért, me­lyen Meg­vál­tóm drá­ga vé­re az én bű­ne­i­met mos­ta el. Add, hogy meg­be­csül­jem a mai na­pot, és ne a hi­á­ba­va­ló per­ce­ket gya­ra­pít­sam!

Hu­lej Eni­kő

::Nyomtatható változat::