Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

1944. ok­tó­ber 15-én, a ba­lul si­ke­rült kor­mány­zói ki­ug­rá­si kí­sér­let után zaj­lott le a nyi­las ha­ta­lom­át­vé­tel. 1944. no­vem­ber 23-án har­minc­két fő­vá­ro­si vil­lá­ban lé­te­sí­tett a re­for­má­tus gyö­ke­rű Jó Pász­tor Misszió ott­hont, ül­dö­zött zsi­dó és zsi­dó szár­ma­zá­sú gyer­me­kek szá­má­ra. Ezek­ben az ott­ho­nok­ban több ezer gyer­mek és né­hány száz fel­nőtt éle­tét men­tet­ték meg.

A test­vér­egy­ház ké­ré­sé­re evan­gé­li­kus rész­ről Raf­fay Sán­dor püs­pök Szteh­lo Gá­bor lel­készt küld­te a köz­vet­len élet­ve­szélyt je­len­tő szol­gá­lat­ba. Szteh­lo nem­csak mun­ka­tár­sa lett a re­for­má­tus Éli­ás Jó­zsef­nek és köz­vet­len csa­pa­tá­nak – a Ha­jós há­zas­pár­nak, Emil­nek és Mé­di­nek –, ha­nem ka­riz­ma­ti­kus ki­su­gár­zá­sá­val, zse­ni­á­lis szer­ve­ző­kész­sé­gé­vel a prog­ram meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­gévé vált.

Száz éve szü­le­tett Szteh­lo Gá­bor. Élet­mű­ve a vész­kor­szak­ban nyúj­tott meg­ren­dí­tő tel­je­sít­mény nél­kül is szét­fe­szí­ti egy lel­ké­szi pá­lya ha­gyo­má­nyos ke­re­te­it. Fej­lett pe­da­gó­gi­ai, szo­ci­á­lis, dia­kó­ni­ai fel­ké­szült­sé­ge, ér­zé­ke volt. Nép­fő­is­ko­lát szer­ve­zett, le­rak­ta a kor­sze­rű egy­há­zi dia­kó­ni­ai mun­ka alap­ja­it, a fel­sza­ba­du­lás után lét­re­hoz­ta leg­is­mer­tebb mű­vét, a Pax gyer­mek­ott­hont, il­let­ve a Gau­dio­po­lis gyer­mek­vá­rost, ahol a ko­ráb­bi ül­dö­zött gye­re­kek szá­má­ra nem­csak a túl­élést, ha­nem az élet­mi­nő­sé­get, a de­mok­ra­ti­kus, ter­mé­keny együtt­élés sza­bá­lya­it is nyúj­tot­ták. Ek­kor már a ko­ráb­bi ül­dö­zöt­tek mel­lett he­lyet kap­tak – 1945–47 kö­zött va­gyunk – az új rend ál­tal el­ítél­tek gyer­me­kei is. A sze­lek­ci­ós szem­pont a rá­szo­rult­ság volt.

Szteh­lo Gá­bor gaz­dag sze­mé­lyi­sé­gé­ben, nagy ívű pá­lyá­já­ban – ha ez vi­szony­lag rö­vid idő­re kor­lá­to­zó­dott is – rej­lik a cen­te­ná­ri­u­mi év csap­dá­ja. El­is­mer­ve min­den ér­té­kes te­vé­keny­sé­gét, kü­lö­nö­sen is a gyer­mek­vá­ros meg­te­rem­té­sét – hi­szen en­nek la­kói ápol­ják im­már több mint fél év­szá­za­da hű­sé­ge­sen Gá­bor bá­csi em­lé­két –, igen erő­tel­je­sen hang­sú­lyoz­ni kell, hogy Szteh­lót az 1944 te­lén vég­zett mun­ká­ja avat­ja tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­ség­gé. Ezért in­do­kolt ut­cát el­ne­vez­ni ró­la, kon­fe­ren­ci­át ren­dez­ni az év­for­du­lón, szob­rot emel­ni a tisz­te­le­té­re.

Re­mél­jük, hogy egy­há­za a cen­te­ná­ri­u­mi év al­kal­má­val va­ló­ban nem az ün­nep kí­ván­ta kény­szer­ből, ha­nem – hosszú hall­ga­tás után – őszin­tén vál­lal­ja a szteh­lói örök­sé­get. Jobb ké­sőn, mint so­ha.

Art­hur Mil­ler mond­ta: le­het, hogy év­szá­za­dok­nak kell el­tel­ni­ük ah­hoz, hogy ké­pe­sek le­gyünk va­ló­ban szem­be­sül­ni a ho­lo­kauszt bor­zal­má­val.

Leg­utóbb a Szent­föl­dön járt XVI. Be­ne­dek pá­pa ta­pasz­tal­hat­ta a ho­lo­kauszt rém­sé­ge­i­nek ak­tu­a­li­tá­sát. Szá­mos be­szé­de kö­zül ép­pen a ho­lo­kauszt ál­do­za­ta­i­nak tisz­te­le­té­re emelt Jad Vas­em Mú­ze­um­ban el­mon­dott vál­tott ki ér­zé­keny­sé­get. Hall­ga­tói úgy vél­ték, nem azo­no­sult iga­zán a szen­ve­dők­kel, tár­gyi­la­gos kí­vül­ál­ló­ként tol­má­csol­ta egyéb­ként nem ki­fo­gá­sol­ha­tó gon­do­la­ta­it.

Fa­sang Ár­pád ku­ta­tá­sa­i­ból is­mer­jük az evan­gé­li­kus egy­ház ál­tal a 20. szá­zad har­min­cas éve­i­ben, a ná­ci ve­szély kö­ze­led­te­kor ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tás­nak a kér­dő­je­le­it. Tud­ni­uk kel­lett, töb­bek kö­zött a né­met­or­szá­gi hely­zet­ről egy­ér­tel­mű ké­pet adó Scholz Lász­ló írá­sa­i­ból, hogy mi kö­vet­ke­zik. Még­is a sod­ró­dás volt a jel­lem­ző. Né­hány lel­kész – Ke­ken And­rás, Ko­ren Emil… – szük­ség­sze­rű­en kis ha­tó­su­ga­rú, de tisz­te­let­re mél­tó, sze­mé­lyes em­ber­men­tő bá­tor­sá­ga em­lít­he­tő meg Szteh­lo Gá­bor tör­té­nel­mi lép­té­kű mű­ve mel­lett, mint a vész­kor­szak ki­hí­vá­sá­ra adott mél­tó egy­há­zi vá­lasz.

A ho­lo­kauszt egye­di­sé­ge nem von­ha­tó két­ség­be. Úgy lát­szik, iga­za volt Mil­ler­nek. Ná­lunk is jel­lem­ző a ho­lo­kauszt re­la­ti­vi­zá­lá­sa, a gu­lág, a Don-ka­nyar, az af­ri­kai nép­ir­tá­sok szem­be­ál­lí­tá­sa Ausch­witz gáz­kam­rá­i­val. A vi­szony­la­gos­sá té­tel az egyéb bor­zal­mak tár­gyi­la­gos meg­íté­lé­sét is le­he­tet­len­né te­szi. Nem ment­ség a har­min­cas évek egy­há­za, ér­tel­mi­sé­ge szá­má­ra, hogy ők még nem tud­ták el­kép­zel­ni, mi kö­vet­kez­het. De Ausch­witz után már bűn a re­la­ti­vi­zá­lás, a bor­zal­mak eny­hí­té­se más tra­gé­di­ák em­lí­té­sé­vel. Nem is szól­va a zsi­dó­ság bű­nös­sé­gé­re uta­ló san­da cél­zá­sok­ról.

És ez­zel már a má­hoz ér­kez­tünk. Nem le­het Szteh­lo-cen­te­ná­ri­u­mot ül­ni és hall­gat­ni, ami­kor az akár egy­há­zi mezt is öl­tő ki­re­kesz­tő szel­lem ki­bú­jik a pa­lack­ból. Ami­kor új­ra fél­nek a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú előt­ti évek lég­kö­ré­re még em­lé­ke­ző öre­gek.

Po­li­ti­kai kü­lön­bö­ző­sé­gek sem fed­he­tik el az egy­ház egye­te­mes fe­le­lős­sé­gét a gyű­lö­let, a ki­re­kesz­tés el­len, a ki­sebb­sé­gek vé­del­me te­rén. Szteh­lo Gá­bor pél­dá­ja utat is mu­tat, kö­te­lez is.

A szerző az MEE volt országos fel­ügye­lő­je, a Sztehlo-emlékbizottság tagja

Frenkl Ró­bert

::Nyomtatható változat::